Ezúttal a híres szerző legfrissebb regényét tartjuk a kezünkben, amit Livingstone a Halállabirintus 40. évfordulójára írt meg 2024 derekán, ám két év elteltével végre a hazai közönség is lecsaphat rá. A kötet premierje a márciusban megrendezett Budapest Comic Conon volt – már csak ezért is érdemes volt ellátogatni a kétnapos geekshowra (no, meg azért mert dedikáltathattuk is az íróval). Abszolút jó hír, hogy a Fighting Fantasy 76 éves atyja a mai napig aktívan alkot, és habár már nem olyan gyorsan megy számára az írás, mint hajdanán, ám az új könyvei egy hallatlan életútról tanúskodnak: a történetek olyan érettek, mint egy jó testes vörösbor, amibe öröm belekóstolni. Livingstone ravasz elméje újfent egy remek dungeon crawlert szült szöveges formában, amit legalább olyan nehéz teljesíteni, mint a már említett klasszikust.
A Vér-sziget labirintusa önálló formában élvezhető, és lényegében a Halállabirintus folytatása, ezúttal nem azt a hőst alakítjuk, aki ezer veszedelem árán végre élve kijutott Sukumvit báró csapdái közül, hanem egy másik kalandort, aki hírül veszi, hogy a báró fivére, Lord Carnuss egy másik útvesztőt épített az említett szigeten. Hamar beszédtéma lett Allansia késdobálóiban és piacterein, hogy egy minden eddiginél durvább próbatétel vár a harcosok és gonosztevők kompániájára. Ám a jutalom is hatalmas: aki élve kijut innen, egy Aranygömb lesz a jutalma, amiért könnyen megadnak 25 ezer aranyat is a kereskedők. Nem vitás: ez olyasfajta kihívás, aminek nem tudsz ellenállni, ezért hajóra szállsz a többi jelentkezővel és irány a Tűz-sziget!
A könyv külalakja semmi meglepőt nem tartogat, a borítókép a Fighting Fantasy-veterán, Iain McCaig munkája, amely egy többkarú szörnyeteget ábrázol fekete háttér előtt, és bár tényleg elég fenyegető, nekem személy szerint hiányoznak az apró részletek. Nem úgy, mint a fekete-fehér illusztrációkban, amiket a tehetséges magyar művész, Balla Krisztián készített – nemcsak a magyarhoz, hanem az eredeti brit kiadáshoz is! Ezek jobban idomulnak az eredeti FF-könyvek tintarajzaihoz, nem követi a legújabb könyvek fakó, szürkeárnyalatos, olykor túlságosan karikatúraszerű rajzait. Krisztián munkái sokkal letisztultabbak és részletgazdagabbak, mint amiket mostanság a híres kollégái papírra vetnek, a legtöbb képnek lelke van, az ábrázolt karakterek kellően egyediek - jó érzés elveszni az apróságokon.
A szokatlanul hosszú bevezető után, amikor végre megérkezünk a szigetre, azzal szembesülünk, hogy csak egy maroknyi kalandort engednek be a kazamatába, a 120 résztvevő először egy arénában küzd meg egymással. Na, nem fegyverekkel, hanem a Squid Game-hez hasonló játékok során, ám ennek végén is lesz egy csavar! Már itt betalált nálam A Vér-sziget labirintusa, és a folytatástól is elállt a szavam! Noha a karakterek kicsit egydimenziósak, ám itt tényleg a kegyetlen helyszín viszi el hátán a sztorit, azért néhány érdekes arccal összefutunk a kaland során. Mindegyikük más kasztot képvisel, lesz itt barbár, papnő, orgyilkos, szerzetes és berserker is. Sajnos, nincsenek olyan szakaszok, amikor hosszabb ideig mellénk szegődik egy társ, mint például A varázsló kriptájában, a gyors szövetségek általában hamar véget érnek.
Ami pedig a kazamatát illeti, egy mesterségesen létrehozott szövevényről van szó, ami nem idomul organikusan a környezetébe, ahogy azt a Skorpiók Mocsarában láthattuk, legalább rengeteg váratlan és kreatív megoldással rukkolt elő Livingstone, hogy változatossá tegye az útvesztőt. Számos morbid szörnyeteggel és érdekes szobával találkozunk, sajnos a veszélyérzetünk érezhetően kisebb, mint a Halállabirintusban vagy kiváltképp a Bajnokok próbájában, bár itt is sokszor padlót fogunk, olykor egészen sziszifuszi módon. Leginkább akkor szökik fel a pulzusunk, amikor találkozunk a többi versenyzővel, akikkel összefoghatunk (a segítségnyújtásért megjutalmazhatnak), de megbízni bennük nem igazán tudunk. Ez adja a folyamatos parafaktort, bár ebből a feszültségből többet is ki lehetett volna hozni, mert a riválisokkal való interakciók rendre csak egy módon érnek véget. Kicsivel több döntési opciónak jobban örültem volna!
Ám ez az egész könyvre jellemző, hiszen meglehetősen lineáris, alternatív útvonalak, kerülők nincsenek igazán benne, a befejezés mindig ugyanaz. Ezúttal nem kell csillió varázstárgyat összeszedni ahhoz, hogy egyáltalán legyen esélyünk a győzelemre. Ezek a cuccok csak a harcokat könnyítik meg, nem a továbbjutást jelentik, és általánosságban a kötet sokkal megbocsátóbb, ha valamit nem találunk meg első nekifutásra. Sokszor csak maga az olvasó tudja, hogy egy gyűrű vagy sisak elátkozott, vagy sem, azaz rontják a statisztikáinkat vagy bónuszt adnak. Levenni nem lehet őket csak úgy.
A harcok bizony elég kemények lehetnek, ám a talált tárgyak és a kapott bónuszok rengeteget könnyíthetnek rajtuk, és úgy vettem észre, ha a kezdeti értékeink nem túl acélosak, úgy is végigkaszabolhatjuk az egész sztorit. A szerencsepróbákat sem vitte túlzásba az író, sikertelenség esetén csak kisebb büntetéseket kapunk. A kezdők számára jó hír, hogy az instant halállal kecsegtető zsákutcákból is az átlagosnál kevesebb van. Pofátlan csőbe húzásból azért akad - Livingstone egyszerűen imádja félrevezetni az olvasóját -, de legalább néhány árulkodó jelet azért hagy, hogy ne rohanjunk a vesztünkbe feltétlenül. A fejtörőknél hasonló a helyzet, van néhány számalapú rejtvény is, meg olyan helyzet, amikor az aranykulcsokat egy adott sorrendben kell használni, ám a helyes megoldás csak később válik nyilvánvalóvá.
A Vér-sziget útvesztője egy kellően fantáziadús, az író több évtizedes tapasztalatát magába sűrítő lebilincselő történet, amely szerkezetileg határozottan halad A-ból B-be, és néhány kevésbé optimális döntést is megenged anélkül, hogy kíméletlenül megtorolná a ballépésünket. Habár a háttérsztori szempontjából fontos testvérpár acsarkodásán kívül nincs benne annyi utalás más könyvekre, mint az Allansia bérgyilkosaiban, mégis számos emlékezetes közjátékkal jutalmazza olvasóit. Nem lesz belőle új klasszikus, de remekül illik a többi labirintusos történethez, amely azoknak is ajánlható, akiket eddig taszított az elődök kíméletlen nehézsége. Ami a legfelemelőbb, hogy Livingstone továbbra is velünk van, alkot és még 2026-ban is új FF-könyvvel jelentkezik, amit semmi pénzért nem hagynánk ki!
További könyvajánlóink Fighting Fantasy témában:
- Visszatértünk a Végzet erdejébe
- Sötétség Arkham felett
- Bajnokok próbája
- A varázsló kriptája
- Skorpiók Mocsara
- Haláltalizmán
- Viharkristály
- Allansia bérgyilkosai
- Budapest Comic Con 2026 - exkluzív interjú Ian Livingstone-nal
A cikkben említett Allansia Bérgyilkosai, pedig szerintem egy abszolút rossz könyv volt ott tényleg csak olvas az ember, de semmi kaland értéke nincs a könyvnek. Egy előnye van, hogy olvasmányos, az inkább egy sima könyv hosszú fejezetpontokkal, ami aztán még jobban meglepett Ian-tól, hogy ilyent is tud :D Az abszolút egyszer olvasós könyv volt, amit utána felesleges elővenni, mert úgyis találkozol az összes Bérgyilkossal már az első olvasáskor. Mint olvasmány jó volt, de mint játékkönyv teljesen értelmezhetetlen volt számomra.
Kíváncsi vagyok , mivel rukkol elő, mert általában új ötlete nagyon nincs csak a régi dolgokhoz nyúl vissza. Nagy kár, hogy Steve már nem ír könyveket, mert ő sokkal kreatívabb alkotó volt.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.