GDC 2009: CryEngine 3 - befutott az első videó

  • Írta: fojesz
  • 2009. március 23.
  • Videó
Link másolása
Az ígéretekhez híven elkezdtek szállingózni az információk és a médiaanyagok a harmadik generációs CryEngine-ről: elsőként egy rövid teaser videót kaptunk.
Az ígéretekhez híven elkezdtek szállingózni az információk és a médiaanyagok a harmadik generációs CryEngine-ről: elsőként egy rövid teaser videót kaptunk.



A Far Cry és a Crysis című játékokat jegyző, motorjaival állandóan a figyelem középpontjába kerülő Crytek nem tétlenkedik, gyakorlatilag folyamatosan gyártja a játékmotorokat. Rövid időn belül ez már a harmadik CryEngine, melyről az ígéretek szerint a mostani GDC-n rántják le a leplet. Ez így is történt, s bár a tényleges bemutató még várat magára, egy rövid előzetest már kaptunk a megújult motorról. A videóban PS3-as és X360-as jeleneteket is láthattok, ugyanis az új engine már a PC mellett a két konzolt is támogatni fogja. (Fontos megjegyezni, hogy a videó csak techdemó, nem feltétlenül egy készülő játék jeleneteit mutatja be!)
59.
59.
damien!!!
51,52:Thx

Azt szeretném még kérdezni hogy ha a texturákat lecserélem szebbekre az lassuthat a játékon?
58.
58.
Dcrysis02
Hát,most még csak CryEngine 2-nek sem nevezném ebben az állapotban.Nem mutat jobban mint a Crysis,akkor miért lenne kettő...amíg nem látok jobbat nekem CryEngine 1.8 marad.
57.
57.
bitbandita
49: a cryengine 3 és 2 között nem lesz akkora-, pontosabban látványos különbség, mint az 1 és a 2 között!
55.
55.
Optimus Prime
Itt van HD-ben is YouTube-os: http://www.youtube.com/watch?v=-Mm4xqT4vJg
Alapvetően, ami nekem tetszik az a hegyvidék, fenyők, keresztül sütnek rajta a napsugarak. Nem szép és über meg minden... egyszerűen hangulatos.
53.
53.
Gael
fasza meg minden,tenyleg.Csak arra leszek kivancsi,mi marad meg a bemutato anyagabol,mire igazi jatek lesz belole konzolon.
51.
51.
AlexanderHUN
50: www.fpsbanana.com itt van fent jó pár hd skin a crysishoz és pályák is (nem csak a crysishoz)
50.
50.
damien!!!
Hát én se látok sok változást de késöb biztos jobb lesz.Am honnan lehet leszedni a Crysis-hoz modokat h szebb legyen?
49.
49.
laca009
ez nem olyan nagyon durva ez csak a ps3-ra meg x360-ra készült cryengine 2... azért mondom ezt mert nézzünk vissza cryengine1 és a 2 közt mekkora foradalmi változás volt már...:D szerintem csak a dinamikus fény amit beleraktak:)
47.
47.
Dcrysis02
Amúgy Tokod:Én is dolgozom a CryEnginnel.Tök jó az editor,meg tök jó vele pályákat szerkeszteni,módosítani ezt-azt....de ettől még nem leszek fejlesztő.És te sem.Ha már ennyire benne vagy a dologban nézd meg a GDC07-en használt térképet.A Crysis topicjában belinkeltem,akárki letöltheti,videó és kép is van róla.Állítólag olyan lett volna az eredeti Crysis mielött butítottak volna rajta.Biztosra nem tudom,de gyönyörű.
46.
46.
dareal
a távolabbi hegy is csak nagyobb bump mapping miatt tűnik szebbnek, viszont ha a domborzatot nézem, akkor nagyon távol van a cry2-től (az előbb említett world mesh. csak kövessétek végig a két képen a távoli hegycsúcsot, szépen folyamatosan jobbra masszívan látszik, hogy a cry3-as demonstrációra egy jóval gyengébb mesh data lett alkalmazva, ott egyszerűen hiányoznak kis sziklák, a két jobb-középen lévő kis csúcs egybeér, holott az 2 különálló csúcs a 2-es esetén (itt pl már igaz, hogy a 3-as esetén ott nem lehet helivel átmenni, mivel egynek veszi, míg a 2-es esetén ott egy kis canyon, ahol át lehet slisszanni).





amúgy érdemes még a talaj textúrát is megnézni. noha az általad készített cry2-es képen nem látszik (mert ott van vegetáció :)), a cry3-as az elég gyenge.

nézzétek meg a nano ruhát, annak is gyengébbek a textúrái (a karakter karján erősen látszik)
45.
45.
Dcrysis02
43:Viszont azt te is megfigyelted hogy noha a távolabbi hegy szebb,viszont a karakter jobb oldalán a sziklák rondábbak lettek.Kevés videó memória?Úgy tudom az gátolja a konzoloknál a magas felbontású textúrákat.
44.
44.
dareal
ami még nagyon szemet szúrt:

world mesh jóval gyengébb, viszont ezt bump mapping-el és masszívabb shader effekttel próbálják nem annyira észrevehetővé tenni. (world mesh = világ részletessége (nem textúrázott, hanem poligon szinten. tulajdonképpen a domborzat részletessége. ez nekem nagyon szemet szúrt, szimulátor fan mivoltom miatt. nem mindegy, hogy a grand canyon egy canyon, vagy egy kis meder))
43.
43.
dareal
41: ezt vártam! :)

elemezzünk! :)

cryengine 3 esetén a távoli szikla szebb, élethűbb! viszont ennyi fejlődést látok.

visszalépések:

jóval-jóval kevesebb vegetáció! nem csak a fűszálak tekintetében, hanem érdemes a távoli tájat megnézni. nuku növény, ellenben a cryengine 2-es kép szépen demonstrálja, hogy a legtávolabbi ponton is odarajzolja a fákat.

a cry3-as képen a levelek vagy nagyon nagy csillogást kaptak (1-1 levél mondhatni mint 1 aranylap amit több ezer wattos reflektorral világítanak), a közvetlenül meg nem világított levelek meg mattak. jól látszik a cry2 képen, a tőled balra, földön lévő kis jukkán (vagy mifene), hogy ott eltalált az aránya a fényvisszaverésnek és a színeknek (bár a cry2 is egyes esetekben érdekes képet adott, de ezen a modok javítottak).



valamint, amit még érdemes észben tartani.

Dcrysis ezt med-high-on csinálta, a GDC demó meg maxra pörgetett.
41.
41.
Dcrysis02
39:Wunderbar!

CryEngine 3.0:http://img22.imageshack.us/img22/6863/2dm9z9.jpg
CryEngine 2.0:http://img10.imageshack.us/img10/6332/94673451.jpg


Egy szép kis videót is csináltam neked Tokod.(http://www.youtube.com/watch?v=-6pkeCO8TJE)Aki kíváncsi megnézheti.Med-High beállítások,Frapssal,mert én semmi újat nem látok.Sőt,csak romlást vélek felfedezni.Aki jobb minőségű videót akar az rakja a "&fmt=18"-at a link végére.De rossz minőségben csináltam hogy ne legyen kifogás.
40.
40.
dareal
38: már nem azért, de mind a hazai sajtó, mind a külföldi sajtó egyhangúan cryengine 2.1-nek, cryengine 2 for consoles, cryengine 2 medium-nak nevezi, nem véletlen. (ami nekem kapásból szemet szúrt, az a felhők statikussága (legalábbis nagyon úgy fest, de ezt azért nem hiszem!))

bár a youtube nem képes a teljes grafikát visszaadni, de az bőven látszik, hogy messze van attól a cryengine 2-től, amit már láthattunk fullra pörgetve (negatív irányban).

persze a 2011-12-es megjelenés még jóval odébb van, biztos, hogy teljesen máshogy fog kinézni. a jelenleg bemutatott videó simán elsüthető cryengine 2 demónak is.



tessék, itt a 2007-es, cryengine 2 GDC demó (itt pl szerintem szebbek az árnyék és fény hatások, nem picit!)

http://www.youtube.com/watch?v=ACQW8iVCbhY


most, az első videó alapján felesleges pálcát törni felette. biztos, hogy szép és jó lesz, de a mostanival nem nagyon dobogtatták meg a szívem (ezzel vagyunk így még páran).

persze annak fényében érthető az öröm, hogy végre multi platfrom lesz (és örülök is neki!), lévén az csak jó, hogy minél több ember játszhat vele.
39.
39.
Tokodboy
jah és nem elvakultságból vagy írigységből írom, van 360om, PS3-am, és PC-m amin fullon fut a Crysis, meg a CE2-vel dolgozom, ahogy írtam.

nekem teljesen mindegy, hogy melyiken a szebb. Csak a tapasztalatomat írom.
38.
38.
Tokodboy
Nem tudom, de szerintem pár emberen kívűl mindenki látja a fejlődést.

Nézzék meg ezek az emberek a fény árnyék hatásokat meg a textúrák részletességét.

37.
37.
Dcrysis02
34:Nem barátom,te arról osztottad az észt még odavissza hogy a CryEngine 2.0 2007-ben simán semmi csonkítás/downgrade nélkül elfutott volna a hú de jó konzolokon.A CryEngine 2.0 konzolos változata még biztos ki fog jönni mivel ennek a motornak kell még vagy 2-3 év biztos.És addig élnie is kell valamiből a Cryteknek,gondolom a CryEngine 2.0 licensze nem vonzotta annyira a népet és pár csiszolás után átnevezték CryEngine 3.0-ra hogy "hatékonyabban" prezentálhassák a tömegnek,és persze hogy forradalmi újításnak gondolják ezt a motort.Eddig semmi újat nem láttam a videóban.
36.
36.
Tokodboy
Mellesleg a Cry Engine 2 finomított változata"optimalizált" változata. Több poling jobb effektek ennyi, kifejezetten konzolokra kihegyezve, PC csak másodlagos ennél az enginnél. Crytek a Crysis megjelenése után nemsokkal megmondta, h mindenképpen a konzolok felé nyit, és a fejlesztő urak is ezt mondják.

Persze egy jó PC-n is fog így kinézni, mielött meglincselnének itt páran.
35.
35.
ptogamer
A grafika eleg szep es ezek utan a crysis 2 multiplatform lesz ez a lenyeg!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...