E3 2010: PS3-ra is bejelentették a Portal 2-t

  • Írta: fojesz
  • 2010. június 16.
  • Bejelentés
Link másolása
Tegnap a Sony konferencia egyik legnagyobb meglepetése volt, hogy a Gabe Newell és a Valve PlayStation 3-ra is bejelentette a Portal második részét.
Tegnap a Sony konferencia egyik legnagyobb meglepetése volt, hogy a Gabe Newell és a Valve PlayStation 3-ra is bejelentette a Portal második részét.



A Valve lelőtte a saját konferenciáját, helyette egy Portal 2-vel kapcsolatos meglepetés bejelentést ígért. Ez volt az, a Portal 2 2011-ben PlayStation 3-ra is meg fog jelenni, ráadásul a konzolos verziók között exkluzív Steamworks támogatást élvez majd, ami különféle közösségi extrákat, automatikus frissítéseket és más letölthető tartalmakat biztosít majd a PS3-tulajoknak. A játék első trailerét is levetítették tegnap este.



Az, hogy maga Gabe Newell állt ki a színpadra, egyáltalán nem véletlen, és talán nagyobb meglepetés is volt, mint a bejelentés maga. A Valve atyaúristene korábban több alkalommal is keményen kiosztotta a Sony-t és a PlayStation 3-at, a Valve elzárkózott a PS3-as fejlesztések elől, ezért például a The Orange Boxot az Electronic Arts szerencsétlenkedte át a Sony konzoljára.

Newell elismerte, hogy ő kritizálta leginkább a PS3-at, de idővel a Sony bebizonyította, hogy a konzol a jelenleg elérhető legnyitottabb platform. A Valve olyan közösségi élményt ígér PS3-ra, mint amit a PC-s Steam-felhasználók körében már sikerült megteremteni, sőt Newell szerint a PS3-as verzió lesz a legjobb mind közül. A Valve egy másik munkatársa szerint nem kizárt, hogy a későbbiekben más korábbi játékaik  - Left 4 Dead, valaki? - is megjelenjenek PlayStation 3-ra.
13.
13.
zoe9
Nekem az utolsó mondata volt meglepi: "...the best version on any console." = "A Sony-t választjuk, Microsoft bekaphatja" :DD
12.
12.
Terapesta
A Valve bekaphatja a húsfurujámat :@:@ Azt mondták h júni 14-én lesz vmi újdonság Freemannel kapcsolatban :@ Erre csak a PS3-as Portállal jönnek :@
11.
11.
Optimus Prime
Hát ezért a 'nagy meglepetésért' még lehet meglincselik Gabe Newell-t a HL fanok. :D

A trailerben real-time játék van, vagy csak egy újabb profi filmecske a Valve-tól?
10.
10.
Pukhi-zik
Nem kell elélvezni, van aki végig tolja a gammat és kesz. Mindegy melyik platformon. Annyira nem őrületes ez a par plusz dolog, hogy el kellene szallni. aki portalozni akar az Xen és Pcn is egy jot fog portalozni..

ennyi
9.
9.
Maxxer
#7: csak lenézően írtam ,mintha nemérdekelné a Half.-Life sorozat sorsa a fejlesztőket.
8.
8.
Dentis 360
Agyfasz.

Most már valami szuper folytatást kell csinálniuk a HL-hez,mert ez így nem pálya.Szerintem nem én vagyok egyedül akit szét vet az ideg,hogy mi lesz az Episode Two után...
7.
7.
Scoo
#5: Most nem értelek. Megkérded, hogy minek a HL:E3-ról info, utána meg te is panaszkodsz, hogy nem nyomatták a Half-life-ot? Már az is nagy infó lett volna ha benyögik, hogy igen készül, így meg így állunk vele, vagy akármi.
6.
6.
MadDragon
Hát ez eléggé fail meglepi volt.
5.
5.
Maxxer
#4: Minek is Hl ep3ról infó ??? :(:(

Azért ez nagyonjó , következő játék : lehet egy új team fortress 3 , left 4 dead 3 , --> CS 2 --> aztán kb 5év múlva jön az episode 3 TALÁN:SS::(:(:(:



Addig meg mindenből csinálnak egy új részt ,de half-life sorozatra meg szarnak.. Nagyonjó ez,mondjuk Portal 2 tetszik ,elsőnapos vétel lesz.Dehát Half.Life.-ot is nyomhattak volna .
4.
4.
Scoo
Ennél azért jóvalt többet várt szerintem a gamer közösség. HL:Episode 3-ról legalább egy icipici infó. Egy teaser vagy valami. Áhh (*legyintés*)
3.
3.
fojesz
#1: nem ezt mondták. azt mondták portal 2-vel kapcsolatos meglepi lesz.
2.
2.
izomkukac
ez volt az a nagy meglepetés? mert ha igen akkor a half-life fanok biztos nagyon örülnek :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...