Továbbra is jönnek X360-exkluzív FPS-ek

  • Írta: zoenn
  • 2010. szeptember 14.
  • Érdekesség
Link másolása
A Halo: Reach megjelenése nem a rendszer utolsó frencsájza az FPS-műfajban - mondja a Microsoft. A cég továbbra is megkülönböztetett figyelemmel vadássza az ígéretes fejlesztéseket, melyek talán a következő klasszikusok lehetnek a platformon.

A Reach minden jel szerint a Bungie utolsó Halo játéka, amelyet kizárólag az Xbox 360 tulajok élvezhetnek, a redmondiak viszont már a jövőbe tekintenek, hiszen a Sony jövő februárban megjelenő Killzone 3-ja nem maradhat vetélytárs nélkül. A Halo jogok továbbra is a Microsoft tulajdonában állnak, így a rajongók nem maradnak sokáig utánpótlás nélkül, dacára annak, hogy az eredeti fejlesztők már az Activisionnak készítenek egy új sikercímet.

"Továbbra is keresünk ígéretes FPS játékokat, melyek ideális esetben kizárólagosan nekünk fognak fejleszteni." - mondta a Microsoft brit divíziójának elnöke, Neil Thompson. "Természetesen nem fogok előre elárulni, hogy milyen FPS van fejlesztés alatt - mert akkor elveszítem a munkámat - de igen, a belső nézetű lövöldözős játékok öregbítik a cég termékkínálatát, és a jövőben is számíthatunk rájuk. Olyan nagyszerű termékeket hozunk el, amikkel többeket elkötelezünk magunk mellett."

És persze a Microsoft előretekintése nem csak a shooterekre vonatkozik: "az emberek imádják az autóversenyeket, a táncot, az FPS-t és a stratégiát is, minden megteszünk annak érdekében, hogy olyan frencsájzokat hozzunk el, amikről úgy gondoljuk, hogy mindenki imádni fog."

Szóval nem maradunk utánpótlás nélkül, erről már a cég TGS 2010-re ígért új FPS-e a garancia, melynek egyelőre csak a címe ismeretes: Gail Gun, megjelelölésként pedig a "3D lövöldözös játék" tartozik hozzá. A fejlesztést pedig az Alchemist végzi. A hét végén, Japánban vélhetőleg többet megtudunk a rejtélyes Xbox 360 játékról.

16.
16.
Jude666
Az ilyen helyzetekben érzem jól magam.Hétfőtől szerdáig ikszboksz, csütörtöktől vasárnapig csak a péest kapocslom be ^^
15.
15.
kevinbutler
#14: Az előző hírnél tényleg rossz volt a zene itt meg vicces hogy exkluzív táncjátékot akarnak csinálni ha ps-nél lenne ugyanígy röhögnék és én eddig se írtam semmi nagyon sértőt a boxosokra nézve nem szidtam szeretett konzoljukat nem tudom mit kell itt nyavalyogni egy ovodás se sértődik meg ezen most is te jössz a sértőnek szánt gyerekes megjegyzéseddel ejnyebejnye fekete pont .D am látom mennyire nyugodt ember vagy meg ez egy szabad ország tudtommal a véleményét mindenki leírhatja
14.
14.
Yami
#13: Mert neked itt aztán Hadúri kötelességed, hogy egyenlíts...
Valóban vannak nagy civakodások, meg fanboykodás mindkét oldalról.
De te csak hülyeségeket írsz.
Minden boxos cikkbe beleszemetelsz. Én általában nyugodt ember vagyok, de kérlek, húzzál vissza valamelyik PS-es topikhoz és ott fáraszd a népet, mert felőlem meg egy méretes lóf***t kaphatsz a szebbik feledbe.
És ezt úgy mondom, hogy mindkét konzollal rendelkezem, mielőtt lefanboyozol.
13.
13.
kevinbutler
#12: Persze itt a boxosok nem szidják a pseseket- hát dehogynem csak azért itt nem szól senki sajnos, itt sokkal több a boxos én csak egyenlítek :D Ennél meg létezik sokkal nagyobb oltás is hihetetlen hogy megsértődik itt mindenki
12.
12.
b.mate
#10: OFF:annyira arc vagy öcsém...

Itt szidod a ms-t meg a boxot, menj és élvezd a ps-t, de ez nem az a hely.

Visszatérve a cikkhez, a Bungie-val sokat vesztett az ms, de remélem lesz még pár jó játék.
11.
11.
x360player
MyCreamHUN: Egyetértek, mindig a konzolok lesznek a legjobbak.Mindegy, hogy PS3,X360,PSP vagy Mega Drive.A lényeg, hogy konzol legyen.(Persze nem nézem le a PC-t sem ,mert azon lehet fórumra írni):)
10.
10.
kevinbutler
felőlem exkluzív táncjátékokat kaphatnak a boxosok

szerk: Felőled, de lehet hogy mást meg érdekel a hír. Fogd vissza magad egy kicsit.
8.
8.
vincze1211
Hát ha a Microsoft-ot nézzük, akkor náluk is van pár húzó cím.Én mondjuk a Forzát tartom a legnagyobbnak(mivel autós játékokat szerete) de FPs is van jó booxra.És szerintem lesznek olyan cégek akik szívesen fejlesztenének box exkluzív game-eket.
6.
6.
Killió
#1: Azt mondják, hogy csinálnak majd Alan Wake 2-t.
5.
5.
Mathia$
#2: csak azért van szó az MS-ről mert ők elvesztették az uccsó jó fps-t csináló fejlesztő stúdiójukat is - Bungie - és most nyugtatják a népet hogy majd szereznek még újat - ami jó is lenne -, meg a 343 studios is jó lesz ami folytatja a Halo-t stb...
Sony részről viszont nincs aggodalom mert nekik van 3-4 olyan stúdiójuk ami bármikor összedob egy király fps gamet. Guerilla Games-szel kezdve. :)

#4: ott a pont.
4.
4.
jookrisztian
#1: Sziasztok.
Szerintem minden műfajból próbál a Microsoft kizárólagos jogot kicsikarni magának, de hosszútávra a fejlesztőknek az a jó ha minden platformon megjelennek a játékok!!
Legalább is anyagilag!!
3.
3.
Giga0509
#2: Na ne mondd...

Egy Gears of War-ból jó lenne egy hasonló játék mint a Halo Wars. :D
2.
2.
zsilvolgyi
1.
1.
tundra
Ezek szerint Alan Wake-féle rétegjátékokat többet nem terveznek, csak tömegFPS-eket, amit "mindenki imádni fog".
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...