Quantic Dream: szívből jövő sztorik kellenek

  • Írta: InGen
  • 2011. március 22.
  • Érdekesség
Link másolása
A Heavy Rain történetéért felelős David Cage furcsállja, hogy manapság a játékok történetének írói még mindig nem nőttek fel annyira, hogy elszakadjanak az űrgárdistáktól. Szerinte sokkal emberközelibb sztorikra van szükség, olyanokra, amik személyesek, és szívből jönnek.

David Cage persze komolyan benne van a szakmában, így valószínűleg tudja miről beszél, amikor azt mondja, hogy nem csak neki, de lassan a legtöbb játékfejlesztőnek is elege van abból, hogy ennyi idő eltelte után is ugyanarról a témáról készítenek játékokat. Elmondása szerint rengeteg fejlesztőtől hallja manapság a következő mondatokat: "Nézd, már 40 éves vagyok, elteltem azzal, hogy olyan játékokat készítsek, ahol csak le kell lőni mindenkit. Mókás volt, amikor még 20 éves voltam, de most már mást szeretnék csinálni. Nem nézem ugyanazokat a filmeket mint 20 évesen, és nem is hallgatom ugyanazokat a zenéket. Szóval miért csináljak ugyanolyan játékokat?"


Cage szerint a fejlesztőknek lassan elege lesz, s inkább politikáról, családról, személyes dolgokról szeretnének beszélni, s erre a játékok ugyanolyan jó alapot nyújtanak, mint például a filmek. Ennek megfelelően az úriember büszkén beszél a Heavy Rainről is, hiszen régóta álmodott már arról, hogy megvalósítja: "Nagyon keményen dolgoztam a történeten, és ez az első sztorim, amit személyes tapasztalatokra építettem. Nem arról szólt, hogy űrgárdisták harcolnak az idegenekkel, hanem a kapcsolatomról az első fiammal, és arról, hogyan változtatta meg az életem."

Cage úgy gondolja, több fejlesztőnek kellene megpróbálkoznia hasonlóval, s nem arról kellene játékot készíteniük, hogy milyen lehet újonc katonaként a második világháborúban harcolni, lévén fogalmuk sincs róla. Inkább arról kéne sztorikat írni, amiben élünk, a minket körülvevő emberekről, a dolgokról amiket utálunk vagy szeretünk: "Így fog igazán előrelépni a játékipar. Elegem van az űrgárdistákból."

11.
11.
adye
Azért a Heavy Rain története és a brazil szappanoperák és "popcorn sztorik" között párhuzamot vonni elég nagy hiba... (Tisztelet a kivételnek) de bocs, nem értitek mit akart mondani.
10.
10.
Mortis
Ez ízlés dolga. Nem lehet így beskatulyázni az idősebb korosztályt. Valaki középkorára is gyerek lelkületű marad és könnyed, popcorn-sztorikat hoz össze. És az különben is sztereotípia, hogy egy űrben/világháborúban játszódó játék nem lehet komoly. Mass Effect, Brothers in Arms, hogy csak 1-1 példát említsek. Mindenkinek szíve joga eldönteni ,hogy mit csinál.

Ez egy átgondolatlan kijelentés volt.
9.
9.
Egyáltalán nem reménytelen, csak ő túl buta hozzá. A Halo sorozatban is nagy hangsúlyt kapott a sztori, akárcsak a Killzone brutális világában is...a warhammer 40k-ról meg ne is beszéljünk, Ian Watson rulez! :)
8.
8.
Dresa
#7: Mekkora ötlet h valóságsóból, meg szappanoperából csináljunk játékot : ))
Amugy meg arra gondol h nem elég csak a grafikára építeni, kéne valami mondanivaló is a játékok mögé.. ez egyébként engem is zavar egy játék ritka esetben tud ugy meginditani és elgondolkodni mint a könyv vagy a film...
Persze vannak kivételek: MGS, Farenheit, (sajnos a HR-t még nem próbáltam) ICO Shadow of the colossus, bioshock, ff, ... szóval azért vannak akik jól csinálják, és egyáltalán nem olyan reménytelen a helyzet mint ahogy ő leirja!!
7.
7.
Vendu
Szóval Ketrec Dávidka szerint a hétköznapi életről kellene játékot csinálni. A játékosok is nézzenek ostoba szappanoperákat meg tinisorozatokat. Arra ott van a Sims jó az annak aki szereti. Ekkora bolondot. Ne legyen már annyira nagyra a techdemójával, a grafika az penge, de az irányítás meg játékélmény nulla.
6.
6.
falselight
#5: szerintem meg nem a warhammer-es űrgárdistákról beszél, hanem a halo, killzone és a hasonló lövöldékben szereplő katonákról.
5.
5.
Jó értem én, hogy átvitt értelemben mondta, de akkor is, miért pont szegény űrgárdistákat emlegeti folyton, amikor azok a 2000-es években "csak" két eszméletlenül jó és innovatív Dawn of War RTS-ben szerepeltek...konzolra pedig még csak most készül a Space Marine warhammer 40k-s játék, vééégre! Erre itt belemagyaráz, hogy unja őket, pedig még alig szerepeltek! :) Bocs, de ez kikívánkozott, értem én hogy nem konkrétan rájuk gondolt... :)
4.
4.
LtGlove
Én személy szerint unom egy kicsit, hogy ha játék közben megtámad egy helikopter, akkor 10 méteren belül lesz valahol biztosan egy láda, amiben van rakétavető, ha meg robbantani kell, akkor valaki biztos hagyott el a környéken C4-et, ami fölött villog egy nyíl, hogy ez az és a térképen is villog, hogy hova kell menni.
1.
1.
Mathia$
Példát vehetne mindenki Kojima-ról.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...