Lucas újra belenyúl a Star Wars-trilógiába

  • Írta: InGen
  • 2011. szeptember 1.
  • Cooltúra
Link másolása
Közeleg a Star Wars-sága blu-rayes megjelenése aminek alapvetően örülnénk, hiszen végre rendes, Full HD felbontásban tekinthetnénk meg kedvenc filmjeinket. Örömünket azonban elhalványítja, hogy George Lucas úgy gondolta: ismét változtat a klasszikus trilógia néhány fontos jelenetén.

A dolog ott kezdődött, hogy az új trilógia befejezését követően Lucas megváltoztatott néhány jelenetet a klasszikus trilógiában látszólag azért, hogy kicsit jobban összekösse a régebbi három filmet az újabbakkal. Amíg csak apróságokról volt szó - például az Uralkodó hologramjának kicserélése A Birodalom visszavágban - még senki nem panaszkodott nagyon, de amikor például A jedi visszatér végén Anakin szellemét lecserélték Hayden Christensenre, ott már sokaknál elszállt a biztosíték.

Nos, ha megnézitek az alant látható két új jelenetet, akkor valószínűleg nem csak a biztosíték fog elszállni, de rögtön leég az egész ház is. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy A jedi visszatér és az egész filmtörténelem egyik leghatásosabb, legdurvább jelenete, amikor Darth Vader, látva fia szenvedését az Uralkodó villámcsapásai alatt, csendben, szó nélkül vívódik, majd úgy dönt, hogy addigi mestere ellen fordul. A jelenet brilliáns, mert a némaság mögött szinte látjuk a maszk alá rejtőző Vader arcát, ahogy küzd maga ellen.

Nos, Lucas úgy döntött, hogy ez így nem lesz jó, s berakott némi "Noooooo!" felkiáltást az egészbe, ami teljesen elveszi a jelenet élét és minden hatásosságát. Szimplán gagyi.


A másik jelenet, amit sikerült elrontani, Obi-Wan első megjelenésével kapcsolatos, mikor a Krayt sárkányok hangját utánozza. Lucas itt is kicseréltette az hangot egy számomra kissé felfoghatatlan új hangeffektre, ami az égvilágon semmit nem tesz hozzá a filmhez, csak elrontja Obi-Wan intróját.

63.
63.
shatterhand
#61: Azt nem értem,hogy "később lett episode 4-5-6"?
Vázlat szinten megvolt a 9rész. A 4.re kapott lóvét a kiadótól.
Amikor még sehol se volt hír a Baljós árnyak már akkor lehetett olyanokat olvasni mint klónok háborúja. SZal tuti kész volt az alap.

Az uccsó 3rész kérdéses,hogy van-e volt-e konkrét terve valaha is.
62.
62.
#61: Ilyen könyvekből sosem csinálnak filmet sajna. Ha úgy lenne akkor olyan Terminátor filmek lennének, hogy beszarnánk (lásd: Halálosztó 2029 sorozat...)
61.
61.
Optimus Prime
Ez a 7-8-9 filmek mizéria most a híres Timothy Zahn trilógiájából fakad? Mert ha jól tudom - bár sose tudtam megszerezni őket és olvasni is - a régi filmeket folytatják. Benne van, amit mindenki vár: az Új Köztársaság, Luke Jedi mester lesz és Leia a tanítványa, stb. De ezek nem hivatalosak és csak EU, mint a játékok. Ebből ilyen formában Lucas által film sose lesz. És szerintem, mert ilyen EU-s kontinuitás van, nem is lehet... lenne értelme filmet csinálni. Sokan alapból a könyvekre asszociálnának.
Egyébként anno csak egy filmet akart Lucas, ha igaz. Csak Star Wars címmel, utána jött a többi, hogy befejezze kiegészítse a világot és a rajongókat. Később így lett - a Lucas se tudja már miért - Episode IV-V-VI. Azt nem tudni, hogy Lucas valaha papírra vette anno valami a korábbi időkről, vagy hogy volt-e tervben még a '70-80-as években az új trilógiája. Annyit tudni, hogy '95 körül kezdett neki az írásnak, '97-ben ugye a Special Edtion lett bemutatva. Gondolom a felújított effektek miatt és talán azért felmérje mennyire népszerű még a széria.

És az hogy miért alakítja állandóan a saját filmjeit? Az övé, bármelyikünk a saját művével azt tesz, amit akar. A probléma az, hogy az SW filmek ismertek és népszerűek. Mert ha olyan film lenne, mint a Gattaca, az Equilibrium vagy a Soylent Green senkit nem zavarna, hogy 10 évente újravágják.
U.i.: Scott-nak 25 év, 5 verzió és 3 vágás elég volt, hogy jó filmet hozzon össze, ami a rajongóknak is tetszik. Úgy látszik Lucas nincs ilyen jó rendező.
60.
60.
Füge
Fogalmam sincs miért megy itt a sírás. Inkább örülnötök kéne, h Lucas megcsinálta a New Hopeot (korábban Star Wars), mellyel megalkotta az SW univerzum alapjait is. Nélküle az egész nem érne egy lucas garast sem. Továbbá nincs értelme Expanded Universes sztorikat összemosni az eredeti filmekkel.
59.
59.
Quent1n
#58: Ha Sidious érdekel meg ugy a Sith-ek akkor ajánlom a szukits kiadó SW könyveit a témában. :) Nekem kb. 30 papír és 10-15 e-book SW könyvem van szerintem nagyon jók. Jó lenne mindet megszerezni de a könyvkiadás nálunk döglődik és ezt legjobban a sci-fi és egyéb réteg könyvek kedvelői érzik meg.
58.
58.
n_csacsi
#57: nem kell ezen itt veszekedni! ahogy végigolvastam a kommenteket, mindenkinek volt vmi igazság alapja...a 9 részről annyit, hogy sztem nem kell folytatni...záródjon le úgy ahogy van most! nekem megvan a 7. könyv, most nem tudom hogy ki az író, de majd megnézem, abba ami le van írva már sztem pusztán csak a rajongók miatt készült(spoiler: Leila jedi lesz, meg vmi piramis-féle lesz a halálcsillag, stb...), sőt van egy könyvem külön Han Solo és Chubi kiadással...ez olyan, mint most azt hallottam, hogy a Harry Pottert a Rotring folytatni akarja méghozzá olyan kiskönyvekkel, ami azt taglalja, hogy a többi szereplő hogyan élte át a 7 részt...sztem ez bullshit, mert én pl rohadtul nem vagyok kiváncsi Hagrid szemszögéből a történetre v mit tom én Pitonéra...na de visszatérve, a legtöbben írtátok, hogy marketingből csinálja...persze...mert majd a gyerekeink az új, HD-s, BR-es, 3D-s SW-n fognak felnőni és majd nem akarják megnézni a klasszikus kiadásokat csak ezeket, mert hogy ez 3D-s és milyen klassz és a régi meg sz@r...
Speciel a 0. részt is hülyeségnek tartom, és remélem csak pletyka, mert ki lenne kiváncsi Yoda életére mikor még padawan volt? Egyedül, ami foglalkoztat/foglalkoztatott az Sidius mestere és annak élete és halála, hogy valóban tényleg ő ölte-e meg és nemcsak kitalálta Anakinnak a 3-ban...
elnézést a dupla postért, de tényleg sajnos egyetértek egy előttem hozzászólóval, hogy még nincs szerkesztés gomb :)
57.
57.
n_csacsi
#55: azt mondom, hogy az 1. videó, annyira nem rossz, mert mikor sokszor megnéztem a filmet, én is mindig erre gondoltam, hogy vader biztos ezt gondolhatja és azért megy oda az uralkodóhoz...a 2.-on sírva röhögtem xD ez inkább vmi gagyi kiherélt szörny hangja, mintsem a Krayt sárkányé :D de sztem inkább megmaradok a réginél, minthogy leszedjem a HD-s verziót! :)
56.
56.
GhostDog24
Téneg igazán remélem h ez csak valmijen tréfa amit direkt előréb hoztak mert április 1. meg valami mást akarnak ( pl.: feltámasztani darth maul-t)
55.
55.
HerodPK
WTF ..én ezen nottem fel.....ez valami undorit/nooooooooooo:)PP inkab vicces és tényleg elszurja vadernagy jelenetet
54.
54.
M.invisible
#53: "ugyanezt" alartam írni... de itt a szerkesztés gomb még mindig luxus (ezt leszámítva szeretem az oldalt!)
53.
53.
M.invisible
#52: Egyanezt tudom én is!
De maradjunk a "Jedi" kifejezésnél (dzsedáj angolosan, még véletlenül sem "y"-nal;))
52.
52.
shatterhand
#25: SW-on nőttem fel és a 9 részről én is hallottam már, de amit írtál Luke-ról az nekem új volt.
A filmesítésről meg én azt olvastam annakidején,hogy letette a vázlatokat a Fox vagy melyik stúdiónak mind a 9 részről Lukas. És a cég döntött úgy,hogy a 4. részt a Csillagok háborúját kell megfilmesíteni (ezt találták jónak), csak az nem világos,hogy készültek-e eleve a Birodalom visszavágra is és a Jedy visszatérre is.

Meg, ha jól tudom elfogyott a keret is az első (episode4) és Lucas finanszírozta már a végefelé a filmet, cserébe a részesedésért.De lehet ezt is rosszul tudom.
51.
51.
mdr88
Amikor beharangozták az animációs Clone Wars-t akkor olvastam az Exit-ben, hogy "amit Lucas alkotott, azt csak Lucas teheti tönkre"... hát ez így van ezeknek a változásoknak nincs értelme.... láttam egy másik jelenetet is ami bele lesz rakva, de annak mondjuk 1000+1x több "jelentősége" van mivel abban a jelenetben Luke éppen új fénykardját szereli össze... de ezek.... :S
47.
47.
Quent1n
#46: 3. trilógiába nem lenne Exar Kun :) Ha könyvekből csinálnák akkor a 3 Zahn könyvből lenne praktikus először csinálni, hisz időben azok következnek és így lenne egy rendes trilógia tényleg. Én örülnék neki ha filmre kerülnének de erre nincs esély szerintem, ahogy arra sem, hogy Lucas folytatni fogja.

Ezek az új kiadások meg szerintem a pénzről szólnak azért. :) Marketing. Így még több embert érdekelhet és még több pénzt kaszál vele. Tleg már csak a 3D kell :)

Optimus Prime: Azért a Blu-Ray verzió egy csöppet jobb mint a DVD ezért is sajnálják sokan (köztük én is), hogy nem lehet az eredetinek a felújított és nem belepiszkált változatát megcsinálni. Futná rá és a rajongók megérdemelnék szerintem.
46.
46.
Mortis
Én nem a pénzt látom ebben, hiszen tényleg olyan sokat kapna azért, mert engedélyezi/kivitelezteti ezeket az apró változtatásokat? Nem hiszem. Itt valóban az lehet a ludas, hogy Lukas apó úgy hiszi ezek a nüanszok komolyan befolyásolják a meséjét, esetleg jobban tetszik neki így. Bár, ki tudja: Lehetséges, hogy csak unalmában keresett valami elfoglaltságot.

Spoiler: Pedig mennyire örültem volna, ha lesz harmadik trilógia. Exar-Kun, még ha szellemként is, a vásznon. Áááá. :)
45.
45.
Optimus Prime
#42: Már leeset honnan és miért ez szöveg. A III-ban is mondja, bár akkor... biztos lesz rá oka miért van benne.
De inkább tenné bele a III-be a Yoda-s jelenetet vagy alakítaná vissza a II végén a tárgyalást a Szeparatistákkal, meg a II-be a Rebel Alliance jeleneteit vagy az I-be azt a pár pod racer scene-t

Egyébként mindegy min változtat, amíg nem veszi meg a BD-t addig nem kell tőle szenvedni. Aki pedig nagyon akarja, az megszerezheti DVD-n z eredeti '77-es verzió is.
44.
44.
Ecetes sajt
Nyomogassátok gyorsan a gombot! XD
Vicces.
NNNOOOOOÓÓÓÓÓÓ XD
42.
42.
zoenn
http://nooooooooooooooo.com/
41.
41.
Quent1n
#34: A folytatások bár nem hivatalos folytatások, de jogilag teljesen rendben vannak nem afféle vadhajtások mint pl. a Jedi Hatalma című gagyi és társai. A könyvek színvonaláról lehet vitatkozni szerintem a Zahn könyvek fényévekre vannak a trilógia könyveitől. De Stackpole könyvei se gyengék. Az előzmény trilógia könyvei pedig aztán tényleg a legalja amire a magyar fordítás is rápakolt, szerintem tragikusak, egyedül a Szithek bosszúja ami úgy ahogy tetszett.

M.invisible: 79-ben kapta a New Hope címet ha jól emlékszem.

A hírről annyit, hogy szomorú, hogy Lucas öreg korára ilyen lett. Nem értem ha egyszer csinált egy tökéletes mesét akkor miért kell mindig belepiszkálni. Pont úgy volt tökéletes a trilógia ahogy annak idején megcsinálták. Ennyi erővel vegye ki az űrcsatákat és tegyen a helyükre ultramodern animációkat.. Lehet felújítani meg minden, de hogy így belenyúlni minek... Ez már csak a pénzről szól, úgy érzem..
40.
40.
M.invisible
#34: Kb 10 éve olvastam ezeket az infokat egy olyan könyvben, ami Lucas filmjeit, és életét taglalta, de nem kifejezetten önéletrajzi volt. Azt nem tudom, hogy az Episod e IV mikor került oda a prológus fölé, csak azt tudom, hogy a 80-as évek vége felé láttam először a filmet 6-7 évesen, akkor már ott volt.
Van egy idősebb barátom, aki nagy SW fan, szinte mindent beszerez, Ő most biztos fel tudna homályosítani az igazságról.
39.
39.
Ecetes sajt
Ez szerintem semmit nem változtat meg. Ott van az EREDETI amit semmi sem űberel akárhogy nyúlnak bele, bár ha HD-ban akarjuk megnézni akkor kénytelenek vagyunk ezeket a változtatásokat eltűrni.
38.
38.
Hubert Cumberdale
Nekem erről az egyik Southpark rész jutott eszembe. Szegény indi :D De mostmár véder és obivan is meg lett erőszakolva :P
37.
37.
noswear
Egyetértek azzal h a Darth Vaderes nOOOOoooOOoOo elég gyenge valamint ez a sárkány hang is inkább komikus mint ijesztő de szerintem a Vi. rész végén lévő Anakin hologram találó legalábbis nekem tetszett a Jedi áll ott és nem a sith sztem ez egy jó pont szívás a szinésznek aki elötte 20évig ott állt de amúgy jó..:D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...