Nem megy casual irányba a Bethesda

  • Írta: InGen
  • 2011. szeptember 1.
  • Érdekesség
Link másolása
Egyre többször szembesülhetünk manapság a szomorú ténnyel, miszerint a nagy kiadók sorra állnak át, vagy erősítik meg casual részlegüket. Facebook, mobil, mindenféle olyan dolog, amitől a hardcore gamernek gyomorgörcse támad. Szerencsére a Bethesda marad a bevált pályán.

A Bethesda PR-ért és marketingért felelős alelnöke, Pete Hines, nyilatkozott arról, hogy cégük továbbra sem akar átállni a casual és Facebook-játékok termelésére, s erre a legfőbb okuk, hogy ők nem ebben jók. Manapság már elég ritka, hogy egy cég egy az egyben kimondja: ők a hardcore réteget célozzák meg, s nem is akarnak mással foglalkozni.

Hines szerint a Bethesda, ahelyett, hogy teljesen irányt váltana, inkább azon igyekszik, hogy a hardcore rétegnek tudjon egyre nagyobb, jobb és komolyabb játékokat nyújtani. Az úriember szerint erre van még egy fő indokuk is: könnyebben tudják mozgatni a közönséget egyik játékuktól a másikig, aki ugyanis szereti a Rage-et, az valószínűleg szeretni fogja például a Skyrimet is vagy a Prey 2-t.

Ha végignézzük a Bethesda jövőbeli megjelenéseit, akkor meggyőződhetünk róla, hogy Hines nem ostobaságokat beszél: jelenleg a kiadó bábáskodása alatt készül a Rage, a Skyrim, a Prey 2, a Dishonored, a Doom 4, s persze Shinji Mikami egyelőre be nem jelentett elmebaja. S ezek csak azok, amikről tudunk.

27.
27.
Extol
Le a casual gamekkel! Terjednek mint a rontás
26.
26.
vytros
#25: A szöveget tudtam értelmezni, csak az írással kéne foglalkoznod :)
25.
25.
William Munny
Vytros: Tanulj meg szöveget értelmezni, igen, veled van a baj.
Hab: Azért, mert mint írtam, nem a játékos körül forog a világ, ő csak létezik benne. Bizonyos fokú befolyása értelemszerűen lehet, de nem alakulhat aszerint a világ, hogy ő mit tesz.
24.
24.
drat576
#4: pedig az első TES 93-ban volt, szóval...:)
23.
23.
SLi
#19: "Megülni kicsit durva lenne :D"
viszont mennyivel szórakoztatóbb :)
22.
22.
golgotha
#5: Egyet értek veled. Ez a jelenlegi hardcore felhozatal semmi pl a TES dagger fall hoz, vagy a morrowindhez képest...egy nagy 0. Egyre inkább az az érzésem hogy warezen fogom kiprobálni, s ha megérdemlik akkor megveszem csak...
21.
21.
sexapl
Ennek csak örülni lehet. Remélhetőleg nem lesz benne annyi bug mint a Fallout 3-ban (különösen a Mothership Zeta DLC-ben) vagy az F:NV-ban volt, és akkor ismét egy OBlivion szintű játékot kapunk (bár az is tele volt bugokkal).
20.
20.
vytros
#19: MEGÜLNI XDXXD Most jót röhögtem, köszi, ez jól esett :D
19.
19.
Hab
#18: Könyörgöm tegyetek már be egy szerkesztés gombot a kommentelésbe, mert nem tudok írni! :) tehát:*megölsz egy boltost...
Megülni kicsit durva lenne :D
18.
18.
Hab
#5: A csillagjegyek kivétele nem gond, helyette vannak perkek. Az meg hogy alakul a világ miért gond? Miért gond hogy a cselekedeteid szerint kapod egyes küldetéseket? Vagy ha megülsz egy boltos esetleg egy rokona veszi át? Ha eldobod a fegyvered akkor az nem marad ott? Esetleg veszekednek érte, vagy vki visszahozza. Ez sztem inkább előrelépés mint hátrány. Most látom hogy Xbox-on játszod majd, hát az pech...
17.
17.
343i
Végülis igazat mondtak, tereltek. Nem casual irányba mennek, hanem konzolosdnak a játékaik :)
16.
16.
343i
#9: A Bethesdát is birtokló ZeniMax Media vette meg az Id Software-t is 2009 júniusában.
15.
15.
SLi
#9: 2009-óta, a ZeniMax Media része ami kb. a Bethesda, csak más a neve de vezetők is ugyanazok
14.
14.
vytros
#12: Nem tudom hogy te hol olvastál olyat, hogy a fejlődésnél az Oblivion féle módszerrel fog kihívó lenni a játék, de linkeljed már nekem, mert én az ellenkezőjét tudom.

Továbbá: "Nem a játékos körül forog a világ" --> "Ilyen nincs, a lényeg hogy ő mit akar" W.T.F.? Tudtommal ez azt jelenti hogy bizony ő körülötte forog a világ. De lehet csak azért értem így mert fáradt vagyok szept 1. miatt :) Nem akarok flamewart kezdeni kettőnk közt de van néhány dolog amihez azért hozzá szólnék.
13.
13.
Skyer
#7: Hát ööö.. szopi.
12.
12.
William Munny
#11: Mert egy sandbox játékban ilyen nincs. Ott nem a játékos körül forog a világ, nem az a lényeg, hogy ő mit akar, csak egy résztvevő a sok közül, és nem lép szintet vele együtt a világ. Az oblivionban kínomban röhögtem, hogy a vége felé a banditáknak tízezer aranyakat érő mágikus tárgyaik voltak, mert a játékossal együtt fejlődtek. Ha lenne 1-2 elem, ami ilyen lenne, azt mondanám, logikus - pl, ha valakit megsértesz, akkor olyan gyilkosokat küld rád, akik ellen a harcmodorod vajmi keveset ér - de ennek szinte biztos hogy az lesz a vége, hogy véletlenül sem lesz benne semmiféle kihívás.
11.
11.
vytros
#5: "A játékost figyelő, és cselekedeteire reagáló világ" miért is rossz? A többiben sajna egyet értek.
10.
10.
Mortis
#5: Most akkor tényleg nem lesznek benne a csillagjegyek? :O

A Bethesda az utóbbi 1-2 hónapban furcsa útra lépett. Mintha keresnék önmagukat. Remélem a nekünk megfelelő oldalon pottyannak le.
9.
9.
KENKILL
Az id mióta tartozik amúgy a Bethesdához? (irónia nélkül)
8.
8.
mestermagyar
Még jó hogy nem állnak át.a facebook játékok jó részét szerintem csak egy csomó csaj tolja aki mg messziröl se hallottak hardcore játékról vagy a komplett idióták(amiböl lássuk be nem kevés van)vagy a hiperkockák amik az ilyen kis izékkel is elvannak.mg céljuk sincs ezeknek a játékoknak + ilyen szintü játék majdnem minden egyes zugában található az internetnek.pl. nekem az olyan mintha ölne az unalom amikor achievmenteket nézek vagy toplisteket(az achievment is azrt van hogy a hülyegyerekek akik játszanak s az achievmenteken kívül nincs más céljuk)
Ezér fogynak a pck(játkosok pc-n) mer nem kell a hiper szuper 100 óráig tolható rpg hanem a közösség miatt térnek szarokra.:/
6.
6.
Skyer
#5: Modok majd visszatesznek mindent, nem köll sírni.
5.
5.
William Munny
Valóban, a nem kopó fegyverek, a varázslatkészítés hiánya, a csillagjegyek és tulajdonságok kivétele, a képzettségek csökkentése, az elbukhatatlan küldetések, és a játékost figyelő, és a cselekedeteire reagáló világ annyira hardcore, hogy le is installálom a nethacket, mert ez lesz az új kedvenc. Legalább ne hazudnának, b*sszák meg. Vagy, ha ez lett a hardcore időközben, akkor követelem, hogy legyen egy "interplanetáris istencsászár" fokozat.
4.
4.
goblinfing
Mióta bethesda a scroll-os dolgot felhozta azóta nem csipázom őket.
3.
3.
Moldren
Egyik favorit a Bethesda.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...