Hat Blizzard-játék jöhet a következő három évben

  • Írta: fojesz
  • 2011. szeptember 9.
  • Érdekesség
Link másolása
Az Activision Blizzard legalább hat Blizzard-játékkal számol az elkövetkezendő három évre, ami szokatlan fejlesztési tempót követelhet meg a népszerű fejlesztőcsapattól, ha a kiadó ragaszkodik az ütemtervhez. 2014-ig befejeződhet a StarCraft II, kiegészítőt kaphat a Diablo III és két adalék érkezhet a WoW-hoz.

Az egy dolog, hogy idén egyáltalán nem adott ki játékot (és valószínűleg nem is fog) a Blizzard, a csapatnak egyébként sem szokása kapkodni, általában addig fejlesztenek egy projektet, amíg úgy érzik, az el nem készül - és általában ezt meg is tehették, a kiadóik felől nem érkezett nyomás. Most viszont az Activision Blizzard felrúghatja a Blizz kényelmes ütemtervét, a Citi 2011 Technology Conference keretében Thomas Tippl operációs igazgató úgy nyilatkozott, hogy a "korábban már bizonyított" címeik kapcsán hat megjelenésre "számítanak" a Blizzardtól 2014 végéig.

Nem tudni, hogy az Activision Blizzard mennyire ragaszkodik ehhez az elképzeléshez, és azt sem, hogy a Blizzard vállalta-e ezt a tervet, de az biztos, hogy sűrű három éve lehet a fejlesztőcégnek. Tippl szerint ennyi idő alatt befejezhetik a Starcraft II-t, hiszen jövőre jön a Heart of the Swarm kiegészítő, amit végül a protoss-kampányt tartalmazó Legacy of the Void követ majd, kiegészítőt kaphat a várhatóan már csak jövőre megjelenő Diablo III (a Blizzard reméli, hogy idén végeznek a játékkal, de az Activision erre nem venne mérget, ezért az üzleti terveikben nem is szerepel a cím), illetve két kiegészítővel bővülhet a World of Warcraft is, ami hamarosan szintén a pályafutása végére érhet.

Tippl ügyesen fogalmazott, korábban már bevált címekről tett említést, tehát a további projekteknek, például a régóta pletykált Titan MMO megjelenésének is nyitva hagyta a kaput. A Blizzard mindössze annyit reagált a hírekre, hogy nincs bejelentenivalója, jelenleg a World of Warcraft következő tartalmi frissítésén, a Diablo III-on és a Starcraft II: Heart of the Swarmon dolgozik.

33.
33.
Spider925
#27: ritka egy idegesítő, bicskanyitogató, gusztustalan stílusod van, és olyan idióta érveket hozol fel sokszor 25 éves létedre,hogy a 14 éves öcsém magasabb szinten áll.
nem gondolod,hogyha nem egy és nem is két ember mondja pontosan az ellenkezőjét annak amit állítasz akkor valami gond van nálad odabent?
nem egy commentedet elolvastam most egy jó pár cikk alatt, szóval nem kezdek itt novellákat írni válaszként.
de ahogy egy barátom mondaná:
csinálj jobbat!

grafikán fenn akadni.. hát GÉGÉ.
32.
32.
Őszintén szólva én mindkét oldalt sajnálom, azt is aki wow-ozik és azt is aki nem, mert mással játszik. Ezek, mind felesleges időpocsékolások, értelmetlen fogyasztói, nem kreatív tevékenységek. Legelni való birkák mind! Alkossatok, ne csak használjatok, építsetek homokvárat, gyúrjatok galacsint vagy mit tudom én. :) Meg egyébként is minek vitatkoztok, mikor lehetne verekedni is. Hülye emberek úgyis minden szar betegséget gyógyítani akarnak, túl sokan vagyunk és nem fogyounk elég gyorsan. Egyszerűen nem bírják kivárni a hódok mire végre övék lesz a hatalom. ÉLJEN AZ AAA! Gyilok ! A tudomány nevében ! :))) \o/
31.
31.
Gariss
#27: "1,szerintem kicsit gáz, hogy utánnanézel egy posztoló accountjának,mellesleg eléggé sérti a fórum szabályzatot,ha nem épp a személyiség jogaim."

Na ezen jót derültem. Nem is tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy eddig rá se néztem az adatlapodra, csak annyi történt, hogy elolvasom a számomra érdekesebb cikkeket a kommentekkel együtt és valamilyen furcsa anomália folytán az összes Blizzard cikknél látok legalább egy kommentet tőled amiben leírod, hogy a játék szar/csalódtál benne/pénzsóvárbanda, stb.

"mellesleg eléggé sérti a fórum szabályzatot"

Mi? Hogy regisztráltál a fórumra, és van publikus profilod? Mindenkinek halál a fejére akinek keze van!

"ha nem épp a személyiség jogaim."

Uram borogass!

"2, Úgytudtam szabad személyes véleményt nyilváni."

Szabad, csak már látatlanban tudom, hogy mit fogsz írni. És ha nem írok rá ellenvéleményt úgy tűnik mintha valós dolgokat közölnél.

"3. hosszú..."

#22,#27 alapján tényleg talpig úriember lehetsz.

"4-5-6-7"

Ah fuck it.

Chris Metzen
Mum's basement






30.
30.
Stranger666
#27: Megbocsáss világ legokosabb és legtisztábban látó emberem, de pl a sp-re ott van az "extreme" beállítás ami csak oda érvényes. A LOL meg hót ronda, megintcsak frenetikus példát hoztál fel.
Egy blizzard fan tudod miért fan? Mert élvezi a játékaikat. Ja ,hogy ez alapból elfogultság, ok. De ha szerinted a wc2 az igazi , akkor sztem te nem haladsz a korral a Blizz meg igen. (a lesz az 1 sz)
ezzel az xy-ozással megint magad alatt vágod a fát, te pl jöttél és elkezdted a baromságot, aminek fele sem igaz csak hogy mondj valamit, mert blizz gyűlölő vagy. Ezeket mind hallottuk már, hogy fúj pénzéhesek(melyik cég nem az?, melyik cég nem a profitból él meg?)meg erkölcstelenek, holott ezek mellet full support,igényes kidolgozott tartalmak és egyéb extrák várnak a játékosra.
29.
29.
Stranger666
#28: Jogos, már én sem tudom ki mikor hova írja hogyan
28.
28.
izomkukac
#23: (a higgyek szót te is elírtad :P)
27.
27.
Lordnekroseth
Zavaros...oké akkor talán így, hogy ne legyen nehéz megértenetek visszafejlődök a szintre...
1,szerintem kicsit gáz, hogy utánnanézel egy posztoló accountjának,mellesleg eléggé sérti a fórum szabályzatot,ha nem épp a személyiség jogaim.
2, Úgytudtam szabad személyes véleményt nyilváni.
3,Én egy kulturált stílusban írtam le a személyes véleményem amire te alpári módon reagáltatok, lefikázva a véleményem, pontosan azt téve amiről beszéltem. Ha nem azt gondolom mint ti(vagy épp az általatok stárolt cég) akkor már hülye vagyok és nem igaz.
4,Az hogy én "Blizzard" ellenes posztot írok valahova az én dolgom, mellesleg ha rendesen elolvasod én ugyanúgy dicsértem is a Blizzardot és a saját játékukat hoztam fel a saját játékuk ellen ellenpédaként, talán annál a pontnál kellet volna felismerned nem elvakultan beszélek. Csak 1 szempontból szemlélve veletek ellentétben úgylátszik.
5, Az hogy most arra fogod hogy E-sport ezért xy nemkell és nemkell xy mert. E -sport. Kérem szépen..az hogy annak hívod, vagy éppen van belőle verseny nem KIFOGÁS arra hogy fejlődjenek a korral. De igazából semmire sem kifogás. Ugyanis a grafika a single player módra is érvényes ahol viszont az E-sport már nem. Emelett megemlítem hogy a League of Legends totálisan E-sport és ők szeretnének fejlődni a grafikával. Ami szerintem tökéletesen tükrözi hogy nem a Blizzard vagy amit a fanjaiba olt hozzáállás a jó.
6, Az hogy azt mondod te nem írsz meg hogy nemtörődsz velem csa azt mutatja hogy nem tudsz, vagy könyebb ignorálni a valóságot mint leülni és észérvekkel támogatni a véleményed. Amelett ha már egyáltalán valakinek írsz nem árt ha úgy veszed hogy akár igaz is lehet a véleménye. És ha már elolvastad a posztjaim akkor tudod hogy sokszor a legjobbat feltételezem a Blizardról és a játékairól és nem kapásból lefikázom. Mert én nem mások posztjaiból "trollolok". Hanem az adott témáról írok. És most is úgy kezdtem, de valamiért istentelenül fel tud húzni hogy "idejönnek a Blzzard fanok" és elkezdik isteníteni és ingyenr eklámozni a Billiárdos Multicéget ami ha igazán foglalkozna a "játékosaival" akor 10 szer minőségibb játékot lenne képes készíteni.
7, Lehet fikázni, leszólni. De abból csak azt látom hogy idegbeteg lessz valaki és nem is érdekli a téma, csak valami xy célból ide jön, hogy mondjon valamit. És megkérdezem tőletek őszintén: Vajon miért lehet hogy "piszkálom" a blizzardot? Mert nem rosszindulatból. Talán azért mert én is warcrafton nőttem fel anno xy éve floppis verzión istenítettem. És mind elkeserít és elszomorít hogy nemképeseket ezt a szintet fenntartani. Az IGAZI blizzard fanok szerintem mind pont így vannak. esélytelenül posztolnak azért hogy végre viszahozzák a régi "dicsfényét" nem a blizzardnak, (mert mindket nem érdekel milyen cég adja ki) hanem a játékoknak. De most pont az a cég aki egykoron ennek a fákjás vezetje volt pusztítja el a kíméletlen marketingjével és gusztustalan pénzéhségével a játékipart az innovatívitását és fejlődőképeségét.
26.
26.
bordias
#25: Az a szomorú hogy én még csak nem is vagyok nagy Blizzard fan, de tökéletesen egyet kell értenem veled...
25.
25.
Gariss
#22: No offense, de manapság elég ránéznem a nicknevedre és tudom, hogy egy blizzard-fikázós posztot fogok látni. Elhiszem, hogy csalódtál az utóbbi 10 évi felhozatalukban, de sok más embernek pedig ezek a játékok hoznak felüdülést. Nem fogok minden "érvedre" válaszolni, de egy MMO-nak a grafikáját szerinted mennyire mérvadó egy FPS-hez hasonlítani? Pláne, hogy az előbbi esetben többszázan ugrálnak egy épület tetején, míg az FPS multijában mennyien is vannak egyszerre a pályán, 60-n? (tipp volt, nem vagyok multis fpsjátékos).

Nem tudom átolvasod-e az írásaidat mielőtt elküldöd, de úszik a fröcsögéstől és a gyűlölettől, érveket meg nem hozol fel. Kérdem én, ha eleve így állsz hozzá a játékokhoz, akkor végül is milyen eredményeket vársz tőle?

Örvendetes lenne, ha csak akkor szólnál hozzá egy hírhez, ha valami konstruktív javaslatot is tudnál hozzáfűzni, mivel ezekre a "mindenki hülye akinek más véleménye" hozzászólásokra szerintem senki sem kíváncsi.
24.
24.
g.man580
#22: Te egy igen dühös és zavarosan fogalmazó emberke vagy!
23.
23.
Stranger666
#22: Baszod ha neked lyukak kellenek a földbe akkor játszál olyan játékkal amiben ez a hihetetlen fontos funkció bennne van. Mellesleg a SC2 ZUltra beállíráshoz azért elég komoly gép kell.
De am én befejeztem, nem vitázok egy olyan amberrel aki szerint egy E-sport játéknak arról kéne szólnia, hogy milyen csili-vilinek kéne lennie, valamint a "higyjek"et d-vel írja le....
22.
22.
Lordnekroseth
G man ...ne haragudj...vagyis úgyis leszarod, mit írok mert egy elvakult fan vagy....úgyhogy szarok is az észérvekre....mert az ilyenek úgyis csak vérgőzösen védik a Blizzardot,mert sikeresen befanatizálta őket a Marketing....

Tudod nemrégiben láttam egy tesztet : hogy 5 embert egymás mellé ültetnek és mutatnak nekik képeket amelyekreől el kell dönetni melyiken magasabb az épület stb. 4 beépített volt 1 külsős. És az első kb 12 alkalomig egyértelműen mindig kiválasztotta az igazságnak megfelelőt. A többi meg mindig baromságot mondott...Azután ő is ment a tömeggel még ha egyértelműen nem is úgy volt.....na mármost van olyan akinek elég 2 alkalom és mert olyan érzése támad hogy az úgy is van...te azthiszem köztük vagy....ilyen egyszerű.

Az meg hogy Sc nek nincs köze a warhammerhez...kb olyan mnitha ezt mondanád előbb volt Wow mint warhammer...
És attól függetlenül hogy olyan faxa fizikai motor van az Sc2 ben....látszik valahol? Mármint odalő a tank és lyukat szaggat a földbe? aha...effekt erejéig..aztán eltűnik. És erre nehogy azt mnod hogy jaj mert optimalizánli kell a tömegnek...mert volt olyan általad gyagyinak titulált játék ami ezt 5 éve tudta, csak a marketing és a buta emberek a Blizzard félék kezébe adják a piacot....és az szépen visszafelé húzza, mert a fanok leszarják hogy mi menyivel jobb...számukra ha a Blizzard azt mondja az a jó ha szar a grafika...akkor az úgy lessz. Mert mostmár ott tartunk.

Az pedig egy ócska hozzáállás hogy a nagy közönség a cél ezért szar grafika kell.....mert a Codnak nem? És nem szép? Amelett van olyan hogy Grafikai setup a Pc-s játékok 99% ban. Talán nem véletlen. HA nekem van pénzem 5 év után venni egy top noch 6 magos fost a kemény munkámból talán ne vehessem fel a grafikát hogy kiélvezhessem? Tudod mit...sok Blizzard fan azt mondja hogy ne. MErt úgy vannak hogy ha NEKIK valami nem kell vagy tetszik akkor ne legyen benne még OPCIÓ ként se mert hülyeség...Nemtudom tisztában vagy e a az OPCIÓ fogalmával. Elég durva hogy itt tartunk.

Azért jelentős külömbség van a Warcraft 3 as Story és a Wow os Boss raid kill ek közt..JELENTŐS....Ez kb olyan mintha az Sc2 végén bejönne egy minigame amiben Marinokkat kell spawnolni és kombinálni az egységeket hogy lenyomd Karrigant , majdd Jimmi beszólna hogy na nesze neked Bth, ahelyett hogy bejönne a mostani játék végén lévő animáció.

Amelett igenis tudok olyan játékot mondani ami mindenféle tartalom nélkül is jó még 5 év után is. És néha inkább előveném a warcraft 2 őt ...nemhogy az Sc2 helyett,de még a Wc3 helyett is. NEmértem hogy az emberek nem veszik észre magukat hogy már nem az a céget fanatizálják ami akkor csinálta azokat a fantasztikus játékokat,AMIKET SZÓ NEM ÉRHETETT, hanem egy pénzéhes marketingmultit.

Az hogy számodra az első....az egy dolog. Az hogy 10 millióan "játszák" az egy másik. A minecraftot és az Angry Birdset is játszák legalább anyian öszesen. VAgy azt sem nézed hogy van kint még vagy 10 másik populáris mmo és azok játékosait öszeszámolod együtt min 10 szer anyi játékosuk van mnit a wownak...ami azt jelenti hogy annyi ember mást játszik ehelyett...akkor viszont ott tartasz hogy a lehető játékosok csak 1/10 ede választotta ezt-_- így már máshogy hangzik nem? A másik hogy ez egy befizetési statisztika...aki fél éve fizette be is otvan közte és azóta 1 szer nem lépett be. A másik hogy a kibbaszott buzfaszfej rohadék Blizzard arra nem képes hogy közölje a server pupulációkat,mert a miénk haldoklik és szart sem tudunk csinálni még azt sem tudjuk hova érdemes menni, mert anyira védi az információit, nehogy jaj haldoklik a wow keveseben játszanak most....legyen ami oké...de akkor most így hidjek annak hogy 10 mill játékos van? Azt hazudik amit akar.....erről ennyit.
21.
21.
Yonny
1-2 héttel ezelőtt volt egy kommentelő, aki azt mondta hogy nem tesz jót egy játéknak a túlzott Hype... na én pont erre leszek kíváncsi hogy az swtor hogy álja majd meg a helyét a piacon mert persze lesznek "kipróbálók" meg "sw fanok" akik játszanak vele, de mennyi ember lesz akik ténylegesen haza menve a munkából leülnek kicsit játszani vele. és mielőtt még elkanyarodnánk a téma lényegétől én is remélem hogy az activision nem próbálja a hülye üzlet politikáját ráerőltetni a Blizz-re mert jól áll nekik ez a fejlesztési tempó "Lassú víz partot mos" alapon simán tarol 3 címmel míg más kiadóknak játékok tömkelegét kiadták és nincs annyi játékosuk mint nekik.
20.
20.
Stranger666
#18: Majd ha kijön a nagy SWTOR (ami nekem hót gagyinak tűnik) visszatérünk erre, és rá fogsz jönnim hogy mennyire nem lett igazad.
19.
19.
g.man580
#18: Ha követted a wow megjelenése után az mmo játékok világát akkor rájöhettél volna már hogy nagyon sok mmo-nak megjósolták azt amit te leírtál!! És látsz valami változást????A wow még mindig az első számú mmo a játékosok körében! Még egy kérdés ezzel kapcsolatban "A wow-ot már csak a kiegészítői tartják életben." Szerinted az swtor-t majd mi fogja éledben tartani ha nem kiegészítők???? Hm???
18.
18.
IceColdKillah
Azt kell hogy mondjam, igaza van a cikk írójának. A wow-ot már csak a kiegészítői tartják életben. Decemberben kijön az swtor, és sok wowos át fog pártolni. Vagy legalább ki próbálja hogy milyen. Természetesen maradni fognak fanok, akik életük végéig wowozni fognak, de az biztos hogy 2012 eleje nagy kiesés lesz a Blizznek. A többi pedig még a jövő zenéje...
17.
17.
Griewer
#11: Hát nem tudom. Warcraft 3 az egyik kedvenc játékom, szerintem baromi jó lett. WoW-ot meg addig szóltam meg, míg ki nem próbáltam.
Annyi tartalom, és lehetőség van benne, ami kevés játékban, szóval ez a tartalom nélküli duma eléggé szar.
Én teljesen objektív vagyok, nem azt mondom h a világ legjobb játéka, de megállja a helyét a jobbak között. Nem azért mert sokan játszanak vele (az sosem volt mérvadó), hanem azért mert a mai napig fejlesztik a történetet, bővítik a lehetőségeket, stb...

Szóval neked legyen egy kis önkritikád, és gondold át a dolgokat, mielőtt leírod őket.
16.
16.
DollSyndrome
Jöhet minden ami Warcraft. Jöhet a Dió 3! Csak jöjjön. Kell akarom váááá!!!
15.
15.
g.man580
#11: Még annyit írnék hogy ha sima warcraft 4-ként adták volna ki a wow-ot és az összes kiegészítőjét akkor senki se szapulná a játékot hogy óó ezt a kedvenc karakterem ölték meg .... úúú most meg azt!! Nem értem hiszen anno a warcraft 3-ban meg a kiegészítőjében is öltek meg karaktereket! A lore-nak pörögnie kell. Nem állhat egy helyben! A változás mindig sz.r de hát ez van! Te se bírnád ha ugyan azt a storyt kellene újra és újra végigjátszanod csak más köntösben hogy a kedvenc karaktered életben maradjon!
14.
14.
g.man580
#11: Minden játék meghalna új tartalom nélkül nem? Szerintem a blizzard mindig is minőségi játékot adott ki. Én sohasem csalódtam bennük! Grafikára meg csak annyit mondanék hogy sok fejlesztő csapat először a grafikával foglalkozik és majd csak utána pakol tartalmat is a játékba míg a blizzard a tartalomhoz, a lore-hoz készít egy grafikai világot, amit mellesleg mindig nagyon jól eltalálnak! Én pl szeretem a wow-nak a grafikáját mert egyszerűen egyedi és illik ahhoz a világhoz amit anno megalkottak. És egyet értek abban Stranger666-al hogy a széles játékosközösség miatt adnak alább a grafikából ami a mai játékfejlesztő cégek között egy nemes gesztus!
13.
13.
Stranger666
#11: Jézus, atya, úr, isten.... Kezdjük az elején. Warhammer és sc. a kettőnek kb annyi köze van egymáshoz mint a wc-nek a LOTR.hoz. Igen, az alkotókat inspirálnak egyes dolgok. Csak mert valaki kitalált az űrben rohangálo katonákat akkor ezt az ötletet onnantól kezdve nem használhatja senki? Főleg úgy, hogy egy teljesen más világot teremnt ezzel.
Továbbá ez igaz, hogy a wow megölte a wc világot azoknak akik nem játszanak vele(mint én), de ha nem lenne wow, akkor nem lenne sc2, dio3, nextgenmmo.
Ami a grafikát illeti. Ezen sok kis gyerek pörög, hogy húú a blizz játékok miért nem úgy néznek ki mint a crysis2?? Az eszedbe nem jut gondolom, hogy mivel a blizznél nem barmok dolgoznak így tudják, hogy a minél nagyobb profit érdekében nagyon széles közönségnek kell elérhetővé tenni a játékot.(értsd nem mindenkinek van 200e-s gépe). Mellesleg mind a sc2 és a diablo3 HAVOC fizikai motort használ ami IGAZI fizikai motor.
Mellesleg a Blizznek van az egyik legjobb support teamje szóval nem szarnak senki fejére, valamint akkora szerverparkot tartanak fent amiről kb elképzelésed sincs.
Meg úgy egyébként amiket írsz azok nem fedik a valóságot.

#10.Kyuubi
U mad??
12.
12.
izomkukac
#11: objektíven inkább, nem?
11.
11.
Lordnekroseth
Én inkább a cikk íróval értek egyet,a wow meghal új tartalom nélkül. Jó lenne ha képesek lennének a fanok végre kis önkritikára és észerevenni hogy szubjektíven is hozzá lehet állni.

Amelett a warcraft 2 óta csak csalódtam bennük. Már a starcraft is csak egy Warcraft 2 újítás volt, a warhammer világából lopott ötletekkel. Azóta csak a profit és a csont lerágás van. Talán azt mondanám hogy pozitívum hogy fantasztikus történeteket kapunk játék formában helyette, de már ez sem igaz, mert a warcraft világát maga a "world" of warcraft ölte meg számomra, a kedvenc karaktereimmel együtt.

Személyesen csalódtam bennük. Mostani reményem a Diabló 3 ban van. Abban is inkább csak a hangulati miatt.
Megjegyezném hogy a rahedli pénzükből tehetnének erőforrást kicsit a grafikai megjelenításre is. Pl egy IGAZI fizikai motorra. És most jó lenne azt szétválasztani, hogy jaj a játékmenet rovására megy....mert köze nincs hozzá. Az hogy valami szép nem jelenti azt hogy szar is. Pénzük és hátterük pedig megvan hozzá, úgyhogy ez szimpla spórolás. Ami számomra azt engedi feltételezni hogy, ha spórolnak rajtunk akkor talán nem is annyira fontos nekik hogy , jó játékot kapjunk.
10.
10.
Kyuubi
#2: Csak a játékok balanszolása nem az erősségük. A Diablo minden esetre nagyon várós.
9.
9.
Gubi
Amíg nem veszik át azt a "jó" szokást a többi kiadótól, hogy összecsapják a játékokat és úgy dobálják ki őket, addig felőlem adhatnak ki még többet is. Bár a WoW-ot így körülbelül 6 év után már úgy gondolom inkább leteszem, a Diablo szériával még sose játszottam és lehet, hogy most ki fogom próbálni.

Starcraft 2-vel meg jó néha elökörködni az időt részemről :P
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...