Modern Warfare 3 - érkezik a Face Off játékmód

  • Írta: zoenn
  • 2012. május 10.
  • Letöltés
Link másolása
Az Activision bejelentette a Call of Duty: Modern Warfare 3 Content Collection 2-t, mely azért is érdekes, mert ebben a csomagban debütál elsőként az új mulitplayer mód, a Face Off. Az új küldetések és pályák mellett az új elfoglaltság főként a kis, intenzív csatákra fókuszál.

A vadi új Face Off játékmód a Content Collection 2-ben érkezik, s az apró csoportoknak szánt, intenzív csatáknak ad helyt, kis térképeken. Nem ritkák az 1v1, 2v2 összecsapások sem. Ha éppen nem tudsz összeszedni egy nagyobb brigádot, akkor jó néven veszed a Face Off-t.

Első körben két térkép áll rendelkezésünkre. az Aground egy Skócia partjainál lévő hajótemetőben játszódik, míg az Erosionban a kitörésre készülő Vezúv alatt elterülő romoknál folyik a vérontás. E két map ingyenes lesz, megjelenés május 15-én esedékes, s megelőzi a Content Collection 2-t.

Nem csupán az új játékmódról szól az új DLC, hanem a már megszokott, új térképekről is. A Getaway egy tengerparti kastély Brazíliában, míg a Lookout egy csillagvizsgáló Afganisztánban. A The Sanctuary és Foundation már elérhető az Elite prémium tagjainak, ám az Oasis már nem. Szintén a tengerparton harcolunk benne.

A Spec Ops oldalon az Ironcladben a kampány hamburgi küldetését vihetjük végig co-opban, beleértve a tankcsatát is. A Killswitch egy teljesen új missziót takar az orosz hajógyárban.

A Content Collection 2 május 22-én jelenik meg elsőként Xbox Live-on, amit - a megszokott ütemben - követ a PS3-as és a PC-s verzió.

13.
13.
Moldren
Régóta nem codozok, nem is szeretem már a játékot, de ezek a mapok tetszenek
12.
12.
danez11
11.
11.
NoRush
#5: Hát, cs 1.6 még elmarad, de a source már ezt a minőséget feszegeti :'D
10.
10.
KeXxX
#3: a videóban mondja valamelyik csávó.
9.
9.
adye
#5: Akkor lejöhetnél a meszkalinról, legalább hétköznap.
7.
7.
Pengn
#3: A 4 Face off mapból 2 ingyenes lesz és BÁRKI letöltheti ingyen, az is akinek nincs elite prémiuma.
6.
6.
menjapipaba
OASIS Bad Company 2-ben is van.....(csak az ki is néz valahogy)
5.
5.
danez11
mekkora király :DDD majndem olyan a grafja mint a cs1.6nak.....
3.
3.
Necreon
#2: Ki mondta hogy ingyenes lesz? Ugyanúgy 14 euródba fog fájni mint az első pakk.
2.
2.
KeXxX
az utolsó pálya nagyon szépen néz ki :) és jó hallani hogy végre lesz 2 ingyenes cucc. :D
1.
1.
JoHnNiEE
Face off mi? :D Pofátlanság? :D érezd az íróniát
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...