Ütős lesz a Wii U-s Darksiders II, de titok, mennyire

  • Írta: InGen
  • 2012. május 24.
  • Hír
Link másolása
Sokszor írtunk már róla, hogy a Darksiders II egyike lesz a nagy Wii U-s nyitócímeknek - legalábbis, a fejlesztők tervezi szerint. A Vigil Games szinte rajong a Nintendo új konzoljáért, főleg az új kontrollerért, ami szerintük minden korábbi szabályt felrúg, és tengernyi új lehetőséget ad.

A Vigil Games kreatív menedzsere (létezik ilyen pozíció?) elmondta, szerinte a Wii U egy igazi következő generációs platform, és nagyon meglephet mindenkit. Ennek ugyan kicsit ellent mond, hogy rögtön ezután a fejlesztők arról beszélnek, hogy a grafikát már majdnem egy szintre tudták hozni az Xbox 360-nal és a PS3-mal, és a játék megjelenésére biztos el is érik azokat.


Persze a Nintendo-gépek ereje sosem a hardverben volt, hanem a kreatív megoldásokban, és a Darksiders II fejlesztőit láthatóan meghatotta a kontroller. Jay Fitzloff producer szerint már egy olyan apróság is hatalmas különbséget tehet, mint, hogy a főképernyő helyett a kontroller képernyőjére lehet közvetíteni az inventoryt - így a főképernyőn nem áll meg a játék.

Ők azonban ennél sokkal tovább mentek, és mindenféle kreatív ötletük van a kontroller kihasználására, amiről egyelőre nem beszélhetnek. Főként azért nem, mert jelenleg ezt a Nintendo még tiltja: a Vigil Games szerint az E3-on tartott nagy bemutató után azonban már valószínűleg szabad lesz a pálya.

8.
8.
Ooorky
#5: Halál-nak esélye sincs... Ja, legtöbb fantasy-ben a Halál megtestesítőjétől még az istenek is rettegnek, de itt esélye sincs...
5.
5.
KeXxX
a játék jó lesz, de nem biztos hogy előrendeléses a késői megjelenése miatt :/ viszont kár hogy nem War-ral folytatják a sztorit. múltkor olyat olvastam hogy Death és War harcolni fognak egymással.. egy ugye nem igaz? szerintem death-nek semmi esélye nincs.
4.
4.
Dercsi
A Vigil Games-nek hiszek. Kreatívak és piszok jó fantáziájúak. Ha ők látnak benne valamit akkor szerintem érdemes rá odafigyelni. Az meg hogy a mai konzolok grafikai minőségét hozza, nem zavar engem, a játék élmény a lényeg!
2.
2.
Kumite
Azért is ellentmondásos, amit mondanak a teljesítményről, mert az Alien Colonial Marines fejlesztői úgy nyilatkoztak, hogy a Wii U lesz a legszebb konzolos verzió.

Ha nem zúdul ránk túl sok first party Wii U (99%, hogy fog, tanulva a 3DS hibáiból) és minőségi 3DS játék, akkor ez és az Assassins Creed 3 lehetnek a nagy nyitó 3rd partyk azokból, amikről eddig hallottunk. Persze gondolom E3-on csomó más fejlesztő be fogja dobni a legtitkosabb címeit, pl. a BioShock Infinite lenne a legjobb húzás.

Ha pedig túl sok a mocskosjó nyitócím, akkor majd később, a kezdeti hullám lecsengése utáni nagy csendességben szerzem be esetleg.

#1: Az tény, hogy nem tűnik annyira forradalminak, mint anno a Wii. Viszont a másik oldalról meg ott van az, hogy a tablet boom bejárati ajtaját átlépve az előszobában van a világ, ami sokat segíthet nekik a háziasszonyok és jófej vannabí apukák piacán, míg a technikai ereje a prevgenekkel szemben a "hardcore"-nak mondott (gyűlölöm ezt az önf*sznövelésre szolgáló, igazi jelentésével szemben messzemessze rossz jelentést rejtő kifejezést) csábíthatja el.
1.
1.
Csak aztán ne úgy legyen ütős, jól arcon csap és kiül a döbbent undor ! :D Bocs, magas labda.

Nagyon, de nagyon kíváncsi vagyok mit tudhat az U- mert a Whee-nél ez nem is volt kérdés, mindenki látta, hogy forradalmi és király. De most annyira nem érzem a mindent átható erőt ! :(
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...