A Disney-é a LucasFilm, jön a hetedik Star Wars

  • Írta: fojesz
  • 2012. október 30.
  • Bejelentés
Link másolása
Késő esti breaking anyag, mert mindenki erről beszél: a Disney bejelentette, hogy felvásárolja a LucasFilmet, aminek hozadékaként elkészíti a hetedik Star Wars-mozit is. A vállalat 2015-re ígéri a premiert, utána a tervei szerint további részeket is forgatna. (Kérnénk egy South Park-epizódot erről is!)

A Disney folytatja terjeszkedését, a Pixar és a Marvel után megint jókora felvásárlást hajtott végre: 4,05 milliárd dollárt fizetett a LucasFilmért, amit nagyjából fele-fele arányban készpénzben és részvényekben térít majd meg a vállalat 100 százalékos tulajdonosának, George Lucasnak. A felvásárlással a cég teljes portfóliója átszáll a Disneyre, így a videojátékokért felelős LucasArts is az övé lett.

Bob Iger, a Disney feje, valamint George Lucas aláírnak

A LucasArtson kívül az üzlet része a legendás CGI-stúdió, az Industrial Light & Magic, illetve a Skywalker Sound hangstúdió is. A Disney tervei szerint az ILM továbbra is folytathatja bejáratott tevékenységeit, vagyis dolgozhat más stúdiók filmjeinek látványeffektusain.

Új Star Wars-trilógia jön

Lucas úgy nyilatkozott az akvizíció kapcsán, hogy "ideje átadnia a Star Warst a filmkészítők egy új generációjának". A LucasFilm irányítása Kathleen Kennedyre, a korábbi társigazgatóra szállt, aki a Disney elnökének, Alan Hornnak jelent majd, miközben ő válik a Star Wars márkamenedzserévé is.

Az ügylet legérdekesebb hozadéka talán, hogy a Disney ezzel együtt bejelentette: leforgatja a régóta pletykált/tervezett/halogatott hetedik Star Wars-mozit, aminek a premierje várhatóan 2015-ben lesz esedékes, sőt mi több, a vállalat további filmekkel is számol a jövőben. A Star Wars VII vezető producere egyébként Kennedy lesz, Lucas konzultánsként vesz részt a munkálatokban.

A Disney elmondta, a LucasFilmmel együtt egy részletesen kidolgozott tartalmi vázlatot is kaptak az új Star Wars-trilógiáról, sőt, azok valójában pre-produkciós fázisban tartottak, így nem kell a nulláról kezdeniük. A hetedik rész után minden második évben tervezik kiadni a folytatásokat, így az Episode VIII 2017-ben, az Episode IX pedig 2019-ben jöhet.

Az új tulajdonos továbbá hatalmas lehetőségeket lát a Star Wars tévészereplésével kapcsolatban, például el tudna képzelni egy új sorozatot a Disney Channelen.

Az Indiana Jonesról egyelőre nem esett szó.

127.
127.
br1Koo
Már a második trilógiában is az egyetlen fogyasztható darab az ep1 volt. A másodikban már ez a szerelmi szál olyan szintent untatott, mint kb a 2000 környéki lucy liu-s charlie angyalai. A marveles filmekben is a vasember ami egyedül poén. Remélem azért a disney-s zakós fejesek érzékelik mekkora franchise-t kaptak a kezükbe, mert ez egy olyan cím, aminek első 3 részét olyan szinten megrendezte a szóban forgó Lucas, hogy a mai napig élvezhető, emberi érzelmeket is megfelelőképp(de nem rámenősen) megmozgató, sajátos világot alkotó legenda lett belőle. Remélem nem lesz belőle a mai divatban lévő felszínes '3DACTIONMOVIEWITHLIGHTSABERS!!'
126.
126.
Quent1n
#119: A KOTOR 1-et én mint játék imádtam de a sztorija annyira nem ütött mint vártam. A karakterek meg pláne. Klónozták Han Solót, Mace Windut, Yodat, Leia-t, Chewiet stb. :) Én többet vártam a dologtól pláne, hogy lehetőséget kaptak bármire, hisz annyival visszautaztak az időben. A 2-t fele annyira nem élveztem igazság szerint, a befejezése pedig bőven hagyott maga után kívánnivalót...

A Bane trilógia megfilmesítése nem rossz ötlet, de én úgy gondolom ha be akarják indítani a dolgot és nagyot akarnak szakítani akkor folytatni kell onnan ahol abbamaradt. Aztán jöhetnek ezek a sztorik. Én mindenképpen a három Zahn könyvvel kezdeném a dolgot még ha a szereplők kiválasztása nem is lenne gyerekjáték ugye. :)

De látod én ennek örülök, hogy végre lehet beszélgetni az SW-ről, mert lesz valami. Remélem a videojátékok tekintetében is beindul a dolog és nem Battlefronttal, hanem esetleg egy uj X-Wing-el, JK-val stb.-vel. :)
125.
125.
#121: Ezzel semmi gond nincs.
Kb egyforman gyerekes az osszes cucc.
Csak az sw vel ellentetben a tobbi gyerekeknek is keszult es nem akar komolykodni.
Mert az az igazan szanalmas.
124.
124.
#113: Na ebben tokeletesen igazad van.
A faszi infantilis es rendezonek meg egy rakas szar.
Uzletember ne muveszkedjen es alkosson mert nem fog neki osszejonni
123.
123.
#115: Semmivel nem volt szarabb mint a battleship vagy az sw 1.2.3.
Csak nem tudsz elvonatkozatatni az sw tematol meg a gyerekkorod nagy kedvencetol.
Ennyi.
121.
121.
Vamosz
Helyzetjelentés a Star Wars 7 forgatásáról. http://9gag.com/gag/5732057 Bocsi srácok,de ezt nem lehetett kihagyni.:)
119.
119.
Hab
#118: Nyilván egy MMO-ba jóval több sztorit meg kell írni mint egy filmhez, ehhez elkerülhetetlen a klisék felhasználása. Igaz én még csak az inquisitor sztorit toltam végig, és tényleg nem volt nagy durranás, de a Kotor 1 és még a 2-nek is nagyon jó sztorija volt (sajnos az utóbbinak olyan semmilyen volt a befejezése). Karpyshyn-re kéne bízni a sztorit, esetleg a Bane trilógiát megfilmesíteni. Persze ez csak álom marad. Revan könyvet még nem olvastam, de azt hiszem nem várom meg amíg lefordítják, mert az egyik kedvenc karakterem. Ha valami jót tenne a filmeknek ha hagynák a francba az egész Skywalker dinasztiát és a régi köztársaságról csinálnának filmet.
118.
118.
Quent1n
A Star Wars 7-el az én problémám ott van, hogy könyvekbe már elég szépen folytatták a sztorit elég komoly szinten.. Na most ha új trilógiát akarnak akkor érdemes lenne azokhoz kötődni nem rebootolni a sztorit a második Halálcsillag pusztulása utántól.

A felvásárlásról az én véleményem, hogy nem sok cég tehette volna ezt meg úgy gondolom. A jogok pedig sajnos a lehető legrosszabb helyen voltak ez tény, még akkor is ha Lucas találta ki az egészet. Én már annak örülök, hogy életet lehelnek az egészbe, remélem ez a videojátékokat is érinti majd. Élőszereplős sorozatra is vevő volnék és az új filmekre is de örülnék ha a Zahn könyveket vennék alapul, mert azok bőven vannak olyan színvonalasak szvsz.

Praesagus: Egyetértek! TOR szerintem valami rémisztően unalmas csak sajnos most az a divat ez a Szukits könyvekben is érezhető... Pedig egy X-szárnyú sorozat azért más dimenzió.. Vagy egy Vector Prime és folytatásai..
116.
116.
Én mint SW fan azt mondom, hogy kellett már a vérfrissítés de rohadt sürgősen! Örülök neki hogy végre van esély a változásra. Tulajdonképpen a mostani formulából a The Old Republicnak a maga erőltetettségével végleg ki is sikerült sajtolnia mindent (az egész TOR iszonyat unalmas SW klisékből építkezik).

Nagyon sajnálnám ha a Thrawn-trilógia nem készülne el, mert az talán az eredeti trilógia stílusában önthetne új életet a franchise-ba. Persze van másik járható út is: a militarista Thrawn-kampány helyett a mostanában szaporodásnak indult zseniálisabbnál zseniálisabb Sith történetek is vászonra kerülhetnének, csak sajnos ez esetben szakítani kellene a családbarát hozzáállással, ami ugye a csillagok háborúja és a Disney védjegyévé vált.

Á, mindent egybevetve az lenne a legjobb, ha visszatekerhetnénk a filmkészítést abba a korba, amikor még SW filmek készültek az egész családnak, jó forgatókönyvvel, epikus kalandokkal, feénőttek számára is nézhető formában. Úgy 30 évvel ezelőtt. Felesleges CGI effektek nélkül. Szívvel. Lélekkel. Művészi értékekkel.
115.
115.
MrBenjamintoto
#89: A John Carter meg a Battle:Los Angeles pont a két legszarabb film amit mostanában láttam.
114.
114.
Racsni1987
2. rész borzalmas volt. 3. részre inkább nem mondok semmit, nem szeretnék moderációt. Így nem érdekel, hogy a Disney megvette, de már előre látom hogy milyen lesz. Disney amit csinál vagy csinált vagy amibe belenyúlt mind a múltban és jelenben egyaránt esetek többségében félresikerült. Nem lepődnék meg a jövőn sem.
113.
113.
InGen
#112: Az új filmeket is a LucasFilm fogja csinálni, mint az eddigi filmeket. Esetleg most a költségvetés lehet még nagyobb, és Lucas visszalépésével azért végre találhatnak rá egy fasza rendezőt és írót, mert George bácsi egyikben sem volt épp kiemelkedő :)
112.
112.
Elyas
#100: na jah de be kell látni hogy akkora filmeket nem csináltak
111.
111.
#102: A terminatorbol a 3-as volt valami ultrafosssss.
A 4es tetszett.
Foleg a benzunkutas resznel annak a nagy genyonak a hangja..
110.
110.
#96: A predatorsra gondolsz.
Az nekem is tetszett aztan mega masodik es az elsot tartom a leggyengebbnek.
De kakuktojas vagyok mert nekem az alienbol is a 4 volt a legsullyerebb.
Olyan szinten beletolt a moziszekbe a dobbenet mint az allat.
Az alienek mar nem is voltak igazan felelmetesek a 2. resz utan, de az a nagy hibrid genya ..
Baaazzz
109.
109.
#107: Nem gond.
En kb 14 evesen mar nem voltam sw fan.
Gyerekesnek talalom.
Kinek a pap kinek a paplan..
108.
108.
#104: Ez igy van de en meg melletolnam a battlestar galacticat.
Rohadt jo sorozat volt bazi jo jellemrajzokkal.
Ala meg a star trek enterprise-t es a csillagkapu atlantiszt egy 3 as fole osztalyzattal.
107.
107.
Kerik
#106: én maradok az álláspontomnál. és támogatom a 93. hozzászólást. :/ bocs, de a gyerekkoromat cseszik el :_(
106.
106.
#105: A star wars elso 3 reszenek a sikerehez a szineszi jateknak vajmi keves koze van.
Na igy :D
105.
105.
#98: A star wars elso 3 reszenk a szineszi jatekhoz vajmi keves koze van.
A kultusz amit az elkeszitett harom resz teremtett inkabb dobott a latba.
A masik meg az hogy az elso harom resz annyira bena volt es infantilis hogy ahhoz kepest a donald kacsa horror film.
A john carter meg nem volt tre.
Olvastam a konyveket kolyok koromban es mar a bemutatonal beugrott mirol is van szo pedig mar abszulot nem is emlekeztem ra.
Egy konyvet meg ritkan lehet egy az egyben adaptalni .
Egyszeruen nem lenne jo.
Ugyanugy ahogy filmbol sem lehet egy az egyben jo jatekot csinalni es forditva sem.
Az meg hogy eneklos legyen a starwarsbol egy lazalom.
Bar az 1-2-3 annyira szar volt, hogy ez csak javitana rajta.
104.
104.
#103: A legjobb sorozat a The Walking Dead!!!
103.
103.
kopic
#97: A LOST minden idők leges-legjobb sorozata, az Egy rém rendes család mellett!
102.
102.
#101: Szerintem a Terminator Salvation az egész jó volt.
Az ,hogy sok ember nem bír tovább lépni az időutazásos dolgon én azt tartom szomorúnak.
Már mindenkiért visszautaztak mit akarnak még?
101.
101.
jaybob
#97: A LOST -ra azt tudom mondani, hogy: különböző emberek, különböző ízlések. Szerintem például baromi unalmas, mert elnyújtották, mint a rétestésztát. No és? Ez csak az én véleményem. A Tron csak azért készült el, mert az első rész nagy siker volt és a Disney -nél sajnos minden, ami jó bevételt hozott, később folytatást kapott. Nekem is tetszett, de az első rész közelébe sem ér. A Karib Tenger Kalózai -t meg inkább hagyjuk, mert a színvonala az első részt követően csak esik a színvonala. Egy POP filmtől pedig több rémisztgetést és vért várnék és mellesleg annak is alakítottak a történetén, hogy családbarátibb legyen. Emlékszem a Csillagutasok -ra, ami baromi jó Disney sorozat volt, de sajna az is gyerekeknek szólt. Az a probléma, hogy a Disney teljesen másképp kezeli a PG-13 -hoz való hozzáállását, mint más stúdiók. Most komolyan, a Terminator Salvation PG-13 -as volt, meg is bukott, de el tudnád képzelni, hogy a Disney moziba küldene akárcsak egy olyan szintű filmet. Én nem. És nem azért írok ide, mert előre elítélem a filmet, hanem mert bármelyik stúdióhoz kerül az SW, annak békén kéne hagynia. Túl kéne lépni rajta és csinálni kéne valami hasonló szintű maradandó Sci-Fi -t. Ugyanez a helyzet a Terminatorral ami James Cameron nélkül sosem lesz az igazi, mert ugye már most mindenki azt mondja, hogy az első két rész jó, a 3 és 4 sz@r. Őszintén szólva ugyanúgy várom az 5. részt, mint az új SW -t.
100.
100.
InGen
Kicsit érdekesen értelmezik egyesek a nagyvállalatok működését.

Azt mondani, hogy a Star Wars családbarát lesz, éneklős és mikiegeres, mert a Disney a LucasFilm új tulajdonosa... körülbelül olyan, mintha azt mondanánk, hogy a Call of Dutyban kábeltévé-előfizetéseket fognak árulni, mert a Vivendi az Activision tulajdonosa.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...