Késhet a South Park-szerepjáték

  • Írta: fojesz
  • 2013. január 25.
  • Csúszás
Link másolása
Elképzelhető, hogy nem jelenik meg márciusban a South Park: The Stick of Truth, legalábbis a Ubisoft már csak azt kommunikálja, hogy valamikor idén várható a szerepjáték boltokba kerülése.

A Ubisoft mozgolódása érdekelte talán leginkább a játékosokat THQ-ügyben, és a franciák nem is okoztak csalódást. A kiadó 3,3 millió dollárért vette meg a South Park: The Stick of Trutht, és 2,5 millió dollárt fizetett a THQ Montreal stúdióért. Úgy tudni, a Ubisoft a Volitionre és a Metróra is licitált, viszont itt a Koch Mediával szemben alulmaradt.

Noha a Ubisoft VG247-nek küldött hivatalos közleménye megerősítette az említett akvizíciókat, másrészt aggodalomra is okot adhat, ugyanis az Obsidian-féle South Park-szerepjáték esetében már nem kommunikálja a cég az eddig betonbiztosnak vélt március 5-i megjelenési dátumot, helyette annyit említett csupán, hogy valamikor 2013-ban várható a játék megjelenése. Benne van tehát a késés a pakliban, vélhetően azonban nem kell nagy csúszásra számítani.

Szintén a közleményből derült ki, hogy a THQ Montreal eddig be nem jelentett játékokon is dolgozik: az elmúlt hónapokban két címet is hallottunk a kanadai csapat kapcsán, ezek az 1666 és az Underdog munkacímet viselik. A THQ Montreal bekebelezésével egyébként az Assasin's Creed egykori kreatív igazgatója, Patrice Désilets is visszakerül a Ubisoft szárnyai alá, igaz, a kiadó képviselője a Polygonnak úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem biztos még Désilets sorsa; a cégnek még át kell néznie, milyen szervezeti felépítés tudja biztosítani a kreatív csapatok munkájának folytatását.

4.
4.
markoci555
1 hónap míg leveszik a thq jelet és átrakják ubisoftra? :)
2.
2.
hedzsooo
Fene, sejthető volt, hogy sajnos így csúszni fog! :/
1.
1.
DON GONDOCS
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...