A briteknél megelőzi a Wii-t az Xbox 360

  • Írta: fojesz
  • 2013. június 27.
  • Biznisz
Link másolása
Noha kezdetben a Nintendo Wii alaposan elhúzott a PlayStation 3 és az Xbox 360 előtt, simán elképzelhető, hogy a követő években utolérik a riválisok. A briteknél napokon belül megtörténik a trónfosztás.

A brit piacot vizsgáló Chart-Track számai alapján az Xbox 360 eladásai napokon belül meghaladják a Nintendo Wii-ét: az MCV értesülései szerint eddig 8,4 millió darabot adtak el a Microsoft konzoljából a régióban.

A mérföldkő globálisan is jelzésértékű lehet: noha a Nintendo Wii eleinte lényegesen jobb számokat tudott felmutatni, mint az Xbox 360 vagy a PlayStation 3, egy ideje lehetett rá számítani, hogy a riválisok az alaposan megnyújtott életciklusuk alatt utol fogják érni a mozgásérzékelős kontrollerrel hódító gépet.

Az Xbox 360 egyébként egy ideje rendre jobb eladásokat produkál a briteknél, mint a PS3, a Wii vagy a Wii U, a kérdés az, hogy a 10 millió eladott darabszámmal büszkélkedő PS2-t be éri-e majd.

34.
34.
Quent1n
#30: A videojáték mint olyan interaktív szoftver. Ami meg nem az nem játék hanem film kb. :) A move meg kb. lemásolta a Wii-t tehát tudja ugyanazt. A Kinect pedig igazán innovatív lett. Mennyiség minőség kérdésében pedig azt lehet mondani, hogy mindhárom konzol elég jól áll ilyen téren.

Ha meg már eladások akkor én spec örülnék ha nem csak azt néznénk, hogy eladtak 10 Wii-t és 8 XBOX-ot hanem, hogy a Wii mondjuk nem kicsit olcsóbb is ami azért messze nem utolsó szempont a vásárlásnál és ezért IS lett olyan sikeres.
32.
32.
Yami
#30: Mutass már nekem kérlek egy olyan játékot ami nem interaktív...
30.
30.
DON GONDOCS
Lehet útálni szeretni a wii-t, de a nintendo egy olyan konzolt dobott a piacra ami bevezette az interaktív játékok lehetőségét. Ezt se a kinect se move nem tudta ilyen jól megvalósítani. És igen olyan játékokkal támogatta meg ami mennyiség helyett a minőségre helyezte a hangsúlyt.
28.
28.
RangerFox
Sok sikert a lastgen konzoloknak a versenyhez! Úgyis most fognak venni sokan ilyen konzolokat úgyhogy most lesznek a szeren az eladásokkal..,
27.
27.
aordog
Persze, hogy megelözi, hiszen a 360- at nagyon jo ärban lehet megvenni! Nekem is az volt, de én még akkor vettem meg, amikor bejött...
Aztän jött a Wii és finoman szolva egy olyan konzolt lättam benne, ami nälam a Gamecube alatt volt. Késöbb, amikor jöttek a nagyobb címek a véleményem mär megvältozott, de mivel a multiplatform jätékok Wii- re is olyan ärban mozogtak, mint a Box- ra, természetesen rémgyenge grafikai megvalosítäs mellett, úgy vélekedtem, hogy 4-5 only for jäték miatt csak egy csölätäsú ember väsärol konzolt.
Aztän jött a Wii U a Box+ ment a levesbe, mert mindig is N pärti voltam. A U megadta nekem és most is megadja azt, amit a wii képtelen volt. A sikeres wii jätékokat megszerzem, mert így mär van értelme... De egy Mario, DK, Zelda miatt ez sem êrné meg! Viszont jön a Watch Dogs, Blak Flag ( többek között) és jövöre talän a GTA5 is a Wii U- ra. Így mär nekem is megérte.
A Nintendo olyan, mint näluk a sex:
egy pär évet lemaradtak, mint felfogäsban, mint méretben, mint pedig az epilätor hasznälatäban, viszont a hangulatot nagyon feltudjäk dobni és a legnagyobb ötlet mindig tölük szärmazik!
26.
26.
Jared
ps2 a legenda :) majd minden embernek volt :)
24.
24.
RyanHUN
#22: Teljesen egyetértek. Lehet vizuálisan nem ugrotta meg a másik két konzol által feltett lécet, de néha sokkal jobban szórakoztam vele mint más konzolon
22.
22.
Oldskoolgamer
#18: Utoljára olyan jó konzol mint a Wii számomra a jó öreg PSX volt. Megvan a maga. De meg is lepett anno hogy többet adtak el belőle. Elég büszkék lehetnek azért magukra.
21.
21.
Oldskoolgamer
#18: Én PC-s voltam alapvetően mindig is de azért emlékszem a napra mikor osztálytársammal kipróbáltuk a Wii-t Media Marktban mikor megjelnet Magyarországon. Bekapcsolták nekünk és kb 1 órát elcsesztünk a Wii Sportsal. Nem hittük el nagyon.. Pedig már akkoris is láttunk egy két dolgot. Később sértésnek is vettem ha valaki ugyanígy ennyivel lerendezte "A Wii-nek szar a grafikája". A Wii-nek meg van a maga családiasabb rétege. Ez olyan hogy a Dreamcast is zseniális volt csak ő szegény elhasalt méltatlanul pedig sok újítás volt benne.
18.
18.
RyanHUN
#16: Lehet kicsit túlreagáltam :D. A trollok etetése nem a jó tulajdonságaimhoz tartoznak...
17.
17.
metercsiken
#2: "Szép" komment! : )
Azért most már inkább a WiiU eladásai a fontosabbak( meg majd az új gépeké )
( szerintem )
Mert a mostani masinák már ugye kezdenek lecsengeni( még akkor is , ha sokan most vesznek ilyen gépeket )
De én is sikereket kívánok mindegyiknek, de főleg a Ps-nek! : )
16.
16.
Oldskoolgamer
#15: Neked van igazad nyugi. Aki ennyiben lezár egy jó konzolt azt hadjuk.
15.
15.
RyanHUN
#13: Jaaaa, mert csak azért beregisztrálni, hogy benyögj egy hírhez egy olyan kommentet, hogy a "WII egy az egyben egy fos" nagyon értelmes dolog
14.
14.
Oldskoolgamer
#13: Igaza van teljesen. Amúgy meg:
Wii – 99.84 million as of 31 March 2013[8]
PlayStation 3 – 75 million as of 31 December 2012[53] (IDC January 2013 estimate: "about 77 million")[54][55]
Xbox 360 – 74.94 million as of 31 December 2012
End of the story.
13.
13.
14SKINHEAD88
#12: Mit minek??? Mert nekem nem tetszik a wii akkor már trollkodok? Kombinálj máshol fiam ne itt...csuma
12.
12.
RyanHUN
#11: Miért te ezt minek neveznéd? Áh tudom ne is etessük a trollokat
11.
11.
14SKINHEAD88
#9: Trollkodás? Minden bizonnyal :)
10.
10.
trion96
Azt magyarázza meg h fogyatékos vagy :D
9.
9.
RyanHUN
#8: Hogy csak a trollkodás miatt regisztráltál be. Ne add a hülyét...
8.
8.
14SKINHEAD88
#7: Na mit magyaráz meg?:))))
7.
7.
RyanHUN
#6: Regisztráció időpontja: 3 perce ----> Ez mindent megmagyaráz.....
6.
6.
14SKINHEAD88
5.
5.
WeeFeeri
Szerintem a Wii az XBOX ONE-t is megelőzi majd...
4.
4.
EBR2000
Végre! Mondjuk inkább wii mint box...
Csak hát egy kis konzol puccs nem árt?!
Lehet hogy most már az angol műsorokba nem minden konzol wii lesz!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...