Eredetileg 2005-ben jött volna a PS3

  • Írta: fojesz
  • 2013. október 9.
  • Érdekesség
Link másolása
A Microsoft 2005-ben dobta piacra az Xbox 360-at, ami durván egy évig egyedül is képviselte a hetedik generációs konzolokat. Más kérdés, hogy mázlija volt, a Sony eredetileg nem 2006-os premiert tervezett a PS3-nak.

Az IGN mostanában a Naughty Dog történetét kutatja egy cikksorozat keretein belül, ebből derült ki az is, hogy a Sony valójában 2005-ben akarta piacra dobni a PlayStation 3-at - pont úgy, ahogy azt eredetileg pletykálták. Azonban mint a mellékelt ábra mutatja, a konzol csak egy évvel később került boltokba, ami alaposan felkavarta a first-party fejlesztőcég életét: többek között ezért születhetett meg a Jak X is.

A lap egyik forrása szerint létrehoztak egy csapatot a Naughty Dogon belül, ami arra volt hivatott, hogy olyan motort rakjon össze, ami megosztható lesz a PS3-ra fejlesztő stúdiók között - ez 2004-ben, a Jak II fejlesztése után történt. Akkor úgy gondolták, kijön a Jak III, és még egy évük lesz a PS3-debütig: addig összerakhatják az első címüket, a most már Unchartedként ismert Project Biget a next-gen konzolra.

Apró érdekesség azonban, hogy ekkoriban a PS3-ban még nem volt GPU, a Sony úgy tervezte, hogy mindenről a Cell SPU-i gondoskodtak volna, ami a Naughty Dog szerint egyenesen röhejes volt: konkrétan az ICE (Initiative For A Common Engine, így hívták a fent említett brigádot) világított rá arra, hogy ezen változtatni kell, ami ezek szerint masszívan hozzájárult ahhoz, hogy a PS3 végül csak 2006-ban került boltokba.

És hát mit tudott tenni a hirtelen óriási szabad kapacitáshoz jutó csapat? Lefejlesztette a Jak X-et is.

31.
31.
crashpipi
Nem szabad általánosítani. Nálunk a családban a mai napig hibátlanul üzemel egy 2007-ben vásárolt Hitachi drive-os, 20 gigás fehér, fat Xbox 360-as. Sosem volt 3 ledes. Mondjuk ész nélkül sem volt használva sosem. (mindig jól szellőző helyen üzemelt és 2-3 óra óra játék után mindig pihentetve volt) Én csak a HDMI miatt vettem slimet.
30.
30.
Yami
#28: Arról, kicsi szívem, hogy úgy hazudsz mint a vízfolyás és nem most kezdted.
29.
29.
supair
#28: Összevissza kamukázol.
A Microsoft supporttal Magyarországon sincs semmi baj.
Akár ötször egymás után is kicserélték volna a gépedet.
Ráadásképp kisebb ajándékokat dugozgattak a dobozokba.Például Live kártya.
Én 2100 Ms pontot kaptam.
Térítésmentesen.Mondhatsz amit akarsz a PS3-asokkal is volt baj.Tény.
A gonosz microsoft pedig bevállalta az ingyen futárt,cserét,stb.Még ebben a piciny piacot jelentő országban is.Ne károgj öcskös hanem élvezd a Last Of Us-t.
28.
28.
Falcon
#23: te miről beszélsz?
27.
27.
Falcon
#25: nekem is megjavították garanciába de 1 órát bírt ki és újra 3 ledes lett! ezután kijött a ps3 40gigás változata és szerencsére beszámítolták a hulladék box-ot és így lett egy ps3asom 2007 augusztusában
26.
26.
trion96
#22: Így igaz! Teljesen fölösleges ezen vitázni. Mind a két gépnek van elônye meg hátránya is. Én nagyon sokat gondolkodtam h melyik konzolt vegyem és végûl a ps3 slim 320gb-os mellett döntöttem.
25.
25.
#15 Szerencsétlen vagy !!! Microsoft mindig kicserélte a rossz gépeket a sonyval ellentétben ahol ugye vegyél másikat elv a nyerő,még egy ingyenesen hívható ügyfélszolgálatra is sajnálják a pénzt! Én Xboxomért jöt a futár illedelmesen köszönt-elvitte majd érkezett az új gép ajándék live kártyával! Ja és warezos volt a masinám :)
24.
24.
Ra1D3n
#4: Relatív, hogy kinek mi tetszik, de a dizájnt az MS nyerte a fekete és fehér limitált kiadású X360 slim kiadásokkal. Sőt, egészen addig mennék, hogy az új slim széria is elég pofás élőben, persze képről eléggé csalódást keltő.(fehér slim kép: http://wnyconsoleservices.com/photogallery/var/resizes/XBOX-360-Slim-Special-Edition-White/IMG_4349.JPG?m=1331175588)

Valaki írta, hogy X360 jobb. Ezzel annyiban vitatkoznék, hogy bár én is az X360-anat szeretem jobban, meg számomra egyértelműen jobb és több, de azt aláírom, hogy embere válogatja. A PS3 egyértelműen erősebb, de így is szálkaként van a szememben, hogy multiplatform címeknél gyengébben teljesít, és csúnyábbak is a játékok úgy a címek 90%-ban, de utóbbi nem igazán szúrja ki az ember szemét. Ami fura, hogy a GTA5-nél kifejezetten szaggatósabb a képfrissítés a GTA5-nél, az X360-nál meg sokkal folyékonyabb, pedig ennél a címnél már-már elvárás volt a szememben, hogy PS3-on azért illene többet felmutatnia.

Szolgáltatások terén meg még mindig a Microsoft van kb 10 lépés előnyben, hiába a PS+. Amíg nem képesek felnőni szolgáltatásokban az MS-hez addig nem kérdéses, hogy kinek jár az elismerés. Pl illendő lenne a Sonynak egy mezei régióváltási lehetőséget biztosítani a userek számára, és ezt a röhejes országonként felhasználható kódokat elfelejthetnék, mert ezekkel csak magukat égetik.

Amúgy érdekes cikk volt. Sony kicsit kiábrándító, hogy olyan ötletet gondoltak ki ami alapján körberöhögték őket még a fejlesztési időszakban. Mondjuk eddig úgy fest, hogy tanultak a hibáikból, szóval a bizalmam még mindig megvan bennük :)

És, hogy végén
23.
23.
Yami
#15: A múltkor mikor mesélted akkor még 5 Xboxod volt, és persze mindent te vetted mert szervizbe küldeni bonyolult. Ja, mondjuk kitalált Xboxhoz nem jár garanciális szerviz...

#19: Hogy te mekkora egy móka-májer vagy! Nagyon kreatív!
22.
22.
keiji maeda
#21: ez az hogy hogy tudnál vitatkozni de nem vitát nyerni :) de egyébként senki ne kezdje el a konzol háborót ps3 vs xbox ugyis mindenki a maga lovát dicséri senki nem ismeri el ha valamelyik tényleg jobb utána meg jön a konzol vs pc :) már egymilliószór lerágott csont a téma :) ez a cikk meg nem is erről szólt
nekem egy Fat ps3 volt elsőnek vagy 2 év után meghallt a fej most egy slim van egyébként sokkal halkabb volt a fat gép amikor lecseréltem mintha duplájára emelték volna a hangerőt ettől függetlenül szeretem a slimet a super slim meg egy hányadék gagyi műanyagból az lemeztálza vacak ennél szégyenebet nem nagyon hozhatott volna össze a sony :)
21.
21.
trion96
#20: "Nem jobb a ps3:-)" Ezzel vitatkoznék, de persze kinek mi a jobb :)
20.
20.
supair
#19: Nekem semmi bajom sem volt velük.
De ahogy itt olvasgatok mindenhol megvannak a bibik:-)
#8 : Nem jobb a ps3:-)
19.
19.
slawter
#15: Én ráírtam a Microsoft Magyarországra - vagy mi a neve - FB-n, hogy az xbox one-ba is beépített szériatartozék lesz a 3led, vagy valami hasonló ajándékcsomag? De nem válasozltak :D.
Én akkor vettem a boxot, amikor megjelent, az első héten, jól meghálálták a bizalmat!
18.
18.
Norbiii
#17: XD

Nem, csak felcsigázott a GTA V.
16.
16.
Falcon
#10: http://www.gamekapocs.hu/hir/35294/uj_ps3_modellek_a_lathataron
15.
15.
Falcon
#14: sajnos engem is becsapott a Microsoft: 9 hónap után lett 3 ledes a gépem de az még első szériás volt ,utána megvártam a jasper alaplaposat mert az állítólag jó volt de az meg 4 hónap alatt olvasófej hibás lett.......most már úgy vagyok vele hogy soha többet xbox-ot nem veszek!! az x1 esek is kíváncsi vagyok hogy sülnek majd meg
14.
14.
slawter
#7: Az elvadult 260 dvd-ről: Az én gépem a 15000 ft fölötti játékokat karcolta... Jó, mi? A kis válogatós - ja, meg 2-szer volt 3-ledes, azóta porosodik a szemét dög.
13.
13.
Ragnarox007
#10: Úgy legyen :) Bár igazából nekem már lényegtelen, de ettől függetlenül ha venni szeretnél majd egyet, akkor sok sikert hozzá, és reméljük, hogy semmi gond nem lesz vele :D
12.
12.
Trapyd
#2: Sima slimet ajánlom. A fat nagyon hangos és a nagy meleget sem tűri jól (nyár). Nagyon hamar túlmelegszik és biztos ami biztos lekapcsol vagy be sem indul.
11.
11.
Trapyd
#9: szóval a 2. ss el is szívtál. Hát nem irigyellek haver. Remélem a 2. nál a garival már nem volt gebasz.
10.
10.
Falcon
#9: nemrég bejelentették hogy új szériák jönnek a super slim-ből remélem azokkal nem lesz gond
9.
9.
Ragnarox007
#5: A Super Slimet senkinek nem ajánlom, hiszen nekem már kettő is volt belőle (mindkettő újonnan persze) és mind2 kuka... Először a hdd-re gyanakodtam, mint ahogy sokan mások, de kiderült, hogy a baj forrása maga a Blu-Ray olvasó, mert valami ritka szar gagyit tett bele a Sony. Hivatalos külföldi PS oldalon is rengetegen szidják (nem is ok nélkül), szóval az SS-t senkinek nem ajánlom, igaz valakinek zokszó nélkül teszi a dolgát, de ettől függetlenül én senkinek nem ajánlom...
7.
7.
Falcon
a x box 360asal is várhattak volna még elkapkodott egy valami lett egy még akkoriban is elavult dvd olvasóval kihozni mikor ott volt a a hd dvd! se wifi se hdmi kimenet se dolby digitál és az alaplapról leszakadtak a csipek
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...