Jövőre két Assassin's Creedet kapunk?

  • Írta: zoenn
  • 2013. december 20.
  • Pletyka
Link másolása
Lapértesülések szerint a Ubisoft egyszerre két Assassin's Creed-játékon dolgozik, melyek 2014-ben látnak napvilágot. Ráadásul mindkét produktum nagygépes verzió lesz, egyik sem holmi mobilos mellékág.

Az Examinernek nyilatkozó névtelen forrás szerint a Ubisoft két Assassin's Creed-játékot tervez a következő évre.

Az első projekt Xbox One-ra és PlayStation 4-re lát napvilágot, de esélyes a PC-s verzió is. Hogy pontosan melyik történelmi korban játszódik, azt még nem tudni, ahogyan azt sem, hogy vajon új főhőst irányíthatunk-e.

A második projekt PS3-ra és Xbox 360-ra készül, és szintén önálló cím lesz, nem a fentebb részletezett játék átiratáról van szó.

Meglepődni nem kell, idén is két Assassin's Creedet kaptunk, igaz, a Black Flag mellett a Pirates egy mobilos mellékágként vonult a köztudatba.

A forrás megemlíti, hogy a francia kiadónál jelenleg a sorozat stratégiájának újragondolása zajlik.

34.
34.
Megatroll
Na ha az egyik a libarations HD akkor lehetne rgy olyan kiadás hogy: Assassins Creed The 1700 years Tartalma :Assassins Creed 3,Assassins Creed 4 Black Flag,Assassins Creed Libarations HD.
33.
33.
Juha
Akár össze is füzhetnék egybe, ha már részenként ugrálnak az idöben, akkor itt is megtehetnék, mint pl. a PoP:WW- ben:) pl. a középkori Ázsiában kiképzel egy assassint, aki továbbadja tudását, és a francia forradalom idejére ez a társaság csöppen bele az eseményekbe :)

Akár oda-vissza ugrálhatnánk, a múltban pl. kifejlesztünk egy skill-t, utána azt tudnánk a jelenben továbbfejlesztve használni. Persze ne lehessen mindent kimaxolni, így még az újrajátszhatóság is megvan.

Ja, hogy így csak egy játékot adnának el kettö helyett? Akkor nem lesz ilyen sohasem... :(
32.
32.
Player16
#31: sztem az ac fanok 90% egyet ért azzal hogy Ezio a legjobb, de vajon miértis???
szerintem pont az olyan apróságok miatt mint amit ez előző hszemben írtam
nekem a 2. rész közepéig nem tűnt többnek egy saslátású háztetőkön ugrabugráló tacskónak aki megy megbosszúlni a családját aztán hoppá történt vmi hirtelen mélysége lett a karaktereknek, szándékosan írtam többes számot mert nemcsak Ezio személyiségéhez adtak hozzá hanem új jellemvonásokat/szerepköröket kapott Claudia(bankár,madame,stb) Leonardo,még a borgia család tagjai is változtak valamennyit.
Ezionak lettek barátai,szeretői, és még sorolhatnám azokat a dolgokat amik gyilkolászás szempontjából abszolút nem relevánsak, de mégis szerethetővé tették a főhőst, Connorból és Edwardból egyszerüen hiányzik az a "fejlődés".
szvsz pont ezért Connor egy brutálisan nagy kihagyott ziccer

"Haytham számomra a legunszimpatikusabb ******" nekem valahogy bejött ez a pökhendi angol stílusa passzolt abba a világba

az előző hszben a felsorolásből kimaradt a tejes kávé "feltalálása" imába foglaltassék ezért Ezio neve
31.
31.
Zombiekiller6
#25: Teljesen egyet értek veled! Az Ezio széria volt a legjobb. Biztos élvezni fogom majd a BF-et, de Ezionál nem lesz szimpatikusabb Edward (Cullen). Az 1. részt utáltam minden szempontból: színtelen, monoton, unalmas, és sz@r zenéjű volt! A 3-at csak untam, nem bírtam 2 óránál többet játszani vele 1 huzamban, viszont a 2-t, BH-t és Rev-et rögtön kijátszottam. De mivel én kicsit furán kezdtem neki a sorozatnak lévén, hogy a Rev-vel kezdtem majd 1,2, BH, 3, ezért nekem a Rev a kedvencem, csak a (viszonylag) kis terület zavart.
30.
30.
Zombiekiller6
#8: Na akkor dobnám ki az összes AC-mat az ablakon majd leszaladnék a 3-ról és széttaposnám őket! Haytham számomra a legunszimpatikusabb seggarc a játéktörténelemben, inkább ülnék le teázgatni Frank Fontainnel!!! Connort sem bírtam, de ez k.csög kihúzta a gyufát. A szinkron hangját is jól szájba rúgnám!!! Akkor még úgy is beperelném a Ubisoftot, hogy 100% hogy nem nyerném meg a pert! És most még finom voltam.
28.
28.
Zombiekiller6
Nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem nem és NEEEEEEEEEEEEEM!!! Ne codozzanak már be!!! Sőt ez már double!!! Jövő után meg 4 aztán meg 8 majd 16 és így tovább!!! Ettől agyf@szt kapok!!!!!!!!!!!!
27.
27.
Ghost26Dave
Na ennek viszont örülök :D
25.
25.
Player16
#14: abban igazad van hogy Haytham sose vált asszaszinná DE nem a templomosok nevelték hanem az apja képezte,a templomosok csak átképezték a saját céljaikra tizenéves korában
(gyakorlatilag csak felhasználták a képeségeit)
+1 sztem Edward sem vált soha "teljes értékű" asszaszinná legalábbis sztem.
+ az ac wikin van egy rész hogy bosszút ált apja gyilkosán szval ebből szerintem lehetne egy jó kis sztori, hogy miért is kötelezte el magát a templomosok mellet végül, azzal együtt hogy ők állnak az apja halála mögött.

Engem minden ac rész valamivel megtudott lepni DE olyan nagy pillanatok mint pl
-amikor Ezio és a bátyja felmásznak a 2 elején a templom tetejére
-revelations vége amikor leteszi a fegyvereit
-Altair halála
-Christina halála
a 3ban és BF-ben nem volt, én sem Connorral sem Edwarddal nem éreztem olyan hogy "húúú ez mekkora pillanat volt" érzést.
szval ne kövezzetek meg lécci:)))) de ráférne az ubira 1év szünet, hogy utánna egy derült égből légicsapással:) kapjunk valami olyat mint ami a 2 volt

és könyörgöm ubisoft a jelenkori részeket oldjátok meg a következőben egy átvezető videóval....
-nem akarok több pct meghackelni,főleg nem oly módon ami köszönö viszonyban sincs a valósággal
tudom-tudom a linux konzol sokakknál kiverné a biztositékot:))))))
-nem akarok több rosszul öltözött iritáló csajjal diskurzust folytatni lásd: melanie lamey a liftek és táblagépek nemi élete:)))
24.
24.
dragonkris2000
Nekem ez nem tetszik mivel a ps4 és xbox one-ra lesz és sajna xbox360-ra nem ,ez idegesít miért vegyek 150000-ért egy új gépet!ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHHH!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
23.
23.
SP4C3F0X
Nekem az előző rész tetszett, annyira élethű volt hogy télen is mezítláb meg felgyűrt ingujjal közlekedtek a városi kispolgárok :) Egy fillért nem adnék érte.
21.
21.
DigitalEye
Ameddig igényes és kellőképpen friss tud maradni a cím, addig nincs ezzel probléma szerintem, csak kérdés, hogy meddig tudják tartani a színvonalat.
20.
20.
Dontrip
Most be van tervezve az AC Heritage Collection, elég jó áron adják ahhoz képest, hogy 5 játékot kapsz. Amúgy szerintem bárhol lehet, például az ázsiai részért már régóta sírnak a rajongók, de a sorozat ott halna meg ha a jövőben játszódna.
19.
19.
headhunter86
Ha így folytatják egész évben AC-zni fogok :D Épp sikerült 3 hét alatt 98%-os szinkronizációt összehoznom, és még a multit nem is próbáltam.
Erre tegnap kijött a Freedom Cry, rögtön be is húztam 10 dolcsiért. Ahogy hallom abban is van 10-12 óra, és elég sok újdonság. 1 órát toltam vele, elég jó.

Én mondjuk annyira nem örülök ennek a hírnek. Jobb lenne ha megmaradna az évenkénti periódus.
Nekem nagyon tetszett a 4, leszámítva, hogy a fősztory olyan semilyen...
17.
17.
2xhun
#5: Bocsi rosszul fogalmaztam.
Mind game jó, de az AC sorozathoz semmi köze. Max egy jó kalózszimulátor az egész, semmi több.
1 percben el lehet mondani, hogy AC story szinten mi történt.
Ugyanúgy el fog baszódni a sorozat, mint a COD vagy az összes többi tömeg játék,
A sok fan, akkor is meg fogja venni a gamet, ha már semmi AC nem lesz benne, csak max a címe lesz az..
15.
15.
Wackor
Az egyik nem a Liberation HD?
14.
14.
felegyi
#8: Nincs rá sok esély, ha Haytham -ról szólna egy-egy rész, annak a címe Templars Creed lehetne, hisz gyerekkorától Templosok tanították, sosem volt Assassin!
13.
13.
elvan a gyerek ha jatszik
Hát egy ekkora stúdió, ami több csapatot foglalkoztat egyszerre, az meg is teheti, hogy évente 1 vagy több részt kiadnak. Az egyetlen amire veszettül kell figyelni, hogy a különböző csapatok írói egyeztessenek egymással, hogy elkerüljék azt hogy a különböző csapatok által kiadott játékok ne üssék egymást történetileg, hanem kirakósként illeszkedjenek a nagy képbe. A játék mechanikán mindig lehet egy picit csiszolni, a korszakhoz és témához igazítani, de a központi része, a gyökerei, az ami az AC-t olyanná teszi amilyen (rejtett kés, csukja, közelharc, parkour, templomosok stb.) az úgy is megmarad.
12.
12.
RetecH
Én személy szerint jobban örülnék neki, ha csak egy új rész jelenne meg jövőre, de az hozza legalább a Brotherhood szintjét. Januárban úgy is jön a Liberation HD, majd valószínűleg ősszel a megszokott évenkénti rész, nekem ennyi bőven elég.
10.
10.
Rabit Wars
Már lassan ott tartunk mint az Nfs-ekkel az Ea minden éveben 1-2 db új sorozat cím és egyre szarabb minőség jó irányba haladnak végül is a cégek...
Semmi újdonság, csak a pénz pénz!!! igénytelenség, egy játék sem volt a piacon amit végig toltam volna az 2013-ban ahogy az új Ac-sem el kezdtem abba hagytam rá untam érdektelenek a játék ki adók egy kaptafa mind elég rossz irány haladnak...!
Bár mondjuk a tizenéves korosztály el van vele, és hát nekik ez a lényeg pénz dőljön befele... el keserítő!
9.
9.
Jared
hőőőőőőőőőőőőőőőőőő minőségi
8.
8.
DarkLord
Én örülnék neki ha Haytham-el kellene játszanunk a következő részben a gyerek korától amikor még ott volt vele Edward egészen a 3. rész elejéig szépen átkötné erről az oldalról is a 2 játék egymásba. Meg nekem szimpatikus volt Haytham amíg irányíthattuk a 3. rész elején ő egy igazi vérbeli gyilkos én nagyon örülnék neki ha megismerhetnénk az ő történetét is. És szerintem van benne ráció, hogy ezt meg is kapjuk.
6.
6.
BrendOoN
Számomra meglepően jól sikerült a Black Flag, pedig nem örültem neki, hogy nem volt semmi szünet a harmadik és a negyedik rész között. Kíváncsian várom, hogy mivel fog előrukkolni a Ubisoft, bár azt hozzáteszem január 15-én megjelenik a Liberation HD így nem tartom kizártnak, hogy az lesz az egyik cím a kettőből.
5.
5.
simon 555
#3: Ez ennél a sorozatnál pont nem igaz.
A játék szinte folyamatosan fejlődik. Volt 2 gyengébb rész a Relevations és az AC3 tekintetében, de azoknak is csak történeti részük volt "unalmas", de játékmenet tekintetében újdonságokat hoztak.
Az AC4 meg eddig a legjobb a sorozatban, szerintem még a 2. részt is veri.
Lehet évente jön, de egyszerre 8 csapat dolgozik rajta.
4.
4.
Ventus
#3: Szerintem a black flag a 2 után a legjobb rész.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...