Call of Duty-játékot készít a Candy Crush csapata

  • Írta: Shifty
  • 2017. április 7.
  • Hír
Link másolása
Az egyik legnépszerűbb mobilos játékot, a Candy Crusht készítő svéd King csapata egy friss álláshirdetésben leplezte le, hogy következő nagy mobilos munkájuk egy vadonatúj Call of Duty-játék lesz.

A Stockholmban székelő King csapata elég nagyot lép előre, ugyanis a Candy Crush Saga és a Bubble Witch Saga után a Call of Duty-széria következő mobilos tagján fognak dolgozni.

Mindezt egy álláshirdetésben erősítette meg a stúdió, ahol egy újonnan alakult csapathoz keresnek új szakembereket. A leírásból ugyan semmi konkrétum nem derül ki, de terveik szerint pont ugyanazt az élményt szeretnék mobilon is visszaadni, mint amit a nagygépes változatnál már megszoktunk, ráadásul a mobilos játékpiac jelenlegi technológiai korlátait is feszegetni szeretnék, ahogy természetesen a zsáner újradefiniálása is céljuk.

Az Activision Blizzard egyébként még 2015-ben vásárolta fel a céget, 5,9 milliárd dollárért.A kiadó már akkor is jelezte, hogy a felvásárlással az a céljuk, hogy saját franchise-aik és a King mobilos közösségére építve keresztpromócióval népszerűsítsék, vagy ismertessék meg termékeiket.

Az Activision nem az első alkalommal próbál szerencsét a mobilos piacon, hiszen a Call of Duty-sorozat az elmúlt években olyan hordozható epizódokkal egészült ki, mint a Call of Duty: Strike Team, a Call of Duty: Black Ops Zombies és a Call of Duty: Heroes.

5.
5.
Thevon
A szarból sosem elég.
4.
4.
Machiavelli
Hahahaha.... ez a hír a nap poénja. Látom elfelejtettek szólni nekik, hogy már nem április elseje van! A másik ugyan ilyen komédia értékű hír a CoD megfilmesítése volt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...