Újra a Criterion készíti a Need for Speed-játékokat

  • Írta: gorien
  • 2020. február 12.
  • Biznisz
Hét év után a Need for Speed-széria újra visszakerül a Hot Pursuit és a Most Wanted készítőihez: a Criterionhoz. Ezzel együtt a 2013 óta a sorozaton dolgozó Ghost Games munkatársait mérnöki teendőkhöz sorolják át.

Hét év után a Need for Speed-játékok visszatérnek a Criterion Gameshez. Az Electronic Arts 2013-ban vitte át az autóversenyzős játékszériát a Ghost Gameshez, akik az átvétel óta négy címet tettek le az asztalra: a Rivalst, a Paybacket, a Heatet és a 2015-ös Need for Speedet. A GamesIndustry.biz értesülései szerint az EA azonban bajban van a göteborgi stúdió folyamatos vérfrissítésével – a svédországi céghez sokkal nehezebben találnak embert, mint az Anglia egyik legnagyobb játékipari központjában található Criterionhoz.

A Need for Speed-széria fejlesztése tehát visszakerül a Criterionhoz (akik egyébként a Hot Pursuitot és a Most Wantedot készítették), és a Ghost Games dolgozóinak egy része is megy vele. Jelenleg nagyjából 30 ott dolgozó elhelyezése bizonytalan. Svédországban a mérnökök maradnak, ugyanis a göteborgi vállalat, amint a svéd versenyhivatal rábólint, EA Gothenborg néven születik újjá – a mérnöki tudásukat számos futó projekt támogatására kívánja felhasználni az anyacég. Ebben a csapatban mások mellett a Frostbite videojáték-motor több megalkotója is megtalálható.

Ezek is érdekelhetnek

16.
Heldengeist
#15: Viszont azt hiszem, az volt az első NFS, amiben volt tuningolás. Nekem csak PC-s élményeim vannak vele. Évekkel később vettem meg a nagy kartondobozos kiadást, ami a mai napig megvan. Lehet, hogy mára egész korrekt gyűjtői értéke is lehet.
15.
Neotechtr
#12: Nekem is a High Stakes a kedvencem. Érdekes, hogy nem volt benne 500 autó és még tuning sem, pályák korlátozott számban voltak, de lehetett visszafelé és tükrözve is menni rajtuk. Volt benne Tournament, mint karrier mód. Halál egyszerű mai szemmel nézve, de volt olyan fizikája az autóknak, hogy igazán jól lehetett irányítani és valahol tényleg satu fék kellett, nem ám ezerrel beesni. Én még PSX-en nyomtam vele irgalmatlan sok órát és imádom a zenéit a mai napig. Egyszerű, de élvezetes autós játék volt, amivel sokkal többet elvoltam órában, mint manapság két Forza résszel együtt.
14.
Heldengeist
#13: Jó, de nem mindenki akar tofu futár szimulátort járszani :)
13.
Ooorky
#10: Zenéket én kicseréltem mindkét Underground-ban Eurobeat-re.
+második részhez 13000rpm AE86 mod :D
12.
Heldengeist
#4: Én is Kb. a Hot Pursuit 2-ig mérem az igazi NFS-eket. a lemezes változat a mai napig megvan és szerintem nem is öregedett rosszul. Persze nem keverném össze egy modern játékkal. Nekem a High Stakes a kedvencem, de ez 100% nosztalgia, az volt az első NFS (vagyis annak a demója egy PC World CD mellékletről), amivel életemben játszottam.
11.
Heldengeist
#2: Szvsz totál mindegy melyik stúdió melyik játékot csinálja. Amíg a kiadónál van a kreatív kontrol úgyis ugyanolyan szar lesz. Amikor már nagyon sok van a rovásukon és kicsit lazítanak a gyeplőn, hogy a játékosok kicsit felengedjenek velük szemben, általában akkor szokott tőlük valami jó játék kijönni (Fallen Order).
10.
TheFlash
#7: hat azert mar jo regen is elegge copy paste volt az NFS, mindig csak valami aprosagot adtak hozza, most jobb grafika de ugyan az, most mar rendorok is vannak, most epp a halalos irambant jatekositjuk meg (ahol ha nem lettek volna azok az atom zenek kozel sem lett volna ilyen jo), akkor most ugyan az csak nyilt vilagban, most megint vannak rendorok ... a Shift volt talan az egyetlen igazan innovativ a szeriaban.
9.
kredencferenc
Ez azért így elég félrevezető. Amit a criterion csinált az nem az a hot pursuit, és nem az a most wanted ami sokaknak egyből beugrik. Ha klasszikus darabot csinálnak, én nem bánnám a többszáz darabos autókínálatot mint mondjuk a forzánál, de ha a következő tuningolós lesz, remélem az nfsu2-ből emelik át a mechanikát. Az azért nem volt rossz. Az utána lévő részekben már jócskán leegyszerűsödött. A heathez még nem volt szerencsém, de a paybackben azt a kártyás rendszert nem tudtam mire vélni. Mintha valami elvetélt android fejlesztő sírta volna bele a baját a játékba, hogyha fizetős is de legyen egy kus ftp lutri utóíze. Meg azt se értettem miért kötötték az optikai tuning alkatrészek feloldását látszólag random kihívásokhoz. Ezt leszámítva nem volt rossz. A criterion inkább folytassa a burnoutot.
8.
crytek
Legelső 5-6 NFS alá kéne tolni új engine-t...
7.
manderel
#2: Bizony, a Black Boxnak örülnék én is legjobban. A Carbonba sikerült a legtöbb időt beleölnöm minden eddig megjelent autós játék közül.
5.
shatterhand
Végre. Két legjobb nfst készítettek.
4.
adamsfamily
#2: Ez tény.A Hot Pursuit 2 a mai napig a kedvenc Need for Speed-em.
Most már annyira egy Burnout-Need for speed hibrid lett a szériából,teljesen arcade irányítással,hogy nem igazán adja vissza a régebbi részek hangulatát.Ráadásul ez a Ghost games szerintem elég gagyi fejlesztő gárda.Az általuk fejlesztett Nfs részekben a fék 90%-ban egy felesleges elem.
3.
mdr88
A Hot Pursuitot még úgy ahogy elvitte nálam a nosztalgia faktor, hiszen annak idején az eredetivel rengeteget játszottam. Számomra tényleg meglepő - még akkor is ha érthető a magyarázat -, hogy elveszik tőlük a címet pont egy jól sikerült Heat után... ami bár nem teljesen adja vissza a mindenki által várt Underground feelinget... de nálam ez járt hozzá a legközelebb... Csak azt az egyet kérem, hogy ne akarjanak belőle szimulátort csinálni... ne akarjanak egy Forza-val versenyezni... maradjon meg jó kis klasszikus arcade játéknak.
2.
Neotechtr
A Black Box volt a legjobb, a criterion meg a más néven criterion nem tud jó autós játékot csinálni. A Black Box-tól meg a legjobb részeket kaptuk, pedig anno évente jöttek.
1.
kryszisz
Hát, a '12-es Most Wanted után nem tudom, hogy ez mennyire lesz kifizetődő, mert abban aztán sem a MW hangulat, sem az irányítás nem volt a helyén (a Hot Pursuit jó volt, csak hamar ráuntam). Mondjuk fura, hogy pont egy - állítólag, nem próbáltam - jobban sikerült epizód után veszi el az EA a gyeplőt, de legalább az indoklás nem tűnik bullshitnek ezúttal.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...