Need for Speed: Hot Pursuit teszt

  • Írta: zoenn
  • 2010. november 22.
  • need for speed: hot pursuit, pc, teszt
Link másolása
Hosszú évek óta keresi önmagát a NFS széria, nem mindig a legmegfelelőbb ösvényen haladva -erre az EA fejesei is rájöttek már, olykor maguk is rávilágítva a minőségi problémákra. Pedig a siker kulcsa mindvégig a kezükben volt - legalábbis azóta, mióta megvették a Burnout sorozatról elhíresült Criteron Gamest.

Pedig két éve még az is felmerült, hogy sorozat dugába dől, az Undercover volt az utolsó kenet a gyatra próbálkozások fakó palettáján, s rávilágított a városi illegális aszfaltbetyárokat felvonultató emészthetetlen irányvonal szükségtelenségére. A Black Box iszonyú kapufát lőtt, de szerencsére még mindig volt igény az újabb kísérletre, immáron a Slightly Mad Studios jóvoltából, habár az a lépés, hogy pályaautózás keretén belül a fél-szimulátoros érzést erőltették, igen radikálisnak bizonyult. De bejött: a Shifttel öröm volt játszani, még akkor is, ha ez már csak a nevében volt NFS. Így ebben az évben kellemes Burnoutos utóízzel, abszolút jó érzékkel megáldott Hot Pursuit törhet babérokra. A guildfordi illetőségű, tősgyökeres brit Criterion már a csillagokat is lehozta az égből az előző generációs fékevesztett autós sorozatával, az EA pedig jó vásárt csinált. Mert mi adta meg anno az NFS sava borsát? A meseszép álomautók és káprázatos tájakon való száguldozás, némi rabló-pandúrosdival kiegészítve. Jackpotnak tűnik.


Még a legelszántabb és egyben legöregebb NFS-hívők is beláthatják azt a tényt, hogy ami a kilencvenes években tökéletesen működött, az nem biztos, hogy a jelenkorban is megállja a helyét. Nem, a mai trendeket szemügyre véve a vásárló elidegenedne tőle. Szükség van a csavarra, amit Criterion hűséggel alkalmazott, melynek alapjait legutóbb a Burnout: Paradise-ben is felvonultatta. Szerintük nincs szükség blőd történetre, sem pedig bájos arcú női segítőkre az illegális versenyzés ranglistáján való felkapaszkodáshoz. Minden sallangoktól mentes, csak az önfeledt kihívások sora tárul elénk, mely lényegében az arcade autós címek hagyománya, lecsontozva -nincs is szükség oda nem illő elemekre. Tuning? Ugyan már! Neonfény az alváz alá? Minek? Az egzotikus verdák puszta valójukban is úgy tűnnek, mint egy művészien megkomponált hangverseny. Csak a nagybőgő helyett a többszáz lóerős erőforrások nyaldossák hallójáratainkat.


Kezdjük a menükkel, ahol már észrevehető a hónapok óta agyunkba ivódott Autolog rendszer. Ez egy új módja az online információáramlásnak, a közösségi szellem kiépítésének, hiszen bárhogy is teljesítünk a játékban, az felkerül a barátainkkal együtt alkotott „falra”, ahol bármikor képben lehetünk, hogy a különböző helyszíneken ki milyen eredményt ért el. Egy gombnyomásra megdönthetjük ismerőseink idejét, pontszámait, még akkor is, ha a delikvens éppen az igazak álmát alussza a kontinens másik szegletében. A megjelenés előtt tartottunk tőle, mert mi lehet izgalmas az eredmény-döntögetésben, és mivel lehet jobb, mint a szimpla multi. A kárörvendés és folyamatos beszólogatás alaposan megnyomja a versenyszellemet, viszont káromkodtam nem is keveset az újbóli becsatlakozásnál, amikor az általam végletekig leredukált időeredményemet másfél másodperccel megdöntötte egy kis mitugrász. Rövidesen mi is rájöttünk, hogy az Autolog igazán élvezetes, folyamatosan fityiszt mutathatunk barátainknak. Pro és kontra, tényleg megvan benne a potenciál, még akkor is, ha ez kívülállóként nem úgy tűnt.


Ténykedéseink színhelye a változatos domborzati viszonyokat felvonultató, eltérő hangulatú, színvilágú és dinamikus időjárással megáldott Seacrest County -egy fiktív amerikai megye. A mesés táj remek táptalaj az gazdag gyerkőcök szuperkocsikkal való ámokfutásához, természetesen a yard is ehhez igazodott, mikor járműparkjába beruházott. A terep tényleg megdöbbentően hatalmas és apró részletekig kimunkált játszótér. Kezdve a napfényes tengerpartjával, a végeláthatatlan autósztrádáin át, a sűrű fenyvesek között kanyargó útjaival, a némileg sivatagosabb pusztaságain keresztül egészen a hófödte hegyi szerpentinekig terjed a repertoár. Az eltérő viszonyok mellesleg tényleg nem csak a díszlet statikus mivoltát reprezentálják; minden jól leképzett, s számos alternatív útvonalat is találhatunk. Ráadásul a folyamatosan változó időjárást is bele kell kalkulálnunk. Mert a napsütés, az alkony, s a látótávolságot alaposan megbolygató eső könnyedén elvonhatják a figyelmünket az útról és csúszós aszfalton kétszer is meggondoljuk, hogy milyen sebességgel vágunk a hajtűkanyarba. Seacrest County minden nyílt világot felvonultató autós címnek követendő példa lehet, s elképesztő méreteivel még a fejlesztők korábbi munkáira is négyszeresen rákontrázik.


A kampány lényegében a két szembenálló fél, azaz a száguldozók és a rendőrök véget nem érő párharcába kalauzol minket. Nincsenek revansok, sem filmszerű bosszúhadjárat, csak a vegytiszta versengés élménye. A Hot Pursuitben haladva kétféle ikon bukkanhat elő a térképen, melyek a két résztvevő fél kihívásait hivatottak szemléltetni. Bizonyos típusú események mindkét táborban megtalálhatóak, csak értelemszerűen a szembenálló fél kárára történik minden. Nem szükséges leragadnunk az egyiknél, bármikor válthatunk: ha elfáradtunk a rosszfiúk kergetésében, bármikor beülhetünk egy Lamborghini, egy Aston Martin, Mclaren F1 vagy egy Porsche volánja mögé (a Ferrarik ezúttal is kimaradtak), hogy csak egy néhány jószágot említsünk. A száguldozók sorában hatvan kihívást találunk, míg a rendőrök színeiben negyvennyolcat – s a játékmódok számát tekintve hiába nem káprázat el minket az anyag, ami van, az legalább nem válik unalmassá még a tízedik játékóra magasságában sem.


Az érdeklődés tehát mindvégig megmarad még az olyan „sima” versenyeket futva is, mint az egy-egy elleni párbaj, vagy az A pontból B-be tartó futamoknál és az idő elleni kiélezett harc során a Time Trialban. A szimpla versenyek sem hathatják meg túlzottan a nagyérdeműt, ennél több kell, s ezt jól tudta a Criterion is. A szabad barangolás lehetőségét sem vonják meg tőlünk, az már más kérdés, hogy az kissé jellegtelen a jól összerakott, menüből elővarázsolható kihívások mellett. Rengeteg tényezőt kell figyelembe venni a siker érdekében, a rendőri segítségek kijátszását, a forgalom zsúfoltságát és ugye az időjárást is. Az arany szint elérése még a tapasztalt játékosokat is megizzaszthatja, ha a tökéletességre megyünk, előbb-utóbb frusztráló élmény lesz a jussunk. Szóval mindent csak önfeledten, nyugodtan, de azért macskareflexekkel abszolváljunk.


Természetesen fegyver nélkül harcba indulni nem lenne bölcs döntés. Szerencsére a D-pad segítségével aktiválhatjuk a felvehető power-upok nyújtotta egyéb nyalánkságokat a játék legnagyobb üdvösségét nyújtó Hot Pursuit módban. A száguldozók és a rendőrök összecsapása még soha nem volt ennyire monumentálisan megvalósítva, mind a dübörgő zenék, mind a túlélésre, vagy a négykerekűek birtoklásába beleőrült ámokfutók megállítására szorítkozó, pengeélen folyó harc tökéletesen jellemzi a jelen arcade autóversenyének csúcsát. Taktikázni szükséges, jó időben bevethető fegyverek, mint a szembeforgalomban feltöltődő nitro, a némi extra turbó, a kocsik elektronikáját kilövő EMP vagy a radarzavaró az ámokfutók oldalán. De a yard is kap EMP-t, kérhet szögesdrótot az úttestre, netán blokádot, vagy helikopteres támogatást. Egy idő után kombinálhatjuk az alkalmazott eszközöket, némi taktikai ízt csempészhetünk a játszadozásba -például rendőrként az útlezárás lehetséges kijáratát még megtoljuk egy kis gumiabroncs-lyukasztó ajándékkal, vagy száguldozóként az ellenünk irányuló EMP-t némi radarzavaróval játszhatjuk ki.


A játékosok fejlődése jól nyomonkövethető és logikus; ahogy a Bountynk növekszik és kapunk tapasztalati pontot, úgy nyílnak meg az újabb frenetikus verdák és kütyüjeink újabb fejlesztései. Minél nagyobb a körözési szintünk, annál bőkezűbb lesz velünk a játék, s a nehézség is úgy növekszik. Hatáskeltés szempontjából a Criterion remek munkát végzett: a Burnoutokból ismerős verseny közbeni bevágások, lassítások és karambolok nagyobb dobnak a hangulaton. Dacára annak, hogy totálkárosra nem törhetjük az licenszelt autócsodákat, ugyan apró darabok szanaszét repülnek, mégis megmaradunk a betört szélvédők és horpadások szintjén. A legszebb az egészben a szinte tökéletes balansz és a jól adagolt próbatételek, a Hot Pursuit módot lehetetlen megunni, viszont emellett kicsit eltörpülnek a sima versenyek. Ennek ellenére nem válik unalmassá a program, ami egy Need for Speed cím esetében felér egy szívből jövő vállveregetéssel.


A sztenderd multiplayerben csak három típusú verseny áll rendelkezésünkre és összesen nyolc játékost képes foglalkoztatni egyidejűleg. Létezik hagyományos futam, egy-egy elleni összecsapások és a persze a Hot Pursuit mód, ahol a rendőrök és ámokfutók aránya szabadon variálható. Nem semmi próbatétel túlélni hét, hús-vér fakabát ostromát, de ugyanúgy elképzelhető, hogy egy-két zsaru ered a fél tucat rendbontó nyomába. Kirívó hiányossággal nem volt gondunk az online játék során, maximális résztvevőnél ugyan némi lag belerondított az összképbe. DLC-áradat várható még a játékhoz, az Autolog személyében pedig szinte nulla erőfeszítéssel megoldható a viaskodás.


Grafikai szempontból felesleges becsmérelni a Hot Pursuitot, elvégre itt aztán nem találunk fogást rajta. A táj elképesztően részletes, az időjárással való  kölcsönhatástól pedig mindig más és más hangulat kerít hatalmába bennünket. Az autómodellekre ránézve szintén csillagos ötös az érdemjegy, ennél markánsabb megvalósítást csak a GT5 fog felvonultatni, ám ez a fajta részletgazdagság kétségkívül a felhozatal panteonjába emeli a játékot. Az irányítás szintén kiváló, érezhetünk különbségeket az eltérő autótípusok között, de felesleges itt úttartásról és menetteljesítményről beszélni, hiszen rendkívül távol áll a valóságtól és ez így van rendjén -a zenék között számomra egyetlen nyamvadt ismerős banda sem volt, ennek ellenére pattogós, zúzós rock/hip-hop/drum ’n’ bass aláfestések dübörögnek a versenyek alatt, ahogyan az megszokott egy NFS-től.


Kellően felvillanyozva állunk a Need for Speed: Hot Pursuit előtt. Amit a Criterion tett, az tiszta őszintésséggel és a régi elődök előtt tisztelegve tette, látjuk, hogy mi tette naggyá a frencsájzt, csak azt nem látjuk, hogy mit mutat a Black Box jövőre -mert megint ők kapták meg a labdát. Kellő műértéssel összerakott autóverseny lett a Hot Pursuit, az arányokat remekül eltalálták, szokatlanul élvezetes, de lenne még mit a tejbe aprítania. 

Kapcsolódó cikk

92.
92.
DON GONDOCS
Ez a játék lehetett volna az nfs 3 fénykora, hisz itt télleg igazi kihívás a verseny, de mindig benne van a csak még egy pályát. :) 10/9
91.
91.
siro6000
Szerintem egy split-screen jó lett volna, mert már a pro street utáni részektől nincs.
Én hiányolom ezt. Amúgy meg szerintem gyönyörű játék!
90.
90.
Layos
Sziasztok.Azt szeretném kérdezni hogy meg lehet-e változtatni a regisztrált autolog serveren lévő nevemet amit a játék közben látnak az ellenfelek vagy barátaim?
89.
89.
apus01
#88: sziasztok ! segítsetek nekem, most kezdtem el játszani ezt a játékot.a fiam is szeretne játszani vele, miként tud saját profilt készíteni,hogy ne az én nevem alatt játszon.
köszönöm a segítséget
88.
88.
kornel07
#87: elcsesztem hd 3200 alap ami benne volt
87.
87.
kornel07
sziasztok azt szeretném kérdezni töletek hogy egy toshiba L500D-16D laptop vinné ezt a játékot 3gb ramja van ati radeon 4570 512mb video kártya van benne de az nfs undercover akadt rajta prostreet nem shift egy kicsit köszi a válaszokat
86.
86.
sayainbarni
kár hogy egyidőbe jelent meg a gt5-el
85.
85.
Ca$h
#83: A konzol üzletekben ...
84.
84.
nocó98
most aztán oda tett az EA magáért én egy haveromnál játszottam vele és király.
83.
83.
ikszbokszos :D
hol lehetne ezen játék xbox360-as verziójára szert tenni? :D
82.
82.
gogolbordello2
81.
81.
apor
80.
80.
Taurus1047
Végre egy olyan need for speed amiben van egy kis retrofeeling, és nincs olyan hogy fél kilóméter előnyt szerzel 2 másodperc alatt. Az ellenfelek mindig ott lihegnek a nyakadon, épp ezért jó. A tuningról pedig annyit hogy már UNALMAS. Nem unjátok még ezt a lerágott csontot? Egyébként aki igazi vezetési élmény akar annak van egy tanácsom : X360 + X360 kormány + Forza motorsport 2, vagy 3. Ennyi.
79.
79.
nagygore
#78: szevasztok!
Én nem látok semmiféle szimulátort. Mert a NFS-nek nem is kell hogy az legyen.
A NFS az arcade autóverseny királya. Aki szimulátort akar az tekreje a kormányt élőben :) (LIVE). És akinek erre nincs módja az játszon a DIRT 2. (majd a DIRT 3 ) al vagy a Gran turismo 5-el vagy a Midnight Club Los Angelessel vagy a F1 2010-el vagy a Test drive Unlimited 2 ővel.
Call of Duty: Black Ops forever, no1. :D
Köszönöm. Kiru volt a cikk!!!
78.
78.
kevinbutler
#77: Mert már megint csak a parasztkodás megy, hogy ki az okosabb ráadásul a szimulátorokról ,köze nincs a játéknak egy szimulátorhoz, jó hogy nem már a COD-ról kezdtek el itt vitázni.
77.
77.
shatterhand
#74: Én meg azt nem értem,hogy ha egy hírnél vagy cikknél eltér a téma akkor az miért gond? A teszt a lényeg. A többi az kötetlen.
Akkor érteném meg a dolgot amit kifogásolsz, ha kapásból úgy szólna hozzá vki,hogy köze nincs a játékhoz. Annyi volt,hogy viszonyítás történt és erre reagálnak mások.

Nincs veled gondom, de az ilyen hsz-ket,hogy "miért erről vagy arról van szó" ugyanúgy nem értem. Ennyi erővel az se való ide.
76.
76.
kevinbutler
#75: Ezis igaz, de elég fura, hogy benézek ide és megy az okosítás, hogy melyik szimulátor a jobb, nem pont rád értettem.
75.
75.
Vendu
#74: Igazad van. De ha már szóba hozták a Shiftet és azon vitatkoznak, hogy arcade vagy szimulátor, az én véleményem az, hogy egyik sem. Az egy teljesen más kategória. Attól, hogy a bemutatóban elhangzik, hogy "world class physics" az nem azt jelenti, hogy a valóságot modellezték le.
Mindha eddig ahhoz hasonló játékkal nem játszottam volna. Kicsit hasonlít a Gridre de igazán azt sem mondanám. Ha sim lenne akkor nem lehetne fellökni, meg borítani az ellenfeleket (amikért egyébként pont jár), nem tudnám a füvön taposni a gázpedált, kézifékkel pont becsúszni az autók közé és a többi. Ez a sok apróság emeli fel azt a játékot.
74.
74.
kevinbutler
Azt nem értem, hogy miért kell itt beszélni a szimulátorokról meg a GT-ről, az új NFS és ezek között annyi összefüggés van, hogy mindegyikbe autók vannak.
73.
73.
zoli0724
#67: a csúsztatáshoz a programban drift közben nem a kerekeket irányítod, hanem a driftet, és a szgép ahhoz igazítja a kereket, hogy te merre akarsz csúszni
72.
72.
Vendu
#71: Benéztem. Tényleg megjelent, csak más oldalakon elfelejtettem megnézni.
71.
71.
Vendu
70.
70.
soforgyuri
#69: Szia Vendu,válaszom GT5-re:www.iPon.hu ott lehet kapni.hehe.
69.
69.
Vendu
#44: A GT5-öt hagyjuk, mert ma sem jelent meg, mert sehol sem írnak róla.
68.
68.
shatterhand
#63: Pontokat kapsz. Minnél jobban teljesítesz annál hamarabb gyűlik össze a köv. ranghoz a pont.
Minden rangnál kapod az új kocsikat.

A térképen mindig keresd az új megnyílt feladatokat. Ha akarod vegyesen csinálod a zsarusat (kék táblák) a raccel (sárga). A lényeg,hogy mindig megnyílik vhol a köv. verseny (versenyek).

Attól ne félj,hogy unalmas lesz:) A zsarus részek már a 7.-8. rangnál elég nehezek. Szivatnak ezerrel. Interceptornál ahol te üldözöl egy kocsit, na az még durvább lesz. Szabad útvonal, arra megy amerre akar. Van, hogy lemaradsz, nyomod 350el az autópályán, hogy utolérd, mire az alagútban eltépsz mellette. Mire megfordulsz ő már rég visszafelé ment:)) De ahogy írtam olyat csinál,hogy benyom egy zavarót , te meg odaérsz az útkereszteződéshez és villgosz,hogy jobbra-balra-egyenesen menj tovább. Mire visszajön a radar már számol vissza a gép,hogy utolérd. Benyomod a helit,hogy legalább az lelassítsa. Nem sikerül. Restart és újra szivat más módon, más irányban. És ez még csak a 7 vagy a 8. rang a 20ból!

Nálam a helyezésnél már rég nem az érdekel,hogy arany,ezüst vagy bronz. Hanem, hogy a friendlistán ki vert meg. Képzelheted milyen mikor ránézel és mindenhol azt látod,hogy uccsó vagy a haveri listán. Irány vissza (1 gombnyomás) és máris lehet rekordot dönteni és üzenni,hogy "ezt kapd beXD".
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...