Brit toplista: mindent letarolt a Nintendo

  • Írta: fojesz
  • 2020. augusztus 10.
  • Toplista
Link másolása
A Nintendo uralja a brit játékeladási toplistát, a tízes élbolyból hat pozíciót foglalnak el a Switch-exkluzív megjelenések. Az aranyérmet újra az Animal Crossing: New Horizons tudhatja magáénak.

A dobozos játékeladásokat számláló brit eladási toplista első tíz helyéből hat olyan játéké, amely kizárólag a Nintendo Switchre érhető el: az aranyérmes az Animal Crossing: New Horizons, rajta kívül pedig a Mario Kart 8 Deluxe, a Minecraft, a Paper Mario: The Origami King, a Ring Fit Adventure és a 51 Worldwide Games sorakozott fel az élbolyban. (A Minecraft esetében kifejezetten a Switch-verzióról van szó.)

A múlt héten még első helyezett Ghost of Tsushima így lecsúszott a második helyre, ezenkívül a FIFA 20-nak sikerült még előrefurakodnia, méghozzá egy jó kis leárazást követően. Érdekes látni, hogy míg az F1 2020 a hatodik lett, addig a szintén codemasterses Fast & Furious Crossroads csak a tizenhetedik helyen tudott nyitni. A jegyzőkönyv kedvéért arra is térjünk ki, hogy a The Last of Us: Part II nyolc hét után kihullott a legjobb tíz közül.

  1. Animal Crossing: New Horizons
  2. Ghost of Tsushima
  3. Mario Kart 8 Deluxe
  4. FIFA 20
  5. Minecraft (Switch)
  6. F1 2020
  7. Paper Mario: The Origami King
  8. Grand Theft Auto V
  9. Ring Fit Adventure
  10. 51 Worldwide Games
15.
15.
Ooorky
#14: Az enyém jövő héten lesz 2 éves, egy bal analógot cseréltem utángyártott kínaira (majd wd40 kezelés után vissza), mert drift-elt, más probléma eddig nem volt vele (akku mintha kezdene gyengülni, de ez minden li-ion cuccról elmondható).

Játékok tényleg drágák, de használtan is tartja az árát, sokkal jobban, mint egy PS4 játék, én sokat direktbe cserélgettem másikra miután ráuntam.
Kiegészítő meg szigorúan aliexpress-ről, nevetséges áron vannak a licenszelt cuccok (200ft-os összecsukható állvány 4000ft-ért...)
Fényerővel nekem is volt bajom, de abban a szituációban a telefon kijelzőjét se láttam, úgyhogy az is csak sötét szobában használható szutyok ezek szerint :D
9.
9.
Ooorky
#7: Személy szerint azt vettem észre, hogy azok viszik 2-3 havonta szervizbe a switch-üket akiknek nincs is.

8.
8.
Caleon
#4: Miért kellene fanboynak lenni ahhoz, hogy drukkoljunk a következő gen erejének? Van egy faltól falig tévém, jó lenne stabil 4k 60hz.
7.
7.
dvs00
#5: Nem értem miről beszélsz, 9 hónapja használom a V2-est, ebből az első hónap 0-24-ben mai napig semmi baja, se zörgés se recsegés, kotyogás, semmi nincsen, egyedül az zavar hogy mivel handheld-ben játszom kizárólag, maga a készülék és a Joy-Con-ok is kifényesedtek a taperolás/izzadtság hatására ami nem annyira szép.
6.
6.
Yanez
#5: Milyen jó lenne, ha egyszer összeállna az MS, Sony meg az N, és piacra dobnának egy all-in-one konzolt. Lenne végre minőség, elérhetőség, korszerűség és jó árazás
meg minden játék egy helyen!
5.
5.
RangerFox
#4: A gyártási minőségről nem is beszélve. Aranyos gép a switch, de szétesik a kezemben, a joyconokat meg 3 havonta kell vinni szervizbe driftelés miatt...
4.
4.
Yanez
A fanboyok pedig azt méricskélik mennyire lesz erős a nextgen, ergo hol fog futni az AC meg CoD csillogósabban. Minden tiszteletem a nintendóé, no persze nem minden téren! Az árazások miatt még mindig egy pénzéhes banda!
3.
3.
Ooorky
Minőségi exkluzívokat kell gyártani és ez lesz az eredménye.
Nem két hét múlva -50%-os leárazás mert leült a hype és kutyának se kell.
2.
2.
Aztán még csak nem is olcsó egy Nintendo játék.
1.
1.
Nothing
A GTAV. még tartja magát! :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...