Befutott a Monster Hunter-film első teasere

  • Írta: fojesz
  • 2020. október 4.
  • Cooltúra
Link másolása
Két jó hírrel is szolgálhatunk a Monster Hunter-rajongók számára: megkapta a mozifilm az első nyúlfarknyi teaserét, ráadásul kiderült, hogy mégsem kell jövő áprilisig várnunk az adaptáció premierjére.

Megérkezett a Paul W.S. Anderson rendezésében és a Milla Jovovich főszereplésével készülő Monster Hunter-film első teasere. Habár a kedvcsináló alig 17 másodperc, legalább választ kapunk az egyik legnagyobb kérdésünkre az adaptáció kapcsán: vajon hogyan sikerült a szörnyek megvalósítása?

A teasert a Comic Con Russia apropóján vetítették le, ebben a Jovovich alakította Artemis hadnagynak a sorozat egyik ikonikus rusnyaságával, egy Black Diablosszal kell szembenéznie, amiről annyit érdemes tudni, hogy előszeretettel ássa be magát a homokba, és használja fegyverként a hatalmas szarvait, illetve a farkát.

További jó hír, hogy a jelek szerint a Sony meggondolta magát, és nem kell jövő áprilisig várnunk a filmre - a teaser alapján már decemberben sor kerülhet a premierre.

13.
13.
leviske
Abból kiindulva, hogy a Disney minden értékes film premierjét halasztja, nem túl jó ómen, hogy ezt majd' fél évvel előrébb hozza a Sony.
11.
11.
hedzsooo
Szokásos B-kat. filmes átirat játékból
10.
10.
zoli12i
Az a feka katona csukott szemmel mégis hogyan......áh mindegy is......
9.
9.
Őrnagy
Milla megmutatja a fenekét egy kis zsebpénz reményében.
8.
8.
delphijos
#4: Csupasz Pisztoly: “A nyitott szemeddel Frank” :)
4.
4.
manderel
Már ebben a kis teaserben is van csemege. A kedvencem, mikor a katona azt a szemét hunyja le, amelyikhez odatartja a távcsöves puskát.
3.
3.
godach
#2: A Resident Evil sorozatról a harmadik résznél mondtam le, amikor valami tele kinetikus erővel szétfüstölte a varjakat. Egyébként addig tetszett. Az első résznek köze nem volt az RE-játékokhoz, de mint univerzumban játszódó film, tökéletesen el tudtam fogadni. A második a "kedvencem". Úgy értem hogy kedvenc, hogy ezt tudta a leginkább befogadni a gyomrom. Alice szerepe számomra olyan volt mint egy DLC amit nem tudtam (vagy akartam) megvenni, így érdekesen néztem a filmet és a szőr is felállt a hátamon, amikor megjelent Nemesis és elordította magát hogy S:T:A:R:S....
Viszont, minden filmet láttam és bár a csalódottságom növekedett, a figyelmem csökkent így nem tudom megmondani melyik rész, de volt egy nagyin jó, amikor valami virtuális valóságban tolták japánban. Na az RE a javából. Az tetszett még.
Kíváncsi leszek a két netflixes sorozatra.
2.
2.
Nekem tetszik. Csináljanak bármilyen full agyhalott és megmagyarázhatatlan akciófilmet, de legalább ne Resident Evil néven. Az ilyen néven futott filmsorozatot sem a címe és a Resi jellegzetesség adta el, hanem az egy fajta lökedék stílusa és megvalósítása. Persze az ami benne volt, az Resident Evil-nek kurva szar volt és sokkal jobban befogadom, ha nem úgy akarnak egy ilyet megmutatni nekem, hogy ez Resident Evil. Jó ötlet a névváltás, bár igaz, hogy a Monster Hunter is egy sokkal komolyabb cím, mint valaha is ez a film lesz és ezt látatlanban is garantálom XD. De ha jól inspirálódnak abból az univerzumból, az lehetőséget ad új ötletekre egy ilyen filmkészítménynek. De nekem persze tetszik, hogy megint a Milla színésznő lesz a legkeményebb karakter az egész univerzumban és szarrá fog mindent gyalázni. Ez a stílus, ami ebben a teaser-ben van, nekem bejön, úgyhogy várom mit hoznak ki belőle. De amúgy Oscar esélyesnek nem nagyon várom az anyagot.
1.
1.
lesik20
Anno még a legelső Resident Evil Film még elment egy jó Horror filmnek, főleg ha ugy nézted meg hogy semmit nem tudtál a játékokrol.

Viszont az utolsó 2-3 rész már olyan übergagyi let, szinte nézhetetlenek, 0 sztorival... Ugyhogy gratula a Capcomnak hogy még egy Franchise-t bedobott a süllyesztőbe.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...