Jó eséllyel PS4-re is befut a God of War: Ragnarök

  • Írta: szlav
  • 2021. január 7.
  • Pletyka
Damoklész kardja azóta lebeg a God of War: Ragnarök PlayStation 4-es változata felett, amióta hivatalosan is bejelentették a 2018-as sikerjáték folytatását. Most úgy tűnik, az előzőgenerációs konzol tulajdonosai fellélegezhetnek.

Miután a Sony szeptemberben hivatalosan is leleplezte a God of War: Ragnarök érkezését, egyből felmerült a kérdés: vajon az új generáció elején debütáló játék kap majd PlayStation 4-es átiratot is? A kékek máig nem adtak ezzel kapcsolatban egyértelmű választ, még Jim Ryan is csak terelte a témát, most azonban egy igen megbízható forrás új reményt adott azon számos rajongónak, akihez még nem jutott el a PlayStation 5.

Nem más, mint David Jaffe, a Sony Santa Monica korábbi tagja és az eredeti, 2005-ös God of War tervezője szólalt meg az üggyel kapcsolatban. Jaffe épp a 2018-as God of Wart streamelte, amikor is egy néző feltette neki a kérdést, mire a veterán játékfejlesztő azt válaszolta, hogy biztos benne, hogy nem csupán PlayStation 5-re, de PlayStation 4-re is megjelenik majd a széria legújabb epizódja.

Mindez egyébként megfelel a Sony üzletpolitikájának, miszerint háromévnyi támogatást szánnak a PlayStation 4-nek a PS5 megjelenése után is. Nem meglepő tehát, hogy az olyan nagyobb kaliberű exkluzívok, mint a Spider-Man: Miles Morales vagy a Horizon: Forbidden West mellett Kratos legújabb kalandja sem hagyja ki az óriási játékosbázissal rendelkező platformot.

107.
JohnSpartan
#101: Szóval nem írtam hogy a játék közepes lenne... egy ellemét emeltem ki ami számomra közepes, de ez nem azt jelenti hogy az egész játékra érteném. Ezt le is írtam!

A játék maga ha pontoznom kène opyan 8-9 pont közötti értéket kapna. Nàllam az nem közepesnek számít...
106.
Gerhman
#103: Nem értelek. Hozzád sem szóltam mégcsak nem is rád gondoltam.
104.
Neotechtr
#102: Ha az jött le teljesen a mondókámból, hogy kategórikusan kijelentem, miszerint a GoW egy általánosságban közepes játék, akkor valahol én is rosszul fogalmaztam meg (vagy valakik rosszul értették). Az azért egy nagyon is szép világ lenne gaming szempontból, ha a GoW csak így közepes lenne :) Van neki sok más érdeme, amik alapján viszont kiemelkedő, lehetne soroni a művészi, grafikai elemeket, de a zenéket és hangokat mindenképp, illetve azért nem egy gyengébb "pályát" láttunk már. A lényeg az, hogy én nem csodálkozom azon, ha sokaknak marhára tetszik a cucc és ha valakinek a kedvence, azt is pontosan értem, hogy miért. Többen kitértek a harcrendszerre, azért írtam, hogy ott a többi stílusbeli játékhoz képest nekem is vannak hasonló észrevételeim. Minden esetre, ha valaki idejön és közli, hogy mittudomén nem olyan a grafika, mint a CP2077-ben, meg nem olyan a harcrendszer mint az akármiben és az is baj, hogy nem olyan Kratos haja, mint David Hasselhoff-nak, most attól még nem lesz rosszabb a GoW :)

Tehát ha folyamatosan játékot kritizálnék, akkor valószínű ugyan azt mondanám megjelenés után a GoW-ra, mint most, de az év végi listában ettől még lehet, hogy az adott év legjobb játékának választanám a kategóriában, vagy ha olyan a többi megjelenés, akár év játéka is lehetne egy általánosan fikázós (vagy egyesek által annak vett) kritika után.
103.
 Anemjóját
#102: "el tud vonatkoztatni táboroktól, márkáktól , emberektől de azt látom hogy mindenkinek húz valamerre az esze bármilyen elfogulatlanul is akar nyilatkozni játékokról csak azért mert egy képzeletbeli közösség tagjának hiszi magát amit meg kell védenie."

Nem csak látod te is húzol. Azonnal letámadtál le pc masterrace-eztél meg behaluztad hogy a játék érdemeit ócsárolom pedig nem, és megállapítottad hogy mindez azért mert pc-re nem jött. Aztán a pofára esésed után amekkora kapufát lőttél velem persze csend a válasz, most meg megy a bratyizás éx ez a képmutató szövegelés arról hogy milyen jó lenne ha elfogulatlanok lennének a userek. Mondod ezt ezek után te.

Helló kamgecam.
102.
Gerhman
#79: Ne legyél már mimóza. Senki sem akarja a fejedet. Teljesen jogos amit írtál azért nem értem hogy te miért nem tudod elfogadni hogy nekünk és a játékosok kritikusok többségének a közepesnél sokkal nagyobb játékélményt adott. És akkor jössz azzal hogy mert sony felszopok vagyunk. Ki is dobál követ a másikra? No de mindegy emberek vagyunk különböző véleménnyel és vettem az adást m. Neked közepes. Csak nehogy azt hidd hogy a te véleményed a világ közepe ahogy az enyém se és akkor rendben vagyunk. Ha objektíven összegezük a játékot, a gamerek és kritikusok java szerint egy nagyon jó játékról beszélhetünk. Ezt értem hogy nehéz lenyelni annak aki játszott vele de nem jött be neki, ritka mint a fehér holló de rólad elhiszem! Viszont jó pár emberke itt csak szajkózza a közepest azt sose játszott vele. Hogy miért és milyen téveszmében van az illető ,ki tudja nem az a lényeg. A lényeg hogy semmit nem nyom latban a véleménye. Messziről látszik a stílusán hogy csak kötekszik. Benned is van enyhe elfogultság de szerintem te inkább válogatós vagy jó értelemben és valamilyen oknál fogva bizonyos címekkel szemben khm pl sanyi jatékok , durván kritikus. Olyan jó lenne ha több olyan személy lenne az oldalon aki olyan szinten vágja a témát mint pl te vagy umbra de el tud vonatkoztatni táboroktól, márkáktól , emberektől de azt látom hogy mindenkinek húz valamerre az esze bármilyen elfogulatlanul is akar nyilatkozni játékokról csak azért mert egy képzeletbeli közösség tagjának hiszi magát amit meg kell védenie. Legyen az pécé, xbox, ps vagy nintendo, steam vagy epic stb. Francokat. Olyan emberek kellenek akik tényleg a játékokat nézik és őszintén el tudnak vonatkoztatni.
101.
delphijos
#100: Semmi gond ezzel, de ha van egy vagy két játék ami jobb valamilyen szempontból ( itt harcrendszer ) akkor az már közepes ? Basszus, ha így nézném ( saját vélemény persze ) akkor az elmúlt 10 évben az RPG-k 95% max közepes, mert előtte láttam egy valag jobbat. A többi meg pár ritka gyöngyszem. ( Pillars, Divinity ) Csak ettől ne legyen már valami “közepes”.
100.
JohnSpartan
#82: Nem tudom nekek mi bajod van de szóval nem kötöttem bele a GOW-ba. Annyit írtam hogy a harcrendszere számomra közepes és ezt példával indokoltam is. Számomra miért közepes? Mert találkoztam életemben sokkal jobban összehangolt rendszerrel ami egyszerre volt egyszerü és végtelenségig bonyolítható is. Ezért is hoztam fel példaként azt a 2 játékot mert eddig semmilyen játékban nem talákoztam hasonlóval mai napig. És jó pár jàtèkot kipergettem màr az életem alatt... A Bayonetta nem tartozik közé... de a haverom pontosan és részletesen bemutatta anno a játékot és az alap hangulata sem jött át számomra ami izlések és pofonok. Hogy a harcrendszere jobb lenne? Erössen kétlem mert én is kiprobáltam direkt emiatt és inkább DMC alapokkal van megáldva a játék mint HS-el. Pedig ugyan oda tartozik mind2 játék. De ha itt tartunk a harcrendszerek téma is izlések és pofonok témába tartozi mint minden más. Ha neked az volt a non plus ultra akkor az. Ha nekem meg a HS meg a Dragon Ball Tenkaichi harcrendszere volt akkor azzal mi a bajod?

A GOW-ot se nem szaroztam le, se nem pontoztam le, akkor miért is kötekedsz velem? Mert a rendszerében nekem mem tetszet valami és mert én személy szerint találkoztam jobbal az életem során? Már ne haragudj de te vagy az aki itt kapásból támadólag lépsz fel és belekötsz mások izlésébe!
Na meg ha én találkoztam jobb rendszerrel ami nekem kézhez àllóbb és jobban tetszett akkor emiatt én nem fogom azt mondani hogy a GOW-éra hogy jó amikor már más játék 15 éve rommá vert... (Személy szerint)

GOW számomra: zseniális játék lett ami megérdemelten kapta meg az év jàtéka címet és minden tekintetben. És valsz. hamarosan majd le is tőltöm és el fogom kezdeni mert nagyon érdekel a story és meg az egész jàték maga.

Nah pá!
99.
Neotechtr
#98: Pffft, bocsi, nem ide XD
98.
Neotechtr
Aki azt a becenevet kapta, hogy nulla, az akkor sem lesz értékes, ha indirektben nyomja a semmit és próbál összefogni valaki mással.
97.
delphijos
#88: Mondjuk azt nem értem, ha valaki nem szereti, és ps-t is max bottal piszkálna, akkor mit zavarja hogy jön ps4-re vagy sem ? És kifejti hogy ez mekkora hiba.... ha amúgy se jó, akkor akkor se lesz az ha csak ps5-re jön....
96.
Neotechtr
#88: Meg te sem vagy veretes harcos és mindemellett te beszélsz itt megsavanyodott és beteg felnőttekről? Az álladó zsörtölődés nem egyenlő semmivel, fater.
95.
Neotechtr
#93: Csak ennyi?

https://www.youtube.com/watch?v=c5uq9jQhlzc&ab_channel=AnimalCannibals

A te feledatod lenne egy értelmesebb világot létrehozni, erre te meg csak így szarsz rá. Az értelmes fogalmazás és érvelés, figyelj, csak így SOHA, never ever, EVER nem fog kimenni a divatból. Az nem számít, ha leköpnek miatta, haver. Mark my words.
93.
kryszisz
#88: Hát sajnos nem csak PS vonatkozásban van ez, hanem igazából minden témában. Kevés az olyan hír, ahol ha kialakul egy jófajta diskurzus (mert van ilyen, akadnak azért itt normális emberek), akkor nem jön egy (vagy több) jómadár, hogy szétcsessze az egészet valami hülyeséggel, amiből meg egyenesen következik az egymás anyázásába torkolló kommentcunami...így is több ilyenben vállaltam szerepet mint kellett volna, úgyhogy most már ha azt látom, hogy az érveknek, normális fogalmazásnak semmi értelme, akkor inkább hagyom a francba az egészet.
90.
Neotechtr
#88: Szia Boris 72!

Ilyen jól tudsz fogalmazni írjál már egy bármilyen blogot, azt szívesen olvasnám :)
89.
ABorealis27
#87: "miközben leírtad, hogy miért szereted a játékot"
Ugye nem dőltél be neki? ;)
88.
ABorealis27
"Ahh, akartam írni egy csomó mindent, aztán rájöttem, hogy...minek?"
Ez tulajdonképpen majdnem az összes cikk alá érvényes már. Mindenhol megjelenik az itt aktuálisan "GoW valójában egy jó minőségű kontármunka" (lol) szlogen alatt tömörülő PS hater kommandó (már csak Ooorky egysoros beböfögése hiányzik) és minden eszmecsere értelmét veszti.
Kinek van kedve állandóan vedőügyvédet játszani elvakult/beteg/megsavanyodott/trollkodó felnőttekkel szemben, akik selyempapírba csomagolják a PS játékok rendkívüli alapossággal körbejárt és ezzel bizonyítottnak hitt, de valójában rém ostoba fikázását?

És mi ez a csodagondolat, hogy már nem kellene prevgenre kijönnie? Jelenleg 4 millió PS5 vs 113 millió PS4 (Pro) a helyzet. Idénre terveznek még 18 millió PS5-t forgalomba hozni (ami egyelőre csak egy terv és nyilván optimista). Van aki szerint a teljes PS4-PS5 piac ötödét fogják célcsoportnak belőni? Jó reggelt kívánok, Neotechtr uram!
A PS5 konzolok eladását sem serkentené egy nagy PS5 ex, akkora a túlkereslet. Szerintem polcon idén se fogunk egy darabot sem látni.
87.
kryszisz
#84: Nem is rád értettem feltétlenül az alant leírtakat, te korrekten fogalmaztál meg egy kritikát, miközben leírtad, hogy miért szereted a játékot. De összejöttek itt olyan vélemények meg hasonlítgatások, hogy majdnem lefordultam a székről. És igen, okosabb vagyok holmi "whatever" hsz-ek gyártásánál (amúgy köszi a bókot), csak annál azért kevesebb a szabadidőm, hogy végeláthatlan vitákba kezdjek ismeretlen emberekkel, amelyből aztán úgysem fog kisülni semmi.
84.
Neotechtr
#80: Umbra is jó gyerek és igenis számít a véleménye, de te is okosabb vagy amúgy a haláli vicces és cinikus konfekciókommentek gyártásánál. Sose hagyd te se, hogy befolyásolják a saját véleményed és olvasd el a 79-es kommentet. De még én is azzal kezdtem, hogy jó a GoW, sőt a kategóriáján belül még nekem is az egyik kedvenc szériám. De mit neked az, hogy én, vagy más hogy látjuk a cuccot, most tényleg?

Szuper titkos dolog, hogy nekem az egyik legkomolyabban kedvenc sci-fi RPG-m az Insomnia: The Ark. És az még a saját szempontjaim alapján is olyan, hogy annál tényleg nem sok nagyobb halom szar van a Földön sem, de a galaxisban sem. Olyan ipari hulladék, hogy mindegy mit csinálsz és akárhányszor mentesz, még csak végig sem lehet vinni. Ja, hogy idejön valaki és azt mondja, hogy irgalmatlanul nagy kaki az egész? Biztos nem ok nélkül lesz, azt garantálom, de az én véleményemet nem változtatja meg. Bűnös élvezet. Ha ez vígasztal, ha az Ark mondjuk 2 pontot érdemel a 10-ből, akkor a Dad of War alsó hangon 1301-et. :)
83.
adamsfamily
Körülbelül így ahogy mondod.Ha valakinek nem tetszik valamelyim Sony exkluzív,akkor biztos egy master race k*csög,vagy semelyik másik nem tetszik neki.
Amúgy a korábbi hozzászólásodban tökéletesen leírtad azt,ami a problémám volt a God of war-al.
Próbálták tovább vinni azt a reformot kamerakezelés terén,ami a 3. résznél elkezdődött,de valahogy nem sikerült.Engem az is zavart benne,hogy ez a tps nézet nem annyira működött és egy auto-lock vagy valami elfért volna benne,vagy legalább valami rásegítés.Illetve bazi lassan fordult a karakter.
Maga a játék sokszor szerintem a Last of us-t próbálta másolni,csak ami abban működik,az itt nem.Az apa-gyerek felállás,ez hogy segítséget kérhetsz a gyerektől,stb.
82.
Ps fanboy
#59: Az a te bajod, hogy nem láttál 15 éve hasonlót, néz jobban körül, de nyitott szemmel, mert pl. ott a Bayonetta mondjuk. Ja, hogy az neked nem tetszik, attól az még bőven felveszi a versenyt a HS el és még űbereli is harcrendszerben. Izlésekről meg nem fogok veled veszekedni ne is haragudj...

"Amúgy mi abban a reális hogy az öklöddel szézúzol egy sziklát? Vagy beszéljünk akkor a korlàtokról a GOW-ban!"

Hogy milyen korlátok vannak az új GoW ban, ami a karakter mozgását illeti, ami HS ben nincs? Hát mondjuk nem szaltózgat három méter magaságokba helyből a karakter, miközben úgy csapkod ide oda, mint egy epilepsziás. Szerintem ezzel el is mondtam a lényeget. Attól, hogy mindkét játék H&K és még fantasy is, teljesen más a kettő, teljesen más fizikai korlátokat rendelnek hozzá a két játék karakterének mozgásához, ami a harcrendszere is kihat. Ez nem tünt fel? Nem tünt fel, hogy a GoW nem csak akkor veszi figyelembe a fizika törvényeket, mint pl a gravitáció, amikor neki az kényelmes, hanem a játék kezdetétől ebbe az idézőjeles emberi korlátok közé tereli és emeli a félisten Kratos mozgásdinamikáját, ami már nem a levegőben csapkodásban merül ki, mint a legtöbb ilyen műfajú társában, független attól, hogy műfajából adódóan nyílván a GoW ban is megvannak az olyan túlkapások, mint a sziklás eset és még egy pár, amik pont a ritkaságukból adódóan teszik reálisabbá azt a harcrendszert, ami kb. 90%ban nélkülözi az ilyen eseteket.

"Az eggyikben lehet hogy 20 30 ellenféllel kellet min harcolni a másikban meg max 8-10 mert összszarná a masina magát ha több lenne. Ennyi a kölönbség meg a történet."

Na és ez miből ered vajon, hogy nem 20 30 ellenfelet kell lenyomnod egyszerre? Pont abból amit fentebb is írtam. Legfőképp a mozgás és a kamera korlátai miatt, cserébe egy reálisabb kihívásért. Mellesleg a te 20 30 ellenfeled alatt is összeszarná magát a masina, ha csak feleannyira kilennének dolgozva, mint a GoW ban, de ez már hardware korlát, nem játékbeli.
81.
adamsfamily
#58: Mi a marhaság benne?
Írd le,hogy melyik eleme volt kiemelkedő ennek a ME3/dark souls hibrid harcrendszernek!
80.
kryszisz
Ahh, akartam írni egy csomó mindent, aztán rájöttem, hogy...minek? Úgyhogy igazatok van, a GoW egy 6/10 játék, amit csak a Sony-nak melegszarig benyaló újságírók és fanbojok emeltek piedesztálra, amúgy meg egy tucattermék. Ki is húzom gyorsan a kedvenceim közül az előző genből, semmi keresnivalója ott egy ilyen iparosmunkának. Köszönöm Nektek, hogy felnyitottátok a szemem!

Cinizmus OFF: Umbra nagyjából minden kommentjével egyetértek most, pedig az elég ritka.
79.
Neotechtr
Off

Különben témán kívül megjegyzem, hogy ez az új bipoláris felfogás a világ legybutább, legnyomorékabb felfogása. Aki nem a barátom az ellenség, aki nincs egy véleményen velem, azt utálni kell és biztos ő is utál engem. Nagy gondok lesznek még ebből a jövőben, egyszerűen félelmetes. Tényleg nincsenek már közepes dolgok meg gondolkodó emberek, csak hülye nyomorékok, akik szerint valami vagy isten, vagy full szar. A középkorban volt ez, hogy a balfasz nép ment az utcán és keresték, hogy kit lehet valamiért kivégezni. ez ugyan az, csak pepitában.

Rip emberiség.

/off
73.
Neotechtr
#71: Nem tudom, csak azt, hogy én váltottam volna. Mondjuk azt aláírom, hogy nem éppen a nagy 4K duma miatt, amivel reklámozták. Minden mást is egyébként ezzel reklámoztak, de most még az új Switch facelift-nél sem felejtették ezt hozzátenni, SŐT még a 3-4 éves videokártyák dobozán is rajta van a 4K meg a VR, pedig csak képregényt lehet velük olvasni 4K-ban, lol. Én a PC-t szeretem, de még ha nem is azt mondom, hogy felesleges a 4K, azt tudom, hogy nagyon gépigényes és azt is, hogy nekem kifejezetten még nincs rá igényem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...