Jim Ryan: minden eddiginél több PS-exkluzív jöhet

  • Írta: Baloo
  • 2021. április 25.
  • Hír
Link másolása
Jim Ryan, a PlayStation fejese nemrég egy interjúban nyilatkozott arról, hogy nem változtatnak a konzoljuk eddigi üzletpolitikáján, sőt, az előző generációkhoz képest még több exkluzív címet készülnek kiadni.

A PlayStation-üzletág vezérigazgatója, Jim Ryan az elmúlt napokban a japán Nikkeinek adott egy interjút (amit a VGC volt olyan kedves, és lefordított angolra), amiben elmondta, hogy a konzoljaik eddig is a magas minőséget képviselő AAA-kategóriás exkluzív játékokra fókuszáltak, és nem lesz ez másként a jövőben sem.

Napokon belül debütál kizárólag PlayStation 5-re a Returnal, júniusban a Ratchet & Clank: Rift Apart, továbbá már jó előre bejelentették a God of War: Ragnarököt, illetve a Gran Turismo 7-et is, amik szintén az új konzol exkluzivitását élvezik - legalábbis egyelőre.

Ryan elmondása szerint ez a tendencia pedig csak erősödni fog a PS5 öregedésével, méghozzá olyannyira, hogy az új konzoljuk az összes eddigi PlayStationhöz képest több exkluzív címmel büszkélkedhet majd. Az úriember még azt is hozzáfűzte, hogy a Days Gone mellett még sok más játékot terveznek PC-re is kiadni, valamint hogy a koronavírus és a félvezetők hiánya rendesen rásegített a PS5 készlethiányára, de idén már javulni fog a helyzet.

11.
11.
crytek
#6: Nem tűnik el semmi..
Szimplán a Sony is látja hogy a "NULLA" eladásnál jobb a friss akár 1+ millió új eladás

Ugyanis amik eddig kijöttek pc-re azok konzolon már mondhatni halottak és a kutya nem venne értük gépet már.. így miért ne keresnének vele friss bevételt egy másik platformon?
A portolás költsége ma elenyésző pár ezer db game eladása visszahozz a költségeket. És nagyon kevés olyan cím van ps-en amit pc-re kihozva ne fogynak legalább 1 millió példányban..

Olyan emberek pedig mindig voltak vannak és lesznek is akik még véletlenül se vennének konzolt pár játék miatt.
10.
10.
FiveSalmon69
#6: Megnézem hol találsz olyan PC-t 4-500 dolcsiért ami ezeket a játékokat rendesen viszi mondjuk. És alapból van még rengeteg jó game ami nem jön PC-re.
9.
9.
Zuzmo
Ameddig nem kapsz egy normális gpu-t egy konzol áráért, addig nem kell félteni az eladásokat.
Ebben látom egyrészt a konzolok létjogosultságát: az ár-érték arányban, másrészt, amikor hardveresen többet nyújtanak, mint egy pc: wii, kinect, move, ps-vr, switch.
8.
8.
Animejetix
#6: Én rögvest tudok neked mondani egy olyan konzolgyártót aminek az exei sose fognak PC-re kijönni és rendre a legeladottabb játékokkal rendelkezik. Viszont a PS, Xbox, PC lassan tényleg egy kutya...
7.
7.
Animejetix
#6: Én rögvest tudok neked mondani egy olyan konzolgyártót aminek az exei sose fognak PC-re kijönni és rendre a legeladottabb játékokkal rendelkezik. Viszont a PS, Xbox, PC lassan tényleg egy kutya...
6.
6.
PS4jacksony
Hát már ebbe nagyon nem hiszek Days Gone is megy PC re

Végül is a konzoloknak ez lenne az egyik legnagyobb létjogosulságuk,hogy olyan játékokat hozzanak létre ami csak és kizárólag ott elérhető ... Ez alapján el tudja az ember dönteni melyik konzol áll hozzá közelebb mivel teljesítményben majd egy szinten vannak.

Ha ez is eltűnik mi a fenének venne valaki konzolt ?
5.
5.
DarkCrash
Helyes. Kíváncsi leszek mik lesznek. Kicsit vissza nyúlnak régre ( Ps 1, Ps 2 ), rengeteg jó játék lapul elfeledve a fiókban. :)
4.
4.
crytek
#2: Ezekből bármi jöhetne:
Uncharted Nathan Drake kollekció
Akármelyik God of War
GT Sport
Killzone Shadowfall
Spiderman
The Order: 1886
Uncharted 4
Uncharted Lost Legacy
Until Dawn
Knack
Knack 2
The Last Guardian
The Last of Us Remastered
Shadow of the Colossus
2.
2.
hoaw
"a Days Gone mellett még sok más játékot terveznek PC-re is kiadni."

Helyes, úgy legyen.
1.
1.
zozo76hun
most kaszaltak el a lehetoseget a Days Gone 2-nek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...