Állítólag leállították a Wild fejlesztését

  • Írta: fojesz
  • 2021. augusztus 20.
  • Pletyka
Link másolása
Eddig sem dobtunk volna nagy összeget rá, hogy készül, de most már konkrétan arról pletykálnak, hogy leállították a Michel Ancel-féle Wild fejlesztését. A készítők megpróbálnak együtt maradni.

Az általában jól értesült újságíró, Jeff Grubb számolt be róla a Giant Bomb műsorában, hogy tudomása szerint leállították Michel Ancel 2014-ben bemutatott, eredetileg PlayStation 4-exkluzívként beharangozott játékát, a Wildot. Azt is hozzátette, hogy a fejlesztőcsapat igyekszik együtt maradni, és valamilyen új projektbe belevágni.

A Wild egy procedurálisan generált, őskori világot tárt volna elénk, amelyben egy sámán volt a főszereplő. A játék legfontosabb mechanikájaként hősünk meg tudta szállni, és így irányíthatta az állatokat, ami a fejtörők megoldásához, de még az ellenséges törzsekkel szembeni harcokhoz is jól jött. 

Sajnos a játékról nem sokat hallottunk a bejelentése után: 2015-ben még bemutatták a Paris Games Weeken, Ancel pedig 2017-ben posztolt róla utoljára. A nem túl biztató jelek ellenére tavaly még azt hittük, hogy lehet a projektből valami, az év első felében ugyanis kaptunk belőle néhány új képet, majd Ancel is megemlítette a visszavonulásakor, hogy a távozása nem érinti a program fejlesztését.

2.
2.
KopyAti
Ancel neve mára egybeforrt a befuccsolt projektekkel! Olyan, mint Blomkamp! Egynek jó volt, aztán lejtmenet. Teszem hozzá, sajnos!
1.
1.
Pocedurálisan generált játék my ass.

Sosem értettem, hogy miért hiszi azt valaki, hogy egy ilyen jó lehet, vagy van értelme. Sosem lesz olyan, mint ha ember tervezne játékot. Gondolom elköltöttek rá egy valag pénzt és ugyan az lett a vége, mint a többi ilyennek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...