A Nintendo nem száll be a felvásárlási versenybe

  • Írta: szlav
  • 2022. február 3.
  • Biznisz
Link másolása
A Nintendo mindig is a saját útját járta, ez pedig nincs másképp akkor sem, amikor a nagy rivális konzolgyártók sorra vásárolják fel a legnagyobb stúdiókat. A Nintendo elnöke az organikus növekedésben látja a vállalat jövőjét.

Még csak az év elején járunk, de azt már láthatjuk, hogy ez az év a konzolgyártók közt élesedő versenyről fog szólni. A 2020-as Bethesda-deal után a Microsoft bejelentette, hogy felvásárolja az Activision Blizzardot, a Sony pedig a Bungie bekebelezésével lepett meg bennünket. A pletykák szerint ráadásul még számíthatunk hasonló kaliberű felvásárlásokra a közeljövőben, az azonban elég valószínűtlen, hogy a Nintendo is beszállna az Xbox és a PlayStation közti fegyverkezésbe.

Ezt maga Shuntaro Furukawa árulta el a Bloombergnek nyilatkozva. A Nintendo elnöke elmagyarázta, hogy a sikereiket az elszánt belsős csapataiknak (és a first-party címeiknek) köszönhetik, így nem biztos, hogy jól járnának azzal, ha csupán a terjeszkedés kedvéért olyan csapatokat vásárolnának fel, akikből hiányzik az a bizonyos Nintendo-varázs. Ennek ellenére Furukawa azt is hozzátette, hogy természetesen nem utasítja el magát a koncepciót, de inkább a kreatív fejlesztői kultúra ápolásában és az organikus növekedésben látja a vállalat jövőjét.

Úgy tűnik tehát, hogy a Nintendo a jövőben is a maga útját járja majd, erősen támaszkodva a már meglévő belsős fejlesztőire. Ez a konzervatív hozzáállás egyébként egyáltalán nem újdonság, hiszen a japán játékgyárosok az elmúlt tíz évben mindössze egy stúdiót porszívóztak fel: ez volt a kanadai Next Level Games, a Luigi's Mansion 3 fejlesztőcsapata.

13.
13.
DragonBleacPiece
#9: Van egy varázsa a hangoknak, irányításnak, a látványnak amit nem tudok megfogalmazni.. egyszerűen játszok és elrepül az idő, észre se veszem. Szerintem te is találnál olyat, ami tetszene, mert nem csak újrakiadott játékok vannak. Meg pl nyári melegben kimész a friss levegőre, leülsz egy árnyékos padra és ott is játszhatsz a konzolodon. Meg a mai óvodások inkább fortniteoznak meg call of dutyznak, na azok az óvoda szinten lévő játékok szerintem, de ezt nem bántásképp mondom :D Csak sok cringe compilationt láttam amiben 6 évesek üvöltenek ha kilövik őket codban.
12.
12.
delphijos
#9: Szerintem sok ember a grafikai megvalósítás és a szereplők miatt hiszik sokszor hogy “óvodai szintű, bárgyú” játékok ezek. Nem kell szeretni őket, de butaságot se kell írni.
11.
11.
taktaharkányi
#9: Be se merem vallani, hogy nagy ritkán még SNES játékokat is szoktam játszani telefonon emulátorral és kontrollerrel. Micsoda egy infantilis szar vagyok.
9.
9.
XuChi
Én csak azt nem értem mit esznek az emberek egy mobil telefon szintet képviselő, túlárazott, óvoda szinten lévő, bárgyú, ezer és mégegyszer kiadott játékokon ? Mi az ami olyan jó ezekben ?
8.
8.
taktaharkányi
#6: Ipari szinten kb. a Nintendo az egyedüli, aki a klasszikus játékélményre megy, ahol a gyerek is köszöni szépen, jól el tud lenni és mellette a hülye apuka is ha leül, pont annyira érzi magát gyereknek mint amikor anno megszerette a játékokat. Részemről amíg ezt a minőséget tartják, annyit kérnek el érte, amennyit akarnak és még így is megköszönöm szépen. Teljesen más elvárásokkal ülök le Breath of the Wildozni, mint God of Warozni pc-n, mindkettőtől meg tudom kapni, amire épp vágyom és elvárok tőlök, és bizony nagyon sok szempont van, ami alapján egy Zelda könnyű szerrel helyezhető egy God of war fölé.És mondjuk hiába tűnik látványra egy mobil játéknak mondjuk a Zelda, bőven benne van annyi munka, átgondoltság és törődés mint az általam is olykor nagyra tartott csitti-fitti AAA címben PC-n/SeriesX-en/Ps5-ön.
7.
7.
C0m1n65un
#6: Ez egy hülyeség. Az új generációs konzolokra készült játékok lényegesen drágábbak, és tartalom terén nincs bennük több, sőt. Ami pedig az előző generációt illeti, nos ott is a konzolexkluziv AAA-s játékok ugyan annyiba kerültek, de nem nagyon akadt köztük olyan, ami tartalomba megközelítette volna a Super Mario Odyssey-t, vagy a The Legend of Zelda: Breath of the Wild-t.
Mond azt inkább, hogy neked nem tetszik az, amit a Nintendo képvisel, mert nem olyan tetszetős a grafika, vagy esetleg gyermetegnek tartod a játékokat. Ezt a túlárazást felejtsük már el.
6.
6.
Nothing
#4: Pofátlanul túlárazott élményeket...
5.
5.
crytek
Be is tenne sose lennének olcsó címek..
4.
4.
nemfontos
A Nintendo eddig is más utakon járt. Ők mindig egy élményt kínálnak. Ha ez neked tetszik akkor veszed a termékeiket. Ha nem akkor nem. Az ms és a Sony egész máshogy áll ehhez.
3.
3.
C0m1n65un
Teljesen jól gondolkoznak. Nem is szorulnak rá. Furcsa belegondolni, hogy azonos iparágba mennyire más szabályok vonatkoznak a Nintendo-ra, mint mindenki másra.
1.
1.
Gerzson95
Amekkora egy fillérb@szó cég, nem is számítottam másra. :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...