Amikor a Microsoft felvásárolta az Activision Blizzardot, a Sony nem sokkal később bejelentette, hogy ők sikeresen lecsaptak a Halo- és Destiny-sorozatért felelős Bungie csapatára. Pár hete pedig hivatalossá vált, hogy a PlayStation-részleg bekebelezte a Havent, Jade Raymond stúdióját.
A japánok azonban nem szeretnének itt megállni, ezt maga az Sony Interactive Entertainment jelenlegi elnöke, Jim Ryan árulta el az Official PlayStation Podcastnek. Állítása szerint nem csak az elmúlt években, de most is nagyon jó helyen vannak a PlayStation Studiosszal. Mint mondta, a belsős csapatok által fejlesztett játékok rendre elnyerték a kritikusok és a rajongók kegyeit is, így nem meglepő módon komoly anyagi sikerként könyvelhetőek el.
Később hozzátette, hogy növekedni azonban csak akvizíciókkal lehetséges. Tavaly öt különböző stúdiót vásároltak fel, de további terveik is vannak, vagyis nem a Bungie és a Haven stúdiója volt az utolsó bekebelezett csapat - ezek közül messze a Bungie volt a legnagyobb skalp, akikért 3,6 milliárd dollárt fizettek a japánok. Jelenleg 18 házon belüli csapattal rendelkezik a PlayStation.
Itt is ha a silent hill szériát akará csak részenként remake-elnék sok sok sok évik bőven hozná a zsetont..Metal Gear szintén,de pl a Castlevaniával is lehetne mit kezdeni..
Egyébként komolyra fordítva a szót ha már két nagy cím van egy studiónál az már nem kevés és valóban érdekes lenne egy telejs sony támogatást élvező exkluziv from soft :)
Annak ellenére, hogy egyértelműen látszik egy játékon az exkluzivitás előnyei én nem örülnék neki ha a Box és a PS elkezdeni maga alá gyűrni a kiadókat... .
A Konami meg olyan mehh kategória, most van ott 2 ismert cím és annyi.
(csak viccelek, nehogy megöljetek!)
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.