Mindkét alapítója elhagyta a Rocksteady csapatát

  • Írta: szlav
  • 2022. október 26.
  • Homo Nobilis
Link másolása
Sefton Hill és Jamie Walker 2004-ben alapította meg a Rocksteady Studios csapatát, most pedig együtt távoznak a stúdiótól. Ezzel új menedzsment alá került a Suicide Squad: Kill the Justice League.

Komoly mozgolódások történnek a Rocksteady csapatánál, mégpedig a legmagasabb körökben. A Batman Arkham-játékok kapcsán ismert stúdió új vezetés alá kerül, miután annak két vezetője, Sefton Hill és Jamie Walker maguk mögött hagyták a vállalatot. A páros 2004-ben alapította meg a Rocksteady Studiost, most pedig 18 év után együtt is távoznak. A lépésük pontos okát egyelőre nem ismerjük, illetve azt sem árulták el, hogy mihez kezdenek a jövőben, annyit azonban elhintettek, hogy nem vonulnak vissza véglegesen a játékipartól.

A két vezető távozása azért is különös, mivel éppen egy fejlesztői ciklus kritikus szakaszán jár a stúdió, hiszen lassan elkészül a Suicide Squad: Kill the Justice League. Az Öngyilkos Osztagra fókuszáló akciójátékot bő két évvel ezelőtt mutatták be, és habár úgy volt, hogy idén már meg is jelenhet, az év elején 2023-ra tolták a premiert.

A játék persze koránt sincs veszve, David Haddad, a WB Games elnöke mindenkit biztosított arról, hogy a stúdió új vezetősége több, mint alkalmas a rájuk háruló feladatra. A fejlesztőbrigád új direktora a kezdetektől a Rocksteadynél dolgozó Nathan Burlow lett, Darius Sadeghian pedig a stúdió termékigazgatójaként egyengeti majd a Suicide Squad-játék utolsó munkálatait.

1.
1.
crytek
Én is elhagytam volna látván a király Batman-el isteni magaslatokba emelkedve mivé lettek...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...