SGF 2023: Szeptemberben érkezik a Lies of P, már demót is kaptunk

  • Írta: szlav
  • 2023. június 8.
  • Videó
Link másolása
Egy hangulatos előzetessel és napra pontos megjelenési dátummal köszönt be a Lies of P. Pinokkió Dark Soulsba oltott kalandja mindenképp megérdemli a figyelmünket.

A Pinokkió, mint IP egy ideje közkincs lett, de még talán senki nem használta fel olyan kreatív módon az életrekelt bábfiú történetét, mint a Neowiz csapata. A sötét, viktoriánus környezetben megálmodott soulslike fantasztikusan fest, a mai trailer pedig abszolút megadja az alaphangot a játékhoz.

A friss látnivalók mellett végre kaptunk egy dátumot és egy demót is! A Lies of P szeptember 19-én érkezik PC-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, PlayStation 4-re és PlayStation 5-re. A játék egyből csatlakozik a Game Pass könyvtárához is. Ha azonban eddig sem tudtok várni, akkor máris tölthetitek a demóverziót az összes említett platformon.

 

Ez a hír a Summer Game Fest-közvetítésünk része. Ha lemaradtál valamiről, irány az aloldalunk, ahol egy helyen találod meg az összes bejelentést és látnivalót az eseményről!

14.
14.
sumblinker
Annyira örültem az első trailernek, aztán amint kiderült, hogy ez is souls stílusú játék lesz, egyből elment a kedvem. Pedig az alapötlet zseniális, a viktoriánus környezetről nem is beszélve...
12.
12.
DragonBleacPiece
#9: nem szó szerint a bábuk mozgása a fapad.. hanem az irányítás, ütések, mozgás.. jézusom de buta vagy
11.
11.
xanatos0911
#9: Nem a bábu ellenfelek miatt volt fapafos, ezt nem tudom honnan szedted :) Egyszeruen nem adta az erzes. Az iranyitas es a harc/utesek mind-mind sulytalanok. Egyszeruen nem volt jo erzes jatszani, emellett a grafika sem erte el azt a szintet mint a videokban vagy legalabbis szebbre emlekeztem, plusz megolok egy babut es maris csurom ver vagy valami barnas cucc Pinocchio inge ami aztan konkretan 5-6 masodpercen belul resetel es ujra patyolat feher az ing.. lehet furan hangzik, de rettento illuziorombolo tud lenni amikor ez 20-25 masodpercenkent megtortenik. Az animaciok es az iranyitas is pl hatalmas csalodas, ez a ketto egy soulslike jatekban tokeletes kell, hogy legyen.

Ettol fuggetlenul meg nem asom el, adok majd neki egy eselyt, de ez alapjan a demo alapjan nem lesz sem elorendeles sem elso napos vetel, pedig eddig meg a ketto kozul gondolkoztam valamelyiken. Sajnalom :(
9.
9.
n_csacsi
#4 Kerlek mondd el legyszives, hogy neked mi ebben a fapad? Babukrol beszelunk, ahol a mozgas darabos. Steelrising eseteben is az volt, de mindketto jatek en szerintem segiteni probal a kezdo jatekosoknak ezzel a mechanikaval, hogy konnyebben ki tudjak kerulni a tamadasaikat. Ettol szerintem meg nem lesz fapados.

Nekem atadta a Bloodborne feelinget, habar egyelore meg csak haverom PS4-en probaltam, PS5-on majd csak hetvegen tudom.
4-en az egyetlen kivetnivalom a dodge volt, mert - most vagy a jatek vagy a kontroller miatt - neha 2x dodge-olt. Ezert leszek kivancsi majd az 5-omon, hogy ott mi a helyzet.

Hangulata, atmoszferaja nalam BB szint. Nyilvan nem eri el azt a szintet, de ettol fuggetlenul egy vegigjatszast meger.
8.
8.
DragonBleacPiece
egy NAGY gond mindig van ezekkel a copy paste soulslikeokkal: 90%-ban harcolunk ugye az említett műfajban, és pont ezt a leglényegesebb pontját a játéknak nem tudják kielégítően megcsinálni. ds 1-3 , bloodborne, sekiro stb ha 1 trilliószor meghalok az se zavar, mert olyan jó az atmoszféra meg a harc hogy kikapcsolódásként is végignyomom újra és újra mert mindig rálehet érezni hogy támadjak,mi a gyengéje az ellenfélnek stb. a klón-soulslikeokban meg mindig fapados, don quijote (sic) szélmalomharcot raknak be, idétlen kombók és spellek, látványos 2 percig tartó animációkkal való ütés amitől meg se tántorodik az ellenfél, előre scriptelt halálok, olyan érzés mintha wowoznék.
7.
7.
C0m1n65un
Sajnos nagyon fapados a dolog. Persze a végeredmény ettől még lehet majd jó. A Thymesia esetében is sokat javult a végleges játék, de a látottak alapján ez messze nem egy 60 eurós játék.
A Thymesia és a The Last Hero of Nostalgaia is sokkal jobb a műfajon belül, és a kettő együtt is csak 50 eurót kóstál.
Nem is értem ezt az árcímkét jelen esetben.
6.
6.
delphijos
#4: Ez alapján amit írsz, akkor még Steelrising szint SE.
5.
5.
DragonBleacPiece
sajna tipikus lelektelen souls clone amit minden evben kapunk,mar az elso megjelent videon lehetett latni mennyire igenytelen es impactless a harc ,akkor se ertettem mire a hype. code vein szint levego vagdosas,nagyon meh kategoria + hatasvadasz videok osszevagva,ennyi
4.
4.
xanatos0911
#3: Vissza is vonom sajnos. Nekem videok alapjan nagyon bejott. Azert mondtam a BB-t mert egyertelmuen az ihlette. De most probalgattam a demot es eleg fapados feelingje van. :(
3.
3.
delphijos
#2: Ugye ezt nem mondod komolyan. Amit láttam belőle, az mondjuk egy Steelrising szint. Ami amúgy szintén nem rossz. De Bloodborne ? ÁÁÁÁ....

https://www.youtube.com/watch?v=VRMXLNzWfFI
2.
2.
xanatos0911
Jezusom de jo hir! Remelem kepes karcolni a Bloodborne szintjet, nagyon varos!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...