Metal Gear Survive teszt

  • Írta: zoenn
  • 2018. március 10.
Link másolása
Kojima mester kirúgása után a Konami nem mondott le a frencsájzról, a rajongói utálat ellenére egy olyan mellékágat készített, amelyben a túlélés lesz a legfontosabb feladatunk. Mindezt az Metal Gear Solid V vázára felhúzva.

Az elején tisztázzunk pár konkrétumot: nem ez az első Metal Gear Hideo Kojima nélkül, gondoljunk csak a PlatinumGames Metal Gear Risingjára, vagy a többi zsebkonzolos spin-offra, ahol a mester csak producerként tevékenykedett. Magyarán van élet a sorozat atyja nélkül is, a Survive esete viszont azért érdekes, mert újra nagygépes Metal Geart kaptunk, ami gyakorlatilag a kiadó egyetlen nagyobb címe a PES-szérián kívül. A szemellenzős veteránok már a bejelentés óta zabigyerekként tekintenek a játékra, anélkül, hogy tudnák, miről is szól az egész. Hozzátenném, a Konami sem könnyítette meg a dolgukat. Két éve még egy sima kooperatív zombis címnek tűnt az anyag, később pedig mintha koncepcióváltás történt volna, és a megjelenéshez közeledve világossá vált, hogy a Metal Gear Survive inkább korunk legsikeresebb túlélőjátékaihoz hasonlít.

Igen, rendszeresen ennünk és innunk kell, erőforrásokat gyűjtünk, csinosítgatjuk a bázisokat, majd portyázni indulunk az ismeretlenbe. Hogy ez az új rendező, Yota Tsutsumizaki érdeme-e, nem tudni pontosan, viszont így a Konami két legyet üthetett egy csapásra: nem vész el a sorozat, és a mostanság sikeres túlélőjátékok piacán is megvethetik a lábukat. Tsutsumizaki egyébként már tíz éve aktív tagja Kojima brigádjának, szóval van némi rutinja a szakembernek, főként az írás és a pályatervezés területén. Hálátlan feladat átvenni a szériát egy olyan zsenitől, akinek neve harminc éve összeforrt a Metal Gearrel, de a híres ajtócsapkodás után is maradtak még fejlesztők a Konaminál, még akkor is, ha volt köztük olyan, akinek nem tetszett az új felállás, és a régi brigádot sírja vissza. Talán pont a srácok szeretete hiányzik a projektből.

A történet nem sokkal a Ground Zeroes eseményei után veszi kezdetét, miután Big Boss helikopterrel elmenekült a Mother Base-ről, csupán egy maroknyi katona maradt hátra. A süllyedő-füstölgő bázis fölött váratlanul egy féreglyuk jelenik meg, amely egy alternatív dimenzióba vezet. A kényelmes tempóban bemutatott bevezető videók alatt kiderül, bármennyire is kietlen és barátságtalan a Dite-nak nevezett hely, értékes nyersanyagot, kubant rejt. Egyetlen apróság rondít bele a képbe: a barnás, kopár sivatagban hemzsegnek a fertőzöttek (vagy, ahogy itt hívják őket: vándorok), akik a saját világunkra is veszélyesek, ha megtalálják az átjárót. De feljebbvalóink már meghozták a döntést: átküldenek bennünket és néhány társunkat, hogy szintetizáljuk az ellenanyagot, és szerezzünk minél több kubant.

Úgy látszik, a fejlesztők átvették Kojima narratív stílusát, így az elnyújtott jeleneteket és a sejtelmes kameranézeteket. A gond csupán az, hogy míg a mester munkái rendszerint bitang jó történettel és ütős párbeszédekkel bírtak, addig a Survive sztorija annyira banális és túlbonyolított, hogy feszesebb vágás nélkül nem igazán köti le a figyelmünket. Mert hiába szól a túlélésről az egész, a készítők ragaszkodnak a filmszerű narratívához. Csakhogy a karakterekben semmi élet nincs, beleértve a társainkat is, faarccal beszélnek totális baromságokról, mindezt pedig nagyon komolyan is veszik. Szó se róla, bűnös élvezetnek elmegy a Survive, de attól még nagyon nehezen indul be az egész. Amikor elérkezünk a meglepetésekhez és az MGS V-höz való kapcsolódási pontokhoz, már lehet, hogy egyáltalán nem fog érdekelni senkit.

Az egész játék olyan, mintha az előző rész újrahasznosított assetjeit gyúrták volna össze átszínezve, ami kétségkívül költséghatékony megoldás, de az újdonság varázsa hamar megtörik. Minden nagyon ismerős, a felhasználói felület, az irányítás, de még az animációk is. Ha már rongyosra játszottad az MGSV-öt, rögtön nyeregben érezheted magad. A szűkmarkú lehetőségekkel felvértezett karakterkreálás után máris a mélyvízbe kerülünk, hamar felállítjuk alaptáborunkat társainkkal, majd indulhat a felfedezés és a gyűjtögetés. Hamar rájövünk, hogy nem mi vagyunk az első felderítő csapat, csak éppen elődeink csúfos kudarcot vallottak: mindenütt rozsdás járművek, elromlott berendezések, és persze a klíma is felettébb barátságtalan. A fertőzött helyiekkel is rendszeresen összefutunk, a bázisunkon felvehető küldetések rendszerint olyan előőrsökre visznek, amiket már a vándorok kisebb csoportja őriz.

Van azonban egy olyan aspektusa a Survive-nak, ami igenis működik, jelesül az elszigeteltség érzése. A terep pedig nem kímél: ha valahol fűbe harapunk, minden addig összeszedett cuccunk elvész, így kezdhetjük elölről az egészet. Nem érdemes tehát vakmerően folyton előretörni, a lopakodás, a konfliktusok elkerülése valóban célravezető. Másrészt vannak olyan területek, amit porvihar véd, így gázmaszkot kell húznunk. A látótávolság kicsi, a térképet nem, csak egy iránytűt használhatunk, csakis olyan támpontokra hagyatkozhatunk, amiket korábban az eszünkbe véstünk. A Dustba gyalogolva ismeretlen veszélynek tesszük ki magunkat, az oxigénünk folyamatosan fogy, ráadásul eleddig ismeretlen borzalmak lesnek ránk a szinte áthatolhatatlan, szürke porfelhőbe burkolódzva. A kudarc esélye folyton a levegőben lóg, nyomasztó az egész, hatalmas ötlet, hogy a legértékesebb nyersanyagokat általában itt találjuk, de mindig sietnünk kell. Szinte felüdülésnek hat, amikor végre újra látjuk a halovány, beteg napfényt.

Feladataink nem túl változatosak, a nyitott világ azonban számos látnivalót rejt, így a felfedezés élménye egy ideig hajt minket előre. Később már a sok gyaloglástól is megkíméljük magunkat egy teleportációs berendezés telepítésével. Amikor elérünk egy kívánt pontra, azt rendszerint meg is kell védenünk. Barikádokat és kerítéseket húzunk fel, mielőtt a fertőzöttek hordái megérkeznének. Ha a több hullámos támadást visszaverjük, a győzelem és a zsákmány a miénk. Így megy folyton, küldetésről küldetésre, és noha van olyan, amikor csak egy hajszálon múlik a siker, de hosszú távon mégsem elég izgalmas a Survive, inkább pofátlanul monoton. A kampány második felében a mezei zombikon kívül nagyobb és veszedelmesebb lényekkel is összefutunk, de addigra már jó eséllyel annyit fejlődünk, hogy lesz némi esélyünk bármilyen macska-egér játékban.

Ami pedig a túlélőjegyeket illeti, az alapvető emberi szükségleteinket is ki kell elégítenünk, de nem mindegy, hogy milyen élelemhez és vízhez jutunk. Előbbihez a pályán kóricáló állatokat kell leöldösnünk, ám később megfelelő recept birtokában laktató kaját készíthetünk a bázison. A grillezett bárányborda a missziók alatt elvesztett életerőnket pótolja, a tiszta ivóvíz pedig az állóképességünk kulcsa, így egy víztisztító tartályt is mihamarabb fel kell húznunk. Egy szomjas ember nem sokáig tud sprintelni, pedig ez fontos, ha éppen a nyakunkban liheg egy zombihorda. (Azt már mondanom sem kell, hogy szennyezett víztől hamarjában megbetegszünk.) Kezdetben egyik fontos erőforrást sem kínálja tálcán a játék, így folyamatosan hiány lesz belőlük, ám a bázisunk fejlesztésével a gond lassan elszáll, lévén később már egy kicsiny farmunk is lehet, de akkor meg más miatt főhet a fejünk.

A lövöldözős szekvenciák is ismerősek lehetnek, ha a rendszert kedvelted az előző részben, itt is fogod. A célzás jó, a fegyverek visszarúgása finom, a közelharc pedig kicsit sete-suta, de összességében élvezhető. A baj abból fakad, hogy karakterünk rendkívül lomhán mozog, legalábbis a jobb TPS-ekkel összehasonlítva. Ha pedig futásnak eredünk, irtó hamar megszomjazunk – ördögi kör ez. Idővel egy rakás fegyvert és kiegészítőt szerezhetünk magunknak, amiket aztán fejleszthetünk is. Mindehhez fontos nyersanyag, például fém szükséges, a bányászat pedig szintén unalmas meló, meg kell várnunk, mire a karakterünk módszeresen felnyitja a ládákat.

A megölt ellenfelek után járó kuban lényegében az ingame valuta, ezt használjuk craftoláshoz, az oxigénpalackunk feltöltéséhez is. Kétségkívül hatásos egy ideig, ahogy katonánk lomhán és védtelenül tevékenykedik a senki földjén, de a harcokon kívül egy kicsivel több pörgést azért elviseltem volna, mert jelen formájában két misszió között a grindolásról szól a játék. Idetartoznak a mellékküldetések között a Salvage missziók, ám ha több kristályra és kubanra vágysz, nincs mit tenni. Időnként persze előfordul, hogy minden jól működik, nincsenek zavaró tényezők és sietség, elég kiélezett ütközetekben lehet részünk. Ám ez a ritkább eset sajnos.

A négyfős kooperatív mód nem túl érdekes, lévén sima hordamódról van szó, amivel eleget próbálkoztunk már a 25-30 órás kampány során, és hús-vér társakkal sem lesz érdekesebb. Sokkal inkább aggasztó a mikrotranzakciós rendszer. Egy második karakterért, vagy több fegyverslotért nem kevés eurót kell leszurkolnunk, ám kellően vastag pénztárcával a tárgykészítés- és fejlesztés nyersanyag híján is pofátlanul egyszerű művelet, amivel nem kevés időt spórolhatunk. Túl lassúnak találod a fejlődést? Vegyél XP-boostot, vagy még több kubant! Úgy tűnik, direkt azért olyan nyögvenyelős a fejlődés, hogy a fizetős segédletek felé tereljen a játék. Persze mindezt figyelmen kívül is hagyhatjuk, de akkor mindent a saját kezünkkel kell előteremtenünk.

Alapjában véve nem rossz koncepcióra épül a Metal Gear Survive. Sőt, simán bejöhet nekünk, ha a helyén kezeljük a játékot, és nem egy újabb remekművet, csak egy túlélős mellékágat várunk tőle. Annak viszont elég korrekt darab, ami se nem jobb, se nem rosszabb az átlagnál. A Fox Engine még most is megállja a helyét, az már a designerek sara, hogy a szürkésbarna képi világ nagyon barátságtalan. A sajtó és a játékosok nem lesznek odáig érte, arra viszont elég, hogy Metal Gear ne tűnjön el a süllyesztőben (Japánban például imádják), és a valódi folytatáshoz bátrabban álljon hozzá a Konami, időt, pénzt és tehetséget sem sajnálva. A többieknek ott lesz a Death Stranding.

A Metal Gear Survive PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re jelent meg. Mi a Sony konzolján teszteltük.

Kapcsolódó cikk

20.
20.
kastorhun
#19: Egy ingyenes mmo-tól várnék el egy ilyen rendszert, de ez még a lootboxoknál is sokkal de sokkal pofátlanabb!
19.
19.
Kreto
Egy olyan játékra adtok 6 pontot ami teljes árú és save slotokat lehet benne venni? :D
18.
18.
Shannaro
16.
16.
Heldengeist
#14: Mert tesztet írnak négyen vagy öten, de kétlem, hogy az értékelés kritériumai terén volna bármi egyeztetés. Plusz nagyon puhakezűek olyan játékokkal, ahol egy reális értékelés miatt elsöpörné őket a rajongók haragja. De valamilyen szinten mégis konzekvensnek kell lenni, szóval ha 6-7 pontos játékok 8-10 pontot kapnak, akkor a 2-3 pontos játékokat is be kell nyomni 4 fölé.

Izmozni meg inkább olyan játékokkal szoktak, amiknek nincs rajongótábora és/vagy nem platform exkluzív (indiek vagy kisebb kiadók/fejlesztők játékai), vagy már kilopta magát a játékosok szívéből (CoD, NFS).

Én gyakorlatilag már el sem olvasom a teszteket, csak a hozzászólásokért jövök fel.
12.
12.
A Fénybenjáró
Bizony. Nem mondtam, hogy többet ér 6 pontnál, én csak azt mondom, hogy ha ez hat pont, a Sniper: Ghost Warrior 3 meg 6.5, akkor érdemes lenne elgondolkodni, hogy mit nevezünk 6 pontos játéknak...
11.
11.
Heldengeist
#9: Ha ez az átlagos szint, akkor getziszar a játékipar.
10.
10.
Heldengeist
#8: De a végén csak egy szempont számít. A szép látvány és jó hangdizájn csak a felület. A szar rózsaszín papírba csomagolva és masnival átkötve is büdös. 6 pont a skála jobbik fele, az átlag felső régiója vagyis egy nem túl maradandó, de tisztes iparos munka. Ide tartozik egy Skyrim, egy Infamous, egy Mad Max, egy The Force Unleashed, egy Ryse: Son of Rome. A Metal Gear Survive meg nem ez a szint. Ennek valóban a 4 pont is bőven nagyvonalú.
6.
6.
NECROSMOKE
#2: A MoHW sztori ok, online =a legszaraabb onlinefps amivel valaha jatszottam.
A SGW meg szerintem pofas kis sniper jatek a City Interactiv-tol tudvan, hogy o gyartotta a legszarabb jatekokat anno PC-n. A multija sokkal elvezhetobb mint a MoHW
5.
5.
Giga0509
#4: Szerintem meg a MoH nem lett rossz de erre már ha ránézek is hányinger jön rám.
2.
2.
A Fénybenjáró
Szóval ez a játék szerintetek rosszabb, mint a Medal of Honor Warfighter vagy teszem azt a Sniper: Ghost Warrior. Úgy vettem észre, hogy a Gamekapocs pontozási kultúrája nem túl megbízható...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...