SANYA teszt

Természetes, hogy senkinek sincs tökéletes gyerekkora. Erről kár is lenne vitatkozni. Mégis, szerencsére sokan, vissza tudunk rá úgy emlékezni, mint életünk egyik legszebb időszakára. Játékokra, kalandokra, barátokra, biztonságra. Ezért is nagy öröm, és a nosztalgián keresztül gyógyító erejű is, mikor valami képes elindítani azt a folyamatot, hogy mindez eszünkbe jusson és elmerengjünk. Több ilyen „elindító eszköz” is a segítségünkre lehet: egy kopott plüss az ágy sarkán, egy bekeretezett fénykép a polc végén, egy vonatjegy a pénztárcánkban, vagy az aprócska Helpnod csapatának legelső játéka, a SANYA, játékkönyvtárunk mélyén.

Ez az apró, könnyed point-and-click kalandjáték a kilencvenes évek elején játszódik Oroszországban, a Szovjetunió végső felbomlása után. Mi ebből a nagy horderejű eseményből persze alig érzékelünk bármit is, hisz Sanya bőrébe bújva most az a legnagyobb kérdésünk, hogy mikor megyünk el megvásárolni az új iskola új egyenruháját, hogy hogyan rendezzük be új szobánkat, és hogy mikor indulhatunk el végre felfedezni az új lakótömb környezetét. Főszereplőnk életkora nincs pontosan meghatározva, de egyértelműen abban a korban járunk, mikor a gyermeki naivitás még jelen van, de már türelmetlenül próbálgatjuk szárnyainkat, teszteljük határainkat.

Az alkotók pedig valami elképesztő bájjal hozták létre ennek a kornak a képi világát. A játék engem egy az egyben egy - régi - szombat reggeli rajzfilmre emlékeztet. Színes, a gyerekrajz illúzióját keltő látványa akkor is ismerős lesz, ha maga az ábrázolt világ földrajzilag és történelmileg is távolabb áll tőlünk. Hiszen a gyerekek mindenhol gyerekek, a labda mindenhol kerek, a színek mindenhol élénkek, az erdő mindenhol ugyanannyira ijesztő éjszaka. Még a szelíden lendületes animációk is jól állnak ehhez, Sanya játékos, rugózó sétáját bizony nagyon irigyeltem tőle. A zenék pedig ahol kell szinte álmosítanak békéjükkel, vagy a nyár pörgős játékosságát vetítik előre.

Ami még különlegessé teszi ezt a nosztalgia élményt, hogy igazság szerint valaki más gyerekkorába kapunk bepillantást. Az ismerős elemeken túl egy új, idegen „pillanatba” kapunk betekintést, és szerencsére a játék fejlesztői be is invitálnak minket ebbe az ismeretlenbe. A csak írott szövegben megjelenő párbeszédek és Sanya belső gondolatai révén néha egyedi kulturális jelenségekbe botlunk, ilyenkor pedig kapunk egy rövid, de tartalmas „újságcikket”, ami megismertet ennek a kornak egy lenyomatával. Ezeket mind élmény volt olvasni, nem csak tartalmuk, de tudatos visszafogottságuk miatt is. Pont annyira vannak jelen, hogy a játékos kíváncsiságát végig fenntartsák.

A program interaktivitása szimbolikus és csekély figyelmet igénylő minijátékokban bontakozik ki. Vagy egy ritmusjátékkal kell Anya előtt bezárnunk az ajtót, hogy bebizonyítsuk, elég nagyok vagyunk ahhoz, hogy saját kulcsunk legyen a lakáshoz, esetleg játékot csinálunk a rendrakásból, és logikai feladvány kerekedik ki abból, hogy melyik játékunkat hova tegyünk, vagy memorizálunk kell Apa munkahelyi telefonszámát, hogy megkérdezzük, látta-e a plüsskutyánkat, és hogy ugyan vigyen már el a rejtélyes új munkahelyére, ha már csak hétvégén tud hazajönni. Ezek a cselekedetek nem is a kihívásról szólnak igazán, sokkal inkább egy gyerekkori pozitív vagy negatív érzés, gondolatvilág újra felfedezését, újra átélését szolgálják.

És bizony a kiskamasz immerziót meg-megtörik az elejtett félmondatok, pár furcsa viselkedés, egy-egy minijáték mikéntje, vagy bemutatott „újságcikk”. Nem véletlenül az a teszt első mondata, ami. Sanyára és újdonsült barátaira még vár egy feladat, talán a legnehezebb mind közül, ami nem sűríthető be egyetlen puzzle feladványba se, egyetlen párbeszédbe se. Felnőni. Megsúgom, nem is ennek a játéknak a legvégén fogják megtenni ezt a lépést, de velünk, felnőtt játékosokkal végig játszadozni fog ez a bizonyos, túlságosan is ismerős érzés. Ez pedig, ha vevő valaki az ilyesmire, nagyszerű élmény lehet, de pont ez a játék legnagyobb hibája is.

Tele van a narratíva olyan elemekkel, amik nagyon jól megágyaznak egy nyári kalandnak, ami során a gyerek, ha nem is megérik, de elkezdi feltenni az első igazi kérdéseit. Miért kellett Sanyának a nagyinál töltenie az elmúlt hetet? Apa miért csak ritkán jön haza, Anya miért most ad kulcsot a lakáshoz? Miért kellett elköltözni otthonról, miért az új iskola? A barátok közül Max miért ennyire bunkó állandóan a többiekkel, Eva miért ismer ennyi kísértet történetet? Mind egy izgalmas nyarat vetít előre, de mi csak egy napot kapunk mindebből. Egy darab pénteket, két óra játékmenetet. Sokkal jobban jártunk volna, ha az alkotók ezzel a képességükkel, de csak ekkora lehetőségükkel egy koncentráltabb történetet adtak volna elő nekünk.

Persze nem tudom, hogy a Helpnodnál mik voltak az eredeti célok, elképzelések, de a stáblistát olvasgatva nagyon úgy éreztem, hogy temérdek ötletük és mesélni valójuk akadt, csak éppen idejük, pénzük nem lehetett elég. Viszont tehetségük annál inkább. Ezért is ajánlom bátran a játékot annak ellenére is, hogy egyszerűen csak jobban fókuszálni kellett volna az élményt. Én csak remélni tudom, hogy a SANYA megteremti nekik azt az alapot, aminek segítségével megoszthatnak velünk egy újabb történetet, immár olyan keretek között, olyan terjedelemben, amire szükségük van.

A SANYA megjelent PC-re és Nintendo Switchre. Mi PC-n teszteltük.