A Mario Kart-franchise 1992 óta egy olyan nehéz pozíciót tölt be a Nintendo arzenáljában, melyre aligha találunk másik példát a videójátékok történelmében. A Mario Kart játékoknak egyszerre kellett porondra küldeniük a Nintendo legfontosabb exkluzív karaktereit, technológiai oldalról meg kellett mutatniuk, hogy az adott konzol mire képes, játékmenet szempontjából pedig egy olyan élményt kellett letenniük az asztalra, amely minden korosztály számára egyaránt vonzó lehet. A legtöbb epizód az adott konzolgeneráció második éve környékén jelent meg, a mostani system seller szerepkör merőben új terep a franchise számára, főleg úgy, hogy a Mario Kart World kivételével szinte alig jelent meg a konzollal együtt más exkluzív újdonság. A Nintendo tehát maximálisan bízott a játék sikerében, amire meg is volt az oka, konzolok közti portolgatás helyett ezúttal egy valóban új részt kaptunk, telis-tele olyan újításokkal, melyek alapjaiban hoztak változást a már jól ismert formulában.
Az első, és egyben talán legnagyobb újítás (valamint kapásból a legnagyobb kiaknázatlan lehetőség) a játék open world felépítése. Az első trailerek alapján joggal hihették azt a játékosok, hogy egy olyan szabadon bejárható, küldetésekkel megszórt, szocializációs hubként funkcionáló teret kapunk, mint az utóbbi évek NFS, Forza vagy Crew címeiben, ám a végeredmény némileg más lett. A Mario-univerzum egy kontinensszerű lenyomatát teljesen szabadon bejárhatjuk, így olyan ikonikus helyeket kocsikázhatunk körbe, mint Peach vagy Bowser kastélya, meglátogathatjuk Wario stadionját és Crown City-t, elutazhatunk a western hangulatú Mario Bros. versenypályához, horrorfilmes forgatás közepette száguldozhatunk a Boo Cinema-ban, de mellettük még dínókkal teli őserdőket, hófödte hegycsúcsokat, és az űr felé kanyarodó Rainbow Roadot is érinthetjük kalandozásaink során.
Amellett, hogy élvezhetjük a kocsikázást a legendás karakterekkel benépesített világban, különböző kihívások is várnak ránk. Peach medálokat gyűjthetünk be a pálya legnehezebben elérhető szegleteiből (ezeknél nagy segítség lesz az idő pár másodperces visszatekerése, ami az egyjátékos vezetés alatt érhető el), ? paneleken kell átszáguldanunk, és a kék P kapcsolóknál különböző minifeladatok is próbára tesznek majd minket. Utóbbiak egyébként egészen szórakoztatóak, és olykor meglepően nehezek: az elszabadult zebracsorda közti navigálás még a legkisebbek számára is megugorható, ám amikor a sípályák korlátrendszerén Tony Hawkot megszégyenítő módon kell ugrálni, akkor bizony már szükség lesz egy jó nagy adag rutinra. Mindezek teljesítésével különböző easter egg-szerű változásokat hozhatunk össze a világban, amikről annyit elárulhatunk, hogy a fanoknak megéri miattuk hajtani.
Ami viszont kimaradt az open world rész repertoárjából, az a komplett multis szegmens, és azzal együtt az in-game indítható futamok, de adott esetben még egy sztori alapú questline is remekül passzolt volna ebbe a szekcióba. A dolog visszafogottságát jelzi némileg, hogy a menüben is egy apró ikon mögé rejtették a szabad kóricálás lehetőségét, nem pedig a választható játékmódok közt találjuk.
Az egész open world felállásnak így a legnagyobb pozitívuma az új Knockout játékmód lett, melyben nem a szokásos Grand Prix futamok váltják egymást négyesével, hanem több pálya összekapcsolásával száguldhatjuk át a fél világot, mindenféle megszakítás nélkül. Fix távolságonként át kell haladnunk checkpointokon, ahol az utolsó négy játékostól mindig elbúcsúzunk, míg a végén csak a négy leggyorsabb marad a futamban. És ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy a rajthoz állók számát megduplázták, immár 24 versenyzős kaotikus kavalkáddal lesz dolgunk, ami némileg meglepő (és bizonyára valamennyire szubjektív) módon az eddigi legjobb versenyzési élményt produkálja.
Ennek legfőbb oka, hogy a verseny metája több mint tökéletesen teszi a dolgát. A turbózás, a driftelés, a szélárnyék, az ideális ív, a mesteri shortcutok, a megannyi power-up és az újfajta futamokhoz igazított pályák azok, amiken tökéletesen érezni lehet az elmúlt 33 év tapasztalatát. Mint egy olajozott gépezet, úgy működik játékmenet szempontjából hibátlan élményként a Mario Kart World. A futamok egészen az utolsó pillanatig kiszámíthatatlanok, a győzelemhez nem elegendő csupán ügyesen vezetni, hanem egy jókora adag taktikázás és mázli is kelleni fog. Hiába vezetünk több száz méterrel a többiek előtt, pár Blue Shell, és máris beér minket a teljes mezőny. Szerencsére ez fordítva is működik, ha valaki nem kormány mögött nevelkedett, és picit lemarad az élmezőnytől, egy-egy folyamatosan turbózó Golden Mushroom vagy a puskagolyóként élre törő Bullet Bill, és máris ott leszünk a legjobbak nyakán.
Pontosan ez teszi a Mario Kart Worldöt minden korosztály számára tökéletes választássá. És ezt nem az unalomig elcsépelt gamer sajtós maszlagként írom, hanem most komolyan… mutasson valaki csak egy AAA-s játékot, ami elé osztott képernyőben le lehet ültetni egy nyugdíjast, egy 30-as éveit taposó gamert, egy anyukát és egy 5 éves kislányt úgy, hogy magyarázni sem kell két mondatnál többet a rajt előtt, és már az első körben mindenkinek fülig ér a szája.
Az irányítás rém egyszerű, a legmarkánsabb különbség az előző epizódhoz képest, hogy a drift gombot nyomogatva most már tudunk rövid ideig a falakon is száguldozni, de akár a korlátokon, kerítéseken, síneken, kábeleken is csúsztathatjuk járgányunkat, mintha csak valamilyen gördeszkával vagy snowboard deszkával lenne dolgunk. Mindezt ráadásul annyira könnyedén és annyira látványosan, hogy egyszerűen lehetetlen nem odáig lenni az egészért. A részletgazdag és felettébb cuki animációk pedig külön megérnek egy misét, és ahogy az ugratások során mindegyik karakterrel elnyomhatunk egy egyedi, rá jellemző, specifikus pózolást, az pedig már-már tökéletes.
A tartalom mennyiségét illetően jelenleg 50 karakter és 30 pálya várja majd a játékosokat, ami nem rossz, de azért a négy pályát felemésztő Grand Prix játékmóddal eléggé hamar a végére érünk a felhozatalnak. Ami egy kicsit felemás hatást kelthet, hogy ezek a pályák teljesen más tervezési stílust követnek, mint amit már megszokhattunk a franchise-tól. Ennek oka, hogy a játék elsősorban az immár 24 fős multis futamokra fókuszál, és ahogyan 24 járgány egymáshoz közel száguldozik, miközben mindenki teknősöket, banánhéjakat és tűzgolyókat hajigál össze vissza, nos, ahhoz szükség van helyre. Sok helyre. Így a pályák szélesebbek lettek, és noha a futamok közbeni káoszban ez nem tűnik fel, de ha magányosan utazunk, akkor sokszor találhatunk bennük hosszabb egyeneseket és egyéb üresjáratokat.
Vizuális oldalról viszont minden egyes helyszín több mint pazar. A pályák mindegyike remekül fest, a partvonalról drukkoló rengeteg karakter, vagy a versenytől függetlenül száguldozó forgalom az egészet élettel telivé varázsolja. A vitorlázó részeket is kibővítették az elődhöz képest, immár jóval nagyobb távolságokat tehetünk meg a szárnyainkon, a vízalatti buli azonban ezúttal sajnos elmaradt. Teljesítmény tekintetében is remekelt az alkotás, handheld módban 1080p, dokkolva pedig 1440p mellé kapjuk meg a betonstabil 60fps-t, aminek csak akkor kell búcsút intenünk, ha négyszemélyes split screen opciót választjuk. A grafikai részletesség nyilván nem az a kategória, amit összekevernénk a valósággal, viszont a valamire való elsimítás és felbontás kombója már sokkal nagyobb alkotói szabadságot adott a fejlesztők kezébe, amivel szerencsére éltek is, egyes pályákon a látvány, a változó időjárás és a scriptelt eseményekkel teli háttér olyan intenzív vizuális élmény, hogy azt más platformok is megirigyelhetnék.
wilson meglátásai
Mindent összevetve véleményem szerint megkaptuk az eddigi legjobb Mario Kart-játékot, viszont itt-ott azért bizony lehet némi hiányérzetünk. Kissé több pálya nem ártott volna a rajthoz, ahogyan az open world részt is picit parlagon hagyták, multi során pedig a hálózati kódot illetően nem igazán történt generációváltás, a laggok megkerülhetetlenül felütik ezúttal is a fejüket. Ám mindez nem von le a Mario Kart World érdemeiből, ugyanis az eddigi legnagyobb, legrészletesebb, legintenzívebb és legszórakoztatóbb epizódjával bővült a széria. Ha egy konzolgeneráció élettartama alatt csupán egyetlen játéknál süthetném el a „minden korosztály számára képes nyújtani valamit” közhelyes kijelentést, akkor bizony itt élnék a lehetőséggel: mindegy, hogy kicsi vagy nagy, fiatal vagy idős, fiú vagy lány, gamer vagy sem, a Mario Kart World egy olyan alkotás lett, amivel a Nintendo mindenkit képes pár házibajnokság erejéig a képernyő elé szögezni.
A Mario Kart World kizárólag Nintendo Swtich 2-n érhető el. A játékhoz hozzáférést a Conquest Entertainment csapatától kaptunk - ezúton is köszönjük nekik!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.