A lengyel székhelyű 7Levels stúdió a Castle of Heart című oldalnézetes fantasy platformerrel lett ismertebb, a játék még 2018 elején jelent meg Nintendo Switch-re, és a technikai hibái ellenére egy jópofa kalandnak bizonyult. Azóta a csapat láthatóan sokat fejlődött, pár éve kiadtak egy jetpack-es ősember főszereplésével készült sidescrollert, tavaly pedig a Kong: Survivor Instinct által kerültek igazán reflektorfénybe – erről teszt is készült nálunk. Most 7 év elteltével újra előkerült a lovagos alkotásuk, ráadásul egy egészen komoly ráncfelvarráson esett át a páciens.
A grafika az egyik egyértelmű győztese lett a remake-nek, de az animációkat és a karaktermodelleket is átdolgozták a srácok, sokkal részletgazdagabb lett a környezet, jóval barátságosabb és kezesebb az irányítás, a harc már nem olyan darabos, mint régen, valamint a remixelt zenei részlegnek hála igazán kihozták hangzás terén a maximumot. A dialógusokat is újraírták a fejlesztők az eredetihez képest, valamint az átvezetők is új fényben tündökölhetnek ezután – a kristályok összegyűjtésével elvileg a befejezés is más lesz.
Történetünk a szláv mondavilággal átszőtt középkorban játszódik, ahol egy gonosz mágus próbálja életre hívni Chernobogot, az útjába álló embereket pedig mind kővé változtatta. Főhősünk, Svaran viszont ellenállt a bűbájnak szerelme utolsó közbenjárásának köszönhetően, azonban a varázsló a hölgyet elragadta. A kaland 4 világon keresztül zajlik majd, mind más és más tematikával, ellenfelekkel és hangulattal összerakva, a rendkívül egyszerű harcrendszer és a kellemes fantasy díszlet pedig egy könnyed kikapcsolódásra invitálja a mindennapokban megfáradt játékost.
Egy kis csavar azért akad a dologban, bátor hősünk fényes páncélja alatt — és felett is — egy gyilkos átok terjeng. A „medúza bűbáj” nem kerülte el teljesen, így életerőnk a veszélyes utazás során egy visszaszámláló is egyben. Ha a hp-csík nullára csökken, akkor bedurvul a kő-vész, ilyenkor az egyik karja is letörik a lovagnak, ha pedig a szívvel jelzett ikonból is kifut a vér, vége a dalnak. Emiatt lesz a játéknak egy pörgős és tempós kis alaphangja, ami egyáltalán nem zavaró, inkább remekül hozzátesz az egészhez. A kövesedésnek amúgy a végtagunk és a másodlagos fegyver elejtése mellett van egy pozitív hozománya is, ebben az állapotban lepattannak rólunk az ütések, és a játék egyik legveszélyesebb ellenfele, a tűz sem árthat nekünk.
Az életet a pályán elszórt és a ládákba/hordókba rejtett kis szilánkokból lehet szinten tartani, de az ellenfelek legyőzése után látványosabb mértékben szorítható vissza a terjedő szuperkolera, ám az igazán hatásos gyógyír a bizonyos távolságonként kihelyezett checkpointoknál vár, ezek maximumra cuppantják a csíkot. Az ellenfelek többnyire nem tudnak nagy kárt okozni, mondhatni inkább szolgálnak lassításként, mintsem igazi kihívást jelentő akadályként. Az igazán veszélyes dolgok más formában leselkednek, a szakadék és a víz például azonnal gyilkol, a tűz pedig úgy eszi meg a piros hp-indikátort, mintha nem lenne holnap. Több helyen is akad olyan szituáció, hogy a felborítható gyertyatartók és a csüngő lámpások nem a megsegítésünkre lettek kipakolva, hanem ügyesen elhelyezett csapdává avanzsáltak.
A játékmenet egyszerű és nagyszerű, az alap karddal mindössze egy rövidke három csapásos kombó érhető el, amit a tucatnyi felvehető másodlagos fegyver jócskán felerősít. Ezek között akad minden, amit a középkori lovagok fegyvertárában fel lehetett lelni: kard, bunkósbot, balta, fejsze, íjpuska, dárda, buzogány, de még mágikus elemekkel átitatott szuperfegyvereket is dugtak el egyes nehezebben megközelíthető helyekre – tüzes kard, áramos csatabárd, jeges buzogány. Egy extra csík jelzi mikor telik meg a szuper támadáshoz használható stamina, ez egy igen hasznos plusz készség a repertoárunkban. Van még háromféle eldobható bomba is, amivel a pusztítás a tetőfokára hág, így lehetőség van akár tömegeket lefagyasztani, begyújtani, vagy egy jó helyre hajított méregfelhővel legyengíteni.
A négy világ mindegyike más és más, a pályák pedig ügyesen lettek kialakítva, így olyan érzésünk van, mintha tényleg egy összefüggő utazáson vennénk részt. Ezeken belül mindössze 5-5 pálya kapott helyet, de a kezdeti rövidebb szakaszok után egészen hosszúra nyúlóra sikeredett némelyik, a négy eldugott kristálynak köszönhetően pedig könnyen be tudjuk lőni éppen mennyire vagyunk a címeres célzászlótól. A rejtett zugok és a platformelemekkel, kötelekkel, betörhető padlókkal és egyebekkel eldugott drágakövek az életcsíkot is növelik, de az összes megszerzése után a befejezés is más irányt vesz. Ritkán van olyan, hogy kevéske gondolkodást is igényel a lelőhelyüket elcsípni, a lilás csillogás konkrétan odavezet minket a rejtekükre.
Utunk igazából vártól várig vezet majd, és az átvezetőkben található csekély számú NPC terel a jó irányba, első helyszínnek értelemszerűen városunk szolgál, majd jön egy sűrű erdőben található mocsár, amit egy havas hegy követ, végezetül pedig egy romos várban érkezik meg a finálé. A 4 világhoz 4 főellenség is dukál, ezek kellően változatosak és némi kihívást is jelentenek, de azért nem fogunk sokáig időzni velük. Az ellenfelekből nem készült valami sokféle, de nem is szükséges, a város banditái, a mocsár furcsa gülüszemű mitikus lényei – kicsit olyanok, mint a Wednesday-ben lévő Hide –, a havasok kecskéi, és a varázsló vámpírra hajazó csatlósai pont megfelelnek a célnak – van azért pár szárnyas bestia meg 1-2 extra dög is. Az egyszerű platform részeken kívül visszatérő elem a leejtőn csúszás, a hosszabbak ebből felérnek egy ügyességi minijátékkal, van, ahol elszabadult szekér kerget, máshol pedig gördülő sziklák vagy bukdácsoló farönkök követnek végig. Más vertikális szakaszoknál egy liften kell túlélni a legmagasabb pontig, de lesz dolgunk vízzel megtelő barlanggal és gyorsan terjedő tűzzel is. A pályák hátterében egészen sokáig el lehet látni, többször még a nap is ott kandikál a végében, ami egész pofás virtuális naplementébe tudja borítani a rétegelt tájat. Az eredeti verzióhoz képest jóval világosabbra sikeredett a remake, ez néhol jó döntésnek bizonyult, de például a mocsár kicsit horrorosabb volt régen, lehet érdemes lett volna azt úgy hagyni.
A szavatosságot tekintve a Castle of Heart: Retold tipikusan az a játék, amit egy két délutánra elővesz az ember és szépen beosztja a megüresedett kósza órákra a 4 világot, de könnyedén végig lehet rajta menni egy vaskosabb délután alatt is. A zene nálam nagyon betalált, a harmadik világban felcsendülő gitár és pengetős hangszerek együttese nem csak a fület simogatta, hanem egy igazán kellemes érzést is keltett, de a többi pályán is rendkívül találóak voltak a muzsikák. A 100% nem lett túlgondolva, az életnövelő kristályokon kívül nem vár más titok, a kihagyott trófeák/acsik pedig perceken belül begyűjthetők. A játék nem fogja megváltani a világot, de a retrósabb vonalat kedvelők megtalálják benne számításukat, ha egy könnyed kikapcsolódásra vágynak.
A Castle of Heart: Retold október 3-án jelent meg PlayStation 5, Xbox Series X/S, Nintendo Switch és PC platformokra, jelen teszt a PlayStation 5 változat alapján készült.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.