Van valami a régi RTS műfajban, ami miatt megmásíthatatlan nosztalgiával viszonyulunk hozzájuk. Talán a terepasztalon való mikromenedzsment, talán a kisebb-nagyobb csaták levezénylése, esetleg a folyamatos és látványos fejlődés. Az Age of Empires IV 2021-es megjelenése óta ugyan kaptunk felújításokat a hagyományos RTS zsánerből, de igazából a stratégiai játékok vagy a grandiózusabb, vagy pedig a kisebb lépték felé mozdultak el. A Relic Entertainment alkotásáról sirdani már készített egy átfogó tesztet, így nekem könnyű dolgom van, hisz csak a port minősége és az új DLC az, ami az újdonság erejével hat.
Az évek alatt számos frissítést és kiegészítőt megélt a játék, így az ember joggal várja el, hogy ennyivel a megjelenés után egy port gyakorlatilag a játék legtökéletesebb állapotát adja vissza. Ez alapvetően igaz is, hisz a játékkal töltött óráim alatt nem találkoztam sem grafikai, sem pedig játékmechanikai buggal. A teljesítményorientált módban az egységek mozgása még akkor is élvezetes, ha csak egy maroknyi katonáról van szó. Ami kifejezetten tetszett, hogy nem találkoztam bamba katonákkal vagy beakadó alattvalókkal, pedig az új egységek esetében éltem a gyanúperrel, hogy nem lesz minden sima ügy, főleg, hogy például a harci elefántok nem is nevezhetők csöppségeknek. Szerencsére tévedtem, és a játék minden percét élveztem.
A látványra azonban nehezen találtam szavakat. Ugyan koherens egészet kapunk, az Age of Mythology: Retold, vagy akár az Age of Empires III után is olyan érzésem volt, mintha egy félkész játékot néznék. Ahogy láttam, PC-n még akkor is szebben fest, ha egy akármilyen gépet hasonlítunk össze egy PlayStation 5 Pro-val. Az elmosott textúrák és kidolgozatlan modellek látványának csúcsa a fák voltak, amelyektől konkrétan Command&Conquer: Generals feelingem támadt. Ez azonban a játék egyetlen olyan aspektusa, ami miatt neheztelni tudok, minden más téren tökéletesen hozza a klasszikus RTS játékélményt, ráadásul tökéletes kontrolleres optimalizációval.
A PlayStation 5-ös megjelenéssel egy időben befutott a legújabb DLC is, ami egy új egyjátékos játékmódot és négy alternatív civilizációt is hozott. A Szengoku daimjó, a Makedón-birodalom, Tuglak-dinasztia és az Arany Horda is kellően eltérnek az alap nemzetüktől, nem ritkán olyan mértékben, hogy teljesen egyedi irányítást igényelnek. A Tuglak-dinasztia például munkaelefántokat használ, az ormányosok szolgálnak nyersanyaglerakásra és a fejlesztések is náluk érhetők el. Óriási előnyük, hogy teljes mértékben mobilisak, így mindig oda tudnak menni, ahol a nyersanyagok vannak. A Szengoku daimjó esetében az egyes klánoknak kedvező épület felhúzásával különféle bónuszokat aktiválhatunk a csapatainknak, ezzel akár ugyanaz a hadsereg merőben máshogy viselkedhet. Ezek a markáns változások teszi lehetővé, hogy bár az Arany Horda is kvázi a Mongol Birodalomnak felel meg, mégis más lesz nemcsak a harc, de akár a bázisépítés is.
A másik újdonság a magyarul Tűzkeresztségnek (The Crucible) elnevezett roguelite játékmód. Ez egyszerre egyszerű, a felkészületlenek számára mégis piszok nehéz tud lenni. Kiválasztjuk kedvenc nemzetünket, a pályát, és hadd szóljon! Célunk megvédeni a csodánkat, illetve egyéb, random kiválasztott küldetéseket is teljesíthetünk különféle bónuszokért. Minél tovább maradunk életben, annál több pontot kapunk, amelyeket tartós fejlesztésekre költhetünk el két meccs között. Ezenfelül 10 percenként választhatunk három áldás közül, amelyek akár azonnali előnyhöz is juttathatnak minket (pl. kapunk 1000 aranyat), vagy pedig csak később válnak igazán hasznossá (pl. minden további fejlesztés féláron lesz). Lesznek megkötéseket, sőt kifejezett hátrányokat is tartalmazó áldások, például lándzsásaink kétszer annyit sebeznek, cserébe fele annyi életerejük lesz. Az viszont igaz, hogy van egy-kettő, ami drámaian befolyásolhatja a játék kimenetelét. Egyes áldások valójában átkok, na nem nekünk, hanem az ellenségeknek, például mocsarat generálhatunk az bázisunk felé vezető ösvényen.
A kapott pontokból kioldott fejlesztések elsőre nem tűnnek jelentősnek, például egyel több munkással kezdjük a pályát, azonban ahogy haladunk előre, nemcsak egyre drágábbak lesznek a szintek, de a kapott bónuszok is egyre jobbak lesznek. Külön tetszett, hogy akkor is győzelemként könyveli el a játék a pályát, ha a 27. percben lerombolják a csodánkat, így a vereség nem lelomboz, hanem motivál, hogy legközelebb jobban vagy máshogy csináljuk. A kivitelezés egyszerű, mégis működik, a roguelite mechanikák implementálása olyan simán ment, hogy el is gondolkodtam, hogy miért nem csináltak korábban ilyet? Azt azért érdemes leszögezni, hogy nem egy könnyű feladat teljesíteni egy-egy ilyen szintet, és nem csak azért, mert nagy szerepet játszik a szerencse az áldások terén. Az ellenfél egy idő után folyamatosan menetel felénk több irányból, egyre nagyobb és erősebb sereggel, és ha nem vagyunk profik a gyors fejlődésben és seregépítésben, akkor könnyen felőrölhetnek minket, engem volt, hogy a bronzérmet jelentő 25 perc előtt már a sárba tiportak a szamurájok. Ugyanakkor nem teljesíthetetlen kihívásról van szó, veteránoknak eleve nem fog problémát okozni, az újoncok pedig pár kör után kiismerik magukat a módban.
Én személy szerint nem találkoztam játékmeneti buggal, viszont PC-n olvasni olyan hibákról, amelyek miatt a Crucible során elért előrehaladásuk ment a levesbe. Ezeket remélhetőleg orvosolják, hisz az Age of Empires IV egy kihalóban félő műfaj egyik utolsó nagy méretű példánya, és megérdemli az odafigyelés. A DLC-vel érkező tartalmak örvendetesek, igaz, pár extra, hagyományos küldetés is elfért volna benne. Viszont az új, keleti dinasztiák és a Tűzkeresztség így is remek szórakozást biztosít.
Az Age of Empires IV: Dynasties of the East 2025. november 4-én jelent meg minden platformon, egy időben a játék Playstation 5-ös portjával. Mi is ezen a konzolon teszteltük.
Kapcsolódó cikkek
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.