SEGA FOOTBALL CLUB CHAMPIONS teszt

Amikor nemrégiben, egy év kihagyás után végre valahára megjelent a Unity motorral felturbózott legújabb Football Manager epizód, a fogadtatása korántsem volt felhőtlen. Ennek okai legfőképpen az alapjaiban újragondolt kezelőfelületben, a megannyi hiányzó, a korábbi részekben még jelenlévő lehetőségben, valamint a temérdek bugban keresendők, amik külön-külön is könnyedén elvehették volna az önjelölt fotelmenedzserek kedvét a játéktól, nemhogy így egybecsomagolva. Én sem feltétlen repestem az örömtől a társaságában eltöltött órákat követően, ugyanakkor azt is láttam, hogy a nyilvánvaló hibái és hiányosságai mögött még mindig egy piszkosul szórakoztató és elképesztően addiktív játék bújik meg, ami csak arra vár, hogy kitörjön onnan. Az azóta megjelent patchek szinte egytől-egyig ezt szorgalmazták, csakhogy a SEGA valószínűleg nem volt elégedett a tempóval, ezért aztán kitalálták, hogy kiadják minden idők legrosszabb focimenedzser játékát, aminek segítségével jobb színben tüntetik fel a Football Manager 2026-ot. A terv kétségkívül megkérdőjelezhető volt, viszont bejött nekik, sőt, túl is teljesítették a kitűzött célt, mivel ezután a foskupac után nemcsak az ő portfóliójuk, hanem minden más is egy valóságos megtestesült álomnak tűnik majd.

Ráadásul ezt a cseppet sem hízelgő renomét úgy sikerült elérniük a fejlesztőknek, hogy a SEGA FOOTBALL CLUB CHAMPIONS amúgy teljesen ingyen letölthető, bár őszintén szólva, nem lennék meglepve, ha pár órát követően még így is tömegek próbálnának visszatérítést kérni a Steamen és a Sony rendszerein keresztül, hátha ezáltal ki tudják majd töröltetni az emlékükből ezt az egész borzalmat. Nem túlzás ez egy kicsit, hiszen még a legbüdösebben gőzölgő trágyadomb közepén is lehet azért találni pár ínycsiklandozó kukoricaszemet? – kérdezhetitek magatokban, de aki hozzám hasonlóan megtapasztalta ezt a játékmenetnek csúfolt okádékot, az valószínűleg örömmel felejtené el a balsikerült légyottot. De miért is pontosan? Hát azért, mert a SEGA FOOTBALL CLUB CHAMPIONS valójában nem más, mint egy focimenedzser köntösbe bújtatott mobilos gacha játék, méghozzá az undorítóbb fajtából.

Kezdjük ott, hogy a focimenedzser miliő valójában csak egy álca, hiszen alig van beleszólásunk a választott csapatunk működésébe. Előre bekészített felállások közül szemezgethetünk, amiknél aztán nem igazán kapunk testreszabási opciókat (egyéni utasítások például egyáltalán nincsenek), a meccseink alatt pedig jóformán csak annyit variálhatunk, hogy eldönthetjük, éppen melyik oldalt támadjuk nagyobb erőbedobással. Ezenfelül az edzések is fapadosak, akárcsak az igazolások, amiknél csak arra kell figyelni, hogy szépeket mondjunk és onnantól kezdve máris „hírwígózhat” Fabrizio Romano. Fájóan primitív az egész, különösképpen akkor, hogyha a Football Manager 2026-hoz hasonlítjuk, ami sajnos elkerülhetetlen, lévén a SEGA-nak volt pofája felírni a borítóra a Powered by FOOTBALL MANAGER szlogent, aminél undorítóbb hazugságot mostanában csak a hazai politikai színtéren hallottam. Ha azonban sikerült megbékélnünk azzal, hogy itt nem igazán lesz szükségünk a taktikai érzékünkre, akkor máris jöhet a következő pofon, ami nem más, mint a történet.

Így igaz, itt az is van, ráadásul nem is akármilyen, hiszen a körítés a legkellemetlenebb vizuális novellákat idézi meg. Az „érdekfeszítő” beszélgetések mondjuk legalább arra jók lesznek, hogy gyönyörködhetünk a képernyőnkre hányt mocsokban, ami egyébként a Football Manager motorját használja, de hát könyörgöm, ott sem azért dolgoznak madártávlattal, mert annyira büszkék a grafikára, hanem mert így próbálják palástolni a hiányosságokat. Na, ez utóbbiakból itt akad majd bőven, mivel a legnagyobb szerencsétlenségünkre voltak olyan kedvesek a fejlesztők, hogy premier plánban mutogatják nekünk a hangtalanul tátogó ocsmány karaktereket, aminek hála lépten-nyomon elfogott a hányinger.

Szerencsére itt még tartottam magam, ugyanakkor az ebédem szájon át történő kiürítése akkor vált igazán csalogatóvá, amikor megláttam, hogy miként is képzelték el a játék monetizációját. Természetesen a mostanság divatos többféle fizetőeszköz, premium pass és egyéb nyalánkságok mind jelen vannak a legundorítóbb mobilos játékokat megidéző menüben, méghozzá pay2winnel gazdagon nyakon öntve, de ami igazán felbosszantott, az a sztárjátékos kártyák beszerzése. Karrier módban nyilván igazolhatunk, ha van elég pénzünk, azonban hogyha nem szeretnénk ezzel tökölni, akkor irány a scout menüpont, ahol bizonyos időközönként ingyen, vagy súlyos pénzmagok fejében bármikor turkálhatunk a felhozatalban. Az így szerzett játékosokat aztán be is építhetjük a csapatunkba, ami az egyszemélyes játéknál még annyira talán nem is feltétlen baj (itt valamiért van mennyiségi korlát), csakhogy van itt kérem multiplayer is, ahol aztán röhögve fognak minket agyonverni a pénztárcákon hizlalt galaktikusok.

Nincs mit szépíteni, a SEGA FOOTBALL CLUB CHAMPIONS egy borzalmas játék, ami még úgyis pénzlehúzásnak érződik, hogy amúgy ingyenesen játszhatunk vele. Egyetlen magyarázat erre a förmedvényre csakis a bevezetőben már emlegetett trükk lehetett, mert más okot nem tudnék felsorakoztatni amellett, hogy miért kellett kiadni egy ennyire nívótlan förmedvényt, aminek egyetlen valamirevaló pozitívuma sincs. Rusnya, mint a bűn, a hangzás katasztrófa, normális licencek szinte alig vannak, játszani vele pedig olyan, mintha betonlabdával próbálnánk meg fejelgetni, ami egyáltalán nem szórakoztató, cserébe viszont elképesztően fájdalmas. Senkinek sem ajánlom megtekintésre, még a katasztrófaturistáknak sem, mert higgyétek el, ennél kizárólag csak jobb dolgokkal üthetjük el a drága szabadidőnket. A szenvedésünk végén tehát itt az ideje megköszönni a Segának ezt a foskupacot, hiszen ezáltal sikerült elérniük, hogy más szemmel tekintsünk a minket körülvevő világra és értékeljük az élet azon apró örömeit is, amik eleddig talán fel sem tűntek igazán. Köszönjük!

A SEGA FOOTBALL CLUB CHAMPIONS január 22-én jelent meg PlayStationre, mobilokra és PC-re. Mi utóbbin borzongtunk rajta.