Rogue Point próbakör

Kezdjük ott, hogy a Rogue Point az egyszemélyes történetmesélés helyett egy olyan négyfős kooperatív élményre helyezi a hangsúlyt, aminél az összedolgozás nemcsak ajánlott, hanem egyenesen kötelező. Ráadásul mindezt úgy sikerül elérnie, hogy nincsenek kasztok, mindenki egyenlő feltételekkel és lehetőségekkel indul útnak, a társaságban betöltött szerepét pedig csakis a pénz fejében megvásárolható felszerelése, valamint a sikeres küldetések után kiválasztott képességei határozzák meg. Bár a játékmenet taktikai, nem kell megijedni, korántsem annyira hardcore, mint mondjuk egy korai Rainbow Six-ben, SWAT-ban, vagy épp Ready or Not-ban, viszont még így sem érdemes vaktában válogatni a felkészülési fázis alatt felkínált opciók közül, mert ahogy haladunk előre a küldetések láncolatán, úgy fog növekedni a kihívás mértéke, ami, ha harmadjára is elsodor minket, akkor bizony kezdhetjük újra az egészet, méghozzá teljesen a legelejétől.

Gondolom ennyiből már sokan rájöttetek, hogy a mostanság oly divatos roguelike műfajt ezúttal sem fogjuk nélkülözni, ami miatt aztán sosem lehetünk majd teljesen biztosak a dolgunkban. Mindez még azzal együtt is igaz, hogy a korai hozzáféréses változat mindösszesen négy pályát tartalmaz csupán, amiknek a felépítése ráadásul kőbe van vésve, vagyis a rendszer kizárólag csak a bejárható terület méretét, formáját, a fő céljainkat, illetve az ellenfelek számát és elhelyezkedését variálja meg. Természetesen szépen hangzik az ebből fakadó megannyi variációs lehetőség, sajnos azonban a monotonitás így is hamar felüti a fejét, hiszen hiába módosulnak folyamatosan az előbb felsorolt változók, ha újra és újra ugyanazokon a folyosókon és szobákon szaladunk végig. Mondjuk cserébe legalább hamar feltérképezhetjük a helyszíneket, ami egyáltalán nem baj, mivel a felépítésük igencsak nyakatekert és sokszor még akkor is sokáig tart eljutni valahová, hogyha tudjuk az odavezető utat, hát még akkor, amikor nem.

Ebben segíthet minket némileg a kiválasztott küldetések előtti tervezői fázis, ahol láthatjuk az aktuális pálya alaprajzát, a bevetési és kimenekítési pontot, valamint a feladataink elhelyezkedését. Jópofa ötlet, hogy ide rajzolhatunk is, aminek segítségével komplex tervekkel indulhatunk útnak, de természetesen a legtöbbször csak arról fog szólni az egész, hogy ki tud élethűbb falloszt kerekíteni a képernyőre. Amint ezzel megvagyunk, következik a bevásárlás, ahol az akcióink folyamán megszerzett pénzünk fejében vásárolhatunk magunknak felszerelést. Érdemes észben tartani, hogy a társainkkal kapcsolatos cselekedeteinket (gyógyítás, újraélesztés) sokkal jobban honorálja a játék, mint az egyéni akcióinkat, szóval már csak emiatt is ajánlott csapatban dolgozni, hiszen ezáltal a bankszámlánk is vastagabb lesz. Akkor sem kell azonban elkeseredni, hogyha nincs elég dellánk, mert a Dead Drops fül alatt kevesebb pénzből is szert tehetünk komolyabb eszközökre, cserébe viszont az egész egy nagy lutri. Ugyanakkor ezzel együtt sem szabad elhanyagolni ezt az opciót, mivel a komolyabb fegyverek és felszerelési tárgyak csakis innét szerezhetőek be.

Amikor pedig a bevásárlással is megvolnánk, már indulunk is a bevetésre, ahol aztán végre valahára letesztelhetjük a korábban megálmodott taktikákat és felszerelési összeállításokat. A feladataink egyébként elég változatosak, a minijátékkal történő bombahatástalanítástól kezdve, a fontos információk megszerzésén keresztül egészen a túszmentésig terjednek, viszont érdemes sietni velük, mivel minden egyes misszió időkorlátos. Szerencsére ez a legtöbb esetben eléggé baráti, szóval, hogyha nem bénázunk, akkor még felfedezni is lesz időnk, ami ildomos is, mert az ellenfelektől elkobzott mobiltelefonok segítségével extra, amúgy lezárt jutalomszobákat is kinyithatunk, ahol mindig találunk egy-egy gyógycsomagot, illetve defibrillátort. Utóbbi segítségével könnyedén visszahozhatjuk az életbe elesett társainkat, de az sem feltétlen baj, hogyha valaki végérvényesen megfekszik, ugyanis az adott küldetés végeztével feltámad, igaz, az addig megszerzett felszerelése megy a levesbe, ami azért tud fájdalmas pillanatokat okozni a csapatmorál terén.

Végérvényesen meghalni tehát elég nehéz, hiszen egyrészt kapunk egy halom gyógyító és újraélesztő lehetőséget, másrészt pedig minden egyes futam esetében lesz három életünk, azaz, csakis akkor bukjuk el a játékot, hogyha az egész csapat harmadjára is megfekszik. Ilyenkor egyébként szinte mindenünk megy a levesbe, egyedül csak a fegyverekhez megszerzett kiegészítőink maradnak meg (ezeket különféle kihívások során oldhatjuk fel), amiket viszont csakis akkor fogunk tudni ismét használatba venni, hogyha valamilyen úton-módon újra szert teszünk az adott halálosztóra. Ezenfelül még a skinek is megmaradnak, de ezeken túlmenően tényleg semmi, vagyis minden egyes alkalommal egy nyamvadt pisztollyal és nulla képességgel kezdhetjük el megváltani a világot. Megmondom őszintén, én kicsit hiányoltam ezen felül is valamiféle permanens dolgot, mert egyelőre igencsak kiábrándító a helyzet, főleg akkor, hogyha az istennek sem akar szembe jönni velünk az a mordály, amire már minden egyes nyamvadt szirszart kioldottunk.

Ez egyébként elég gyakran meg kell majd tennünk, mivel a pályákkal, illetve az ellenfelekkel ellentétben (amikből egyelőre 5 különbözővel hozhat össze minket a balsors) a fegyverfelhozatal egész korrekt lett, ráadásul van közöttük pár igencsak furcsa szerzet, mint például az a paintball puska, aminek segítségével élve kaphatjuk el a rosszarcúakat. Persze a hatalmas lövöldözések közepette kicsit macerás rájuk kapcsolni a bilincset, de legalább megéri, mert ezáltal némileg megnövelhetjük az értük kapott fejpénzt. A Rogue Point tehát nemcsak a csapatmunkára ösztönöz minket folyamatosan, hanem arra is, hogy pacifistaként közelítsük meg az elénk kerülő problémákat, igaz, ezutóbbi alkalmazása nem lesz mindig egyszerű. Remek példa erre a pályák végét jelző kivonási pont, ahol egy gombnyomást követően több percig kell életben maradnunk a hullámokban felénk özönlő ellenfelek közepette, ami alatt garantáltan át fogjuk majd értékelni magunkban a lőfegyverekhez való hozzáállásunkat.

Mondjuk az efféle hajlandóságunkat a megvalósítás kapcsán is gyakorolhatjuk majd bőszen, merthogy a játék látványvilága igencsak puritán, ráadásul eléggé optimalizálatlan és még tele is van bugokkal. Természetesen stílusról nem igazán lehet vitatkozni és megmondom őszintén, nekem nem is feltétlen ezzel volt bajom, mert a színkavalkáddal hamar megbékéltem, azzal viszont már kevésbé, hogy az ellenfelek rendszerint könnyedén beleolvadtak ebbe az élénk cukormázba. Ez azért problémás igazán, mert bár hülyék, mint a segg, ha észrevesznek, akkor akár a pálya másik végéről is könnyedén telibe lőnek minket, ami egyébként is frusztráló lenne, nemhogy így, hogy szinte lehetetlen őket kiszúrni. Bőven vannak tehát még gondok a Rogue Pointtal, ugyanakkor az irány tetszetős, szóval érdemes ránézni, a roguelike műfaji besorolás pedig senkit se ijesszen meg, mert akinek kenyere ez a taktikusabb, csapatalapú akciózás, az még a véletlenszerűség ellenére is könnyedén elszórakozhat a társaságban arra a pár órára, amíg ki nem fullad az egész.

A Rogue Point február 12-től érhető el kizárólag PC-n, korai hozzáférésben.