Kísértetjárás Connecticutban

  • Írta: zoenn
  • 2009. szeptember 21.
Link másolása
A szellemtörténeteket imádják az emberek, egészen addig, míg saját maguk is az elszenvedőivé vállnak. Egy halálosan beteg fiú miatt a család új házba költözik. Szép ódon falak, sok szoba, viszonylag olcsón. Megtörtént események alapján verbuválódott mozi, jó vétel volt? Nem teljesen!
Kinek mennyit ér meg az, ha szeretteit megtámadja egy halálos kór? Mindennapossá válik az elviselhetetlen fájdalom, az állandó kezelések miatti hosszú, gyötrelmes utazás. Egy szülő mindent megtesz azért, hogy fia kemoterápiáját megfelelően pénzelje, kölcsönöket vesz fel, egész életét arra áldozza, hogy a gyermek tovább éljen. A Campbell család, az apa és a testvérek reménykednek, ott állnak mögötte, igyekeznek nem kimutatni elkeseredésüket. Egy ilyen helyzetben még arra is hajlandóak, hogy megkíméljék az otthontól a kórházig tartó hosszú kocsikázástól, ezért új házba költöznek Connecticutban. Pedig az igazi kálvária még csak most kezdődik – nem vétettek semmit, mindennapi nehézségeik még egy átlag családétól is eltérnek, mégis mivel érdemelték ki, hogy paranormális jelenségek elszenvedőivé váljanak?


Mindenekelőtt leszögezném, a film nem dokumentarista jelleggel próbálja pontról pontra bemutatni a család beszámolói alapján az eseményeket, erre ott a Discovery Channel megfelelő sorozata, inkább lecsupaszítva a tényeket helyre és időre, durván kiszínezi a szellemjárást, némileg rémmesés elemekkel megspékelve, aminek a dolgok mögé kevésbé látó emberek örülnek majd, másrészt, ha így lenne minden, megtérnék és lélekbúvár módjára, éjjellátó kamerával felszerelkezve, magam is kísértetvadásszá változnék. Kétségtelenül jól jön Peter Cornwell filmjének a hátszél, de minden egyéb, jó vagy rossz értelemben vett érdem, amit e film mellett gondolatjelekkel felsorolnék, már nemigen. Egyszerű hatásvadászat, PG-13-as korhatár besorolással, rongyrázással, becsapódó ajtókkal és sikolyokkal, na és Kőműves Kelemen módjára házfalba rejtett hullákkal.


Az anyát lehet okolni mindenért. Ő tudta, hallotta a ház történetét, a gyilkosságsorozatokat, melyek évekkel ezelőtt történtek a ház rideg, félhomályos helységeiben. Ezért is volt olyan olcsó. Amityville-horrorokon edződő, kötélidegekből font nézősereg már sejtheti, hogy az ilyen kétes hírű vityillókon nem nő piros, szagos tulipán, a már meglévő métely csak arra vár, hogy megfertőzze azt, aki csak beteszi a lábát a küszöbön. A néző meg vár, tipikus tengerentúli, blőd feszültségkeltéssel, minimálisan adagolt hirtelen zajokkal, elsuhanó árnyakkal, közben a család feszeng, megpróbál beilleszkedni, naná, hogy a beteg kölyök egyből a pincét spécizi ki, ahol van egy olyan elzárt rész, ahová persze nem lehet bemenni, átlátni se rajta, sőt kulcs sincs hozzá.


A nappal éjszakába változik, jönnek a hangok, beszélnek a fiúhoz, dolgokat lát, emberek fájdalmát. Nem is lehet békés álom egy viktoriánus korabeli halottasházban, ahol -mint az ilyen helyeken egyébként is- magas a nyughatatlan és gonosz szellemek jelenléte, pláne, ha még öncélú szeánszokat is tartottak benne néhány elborult lelkivilágú aktivista közreműködésével. Szépen bontakozik ki a rejtély, de olyan mintha nem is történt volna semmi, meglehetős közöny telepszik az arcunkra. Igen, mindig hívni kell a papot, aki mellesleg szintén zenész, illetve szintén beteg. Mert akit a halál már megcsókolt, látni fog dolgokat. Ilyen egyszerű. A készítőknek kissé sablonos elgondolásuk volt ez irányban, tizenkettő egy tucat, ha már megijedsz párszor, akkor már egyenesbe vagy, s a filmért kicsengetett összeged is jogos tulajdonosához került.


Nem akartak felesleges terhet róni a nézőre, mellékszálak gyakorlatilag nincsenek, a fordulat is kiszámítható, világmegváltó párbeszédekbe se fognak bele a szereplők. Csupán megbolygatják viszonylagos „nyugalmukat”, s a méhkas így reagál a kísértetekre. Csak nehogy vért várjunk, mert az nem lesz – elhúzzuk a töltelék részeket, adunk is meg nem is, aztán mikor már nem tudjuk hova fokozni, lecsapunk. Itt jön képbe az ektoplazmát hányó, médium, fókafejű dagi gyerek képe, istenem ekkora irritáló megszállottat még nem láttam. A Tetejébe még rázkódik is, minek a szeánsz vezére (a gonosz, a minden hájjal megkent, torz vigyorú) felettébb örül. Nagyobb hatást akartak ennek a fekete misének, de én blődségénél fogva rekedten kacagtam rajta. Szóval ez az Eric J. Berg húzhatna vissza a fősuliba, ahelyett, hogy színészkedni próbál.


Egyedül a végjáték az, ami már halványan emlékezetet egy összerakott hideglelésre, de ott is folyton túlzásba esnek. Matt bedühödik, emberfeletti erőre tesz szert, most aztán majd megmutatja, pedig az elején még alig tudott betámolyogni az ajtón. A többiek teljesítménye legalább nem zavaró, csendben megbújnak, egyedül az apa-vonalat nem tudtam mire vélni. Semmire nem mentek vele a közepes Csontok c. film írói. Rutinból viszont kihányták magukból ezt a szkriptet, nem próbáltak kiemelkedni a hasonszőrű alkotások soraiból, minden megvan benne, ami egy jenki, alulkorhatárolt természetfeletti thrillerhez kell. Az aggódó anyuka, Viriginia Madsen az, akiben lehet érezni az elhivatottságot és nem mesterkélt tenni akarást, naná, kapunk kistestvért meg dögös nővért is, Amanda Crew személyében, ki a Szextúrából jött elő. Köszönjük neki! Bölcsességekkel, meg kitartó testvéri szeretettel üldözi szegény beteg Mattet és a nézőt is. A fényképezés viszont eléggé kellemes, mutat mindent amit mutathat, a viszonylag szűk térből adódó helykihasználtság tökéletes példája.


Eldurvult ez a kísértetjárás, legyen az Connecticutban, vagy a moziban. Sallangfilmesek és sallangszínészek közjátéka mellett inkább az írmagjaiban jelenlévő feszültség keltésének elégséges szintjét tudta kibökni a film. A televésett bőrű hullák, hogyhogy ilyen jó megmaradtak ennyi év távlatából, a falból? Miért maradhatott az ingatlanügynökök előtt elfeledve egy komplett boncterem? Vagy egyszerűen miért nem húzott el onnan a család már két nap után? Mert akkor tényleg semmivel nem tudott volna megfogni a film. Átlagosnak átlagos, kicsit talán a jobbik oldal felé billentve a mérleget, de csak az utolsó fél óráért.

Rendező: Peter Cornwell
Főszereplők: Virginia Madsen, Kyle Gallner, Martin Donovan, Elias Koteas
Amanda Crew
Forgatókönyv: Adam Simon, Tim Metcalfe
Operatőr: Adam Swica
Zene: Robert J. Kral
Játékidő: 102 perc

IMDB értékelés: 5.8
Gamekapocs értékelés: 6.0

1.
1.
believe
Eric J. Berg legalább tehetségesebb mint te!! És ő már régebben elvégezte a főiskolát mert ezt a filmet akkor csinálta amikor a Főiskolába volt!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...