Halhatatlanok

Hyperion király (Mickey Rourke) elvesztette hitét az istenekben, mikor azok hagyták a teljes családját betegségben pusztulni. Szörnyű bosszút forralt ellenük, eldöntötte, hogy minden áron megkeresi a pusztító Epirus íjat, mely azon kívül, hogy képes egész seregekkel végezni, az egyetlen olyan eszköz, mellyel ki lehet szabadítani a Titánokat örökké tartó fogságukból. Ha a Tartaros-hegy foglyai elszabadulnak, az egyben a mindenség végét is jelenti, hiszen az isteneken kívül senki nincsen, aki képes lenne ellenük harcolni. Zeus (Luke Evans) mindig is szerette az emberiséget, de mivel szabad akaratot adott nekik, nem kíván beleszólni a sorsukba. Volt viszont egy fiatal parasztfiú, Theseus (Henry Cavill), akit egészen kisfiú kora óta istápolt és támogatott, mert tudta, hogy eljönnek még azok az idők, amikor az emberiségnek szüksége lesz egy igazszívű vezetőre, akinek a tettei majd halhatatlanná teszik őt, és azokat, akik követik.


A görög mitológia egészen sráckorom óta nagy kedvencem, egyik első könyves élményem volt, kevés olyan gyűjteményt tudnék felhozni, mely vetekszik vele. Hinni benne persze több, mint botorság, viszont mesének első osztályú, legalábbis szerintem. Pontosan ezért vagyok arra allergiás, mikor egymás után jönnek ki olyan filmek, mint mondjuk a Titánok harca vagy jelen esetben a Halhatatlanok. Olyan mozik, melyek előszeretettel erőszakolnak meg történeteket, melyek több ezer éve léteznek. Szabadon értelmezik a soraikat és a főszereplők és helyszínek nevén kívül semmilyen szinten nem hűek hozzájuk. Akkor szakadt el nálam a cérna, amikor a Titánokat holmi dühöngő fémes bőrű őrültekként akarták nekünk bemutatni. Kíváncsi lennék, vajon a Harry Potterek-filmek is ilyen sikeresek lettek volna, ha mondjuk ellentétben a könyvekkel, a pulcsihorgolás rejtelmeiről szóltak volna, ráadásul hét részen keresztül.


Tehát akik velem együtt egy kis szívmelengető élményre vágytak, felidézve magukban az olvasottak általi élményeket, vagy éppenséggel arra apelláltak, hogy végre valahára képkockákon keresztül is megismerhessék Theseus hőstetteit, azok semmiképpen se üljenek be a moziba, mert ez minden, csak nem görög mitológia. A szereplők és a városok neve stimmel, ahogy valószínűleg a dátum is, de ezen kívül semmi más. A Halhatatlanok tulajdonképpen egy szem rágógumi, legalábbis arra lett volna hivatott, főleg, hogy csak 3D-s előadásra lehetett jegyet venni. Ezzel nem is lenne olyan nagy gond, ha éppenséggel valóban 3D-s is lett volna a film, de igazából összesen három perc volt benne „D” tehát ha a 3D kifejezés a benne lévő térhatású perceket jelenti (kivétel persze az Avatar), akkor én ezentúl csak a 100-120D-s filmekre fogok beülni.


Tarsem Singh rendező eddigi munkásságai több mint zseniálisak voltak, gondoljunk csak a Zuhanásra (The Fall) vagy a Sejtre (The Cell). Elképesztően fantasztikus képvilága van ennek az indiai származású férfinek. Amit valamilyen szinten ebben a produkcióban és látni fogunk. Lesznek olyan jelenetek, ahol szabályosan eláll a lélegzetünk a kreatív tervezők munkájától. Olyan képek, melyek lehet, örökérvényűen beleégnek az agyunkba. De míg az előző két filmjében hatással is volt ránk mindeközben, addig jelen esetben a „két másodperc alatt elfelejtem, és arra se emlékszek már, mit történt” kategória fog érvénybe lépni. A karakterek laposak, élettelenek, talán csak Mickey Rourke az, aki képes volt valami életet vinni a színészkedésbe, de ő alapban is olyan legendásan karakteres színész, hogy elég csak féloldalasan ránk néznie, hosszú haját félretolva és már emlékezni fogunk rá. A párbeszédek rettenetesek, sokkal jobb lett volna, ha meg se szólal senki, vagy éppenséggel virágbeszéddel kommunikáltak volna benne. Stephen Dorffnak van még pár jó pillanata, mint kötelező komikus karakternek, de kettő jópofa beszólásnál tovább ő se nagyon jutott.


Joggal tehetnénk fel a kérdést, hogy akkor mi maradt? Biztosan lesznek benne faszántos harcok, ha már minden más kapufa. Igen, valóban akad benne pár látványos harcjelenet, de koránt sem elég hosszúak és monumentálisak ahhoz, hogy emlékezzünk is rájuk. Esetlegesen csak az utolsó 15 perc az, ami talán megmarad bennünk, de a végső jelenetek is leginkább csak a lassított brutalitásról szólnak, semmint a valódi látványosságról.


Aki kedveli a mitológiát, annak hozzám hasonlóan nagy csalódás lesz, aki pedig a „látványos, néhol álmosítóan unalmas, 3D-nek beharangozott, de mégsem az” mozikat, annak talán fog tartogatni néhány kellemes meglepetést. Számomra hatalmas csalódás volt, megtekintését csak a gyógyszerészünkkel és háziorvosunkkal történő egyeztetés után javallom.

Rendezte: Tarsem Singh
Forgatókönyv: Charley Parlapanides, Vlas Parlapanides
Zene: Trevor Morris
Szereplők: Henry Cavill, Mickey Rourke, Stephen Dorff, Freida Pinto, Luke Evans, John Hurt
Játékidő: 110perc
IMDB: 7.0
Metascore: 48/100

Saját vélemény: 6.0