Mégsem emeli az Xbox Live Gold árát a Microsoft

  • Írta: fojesz
  • 2021. január 23.
  • Bejelentés
Link másolása
A Microsoft visszaszívta a tegnapi bejelentését, és közölte, hogy mégsem emeli meg az Xbox Live Gold árát. Ezzel együtt leszögezte: a jövőben a free-to-play játékok futtatásához nem lesz szükség az előfizetésre.

Tegnap a Microsoft a szokásosnál erősebb Games with Gold-kínálat kíséretében jelentette be, hogy bizonyos régiókban emelni fogja az Xbox Live Gold-előfizetés árát. A változások életbe lépését követően a szolgáltatás havi 11 dollárba került volna, míg három hónapra 30, fél évre pedig 60 dollárt kellett volna fizetnünk - éves előfizetés egy ideje már nincs, csak a boltokban találni ilyen "feltöltőkártyákat".

Hamarosan Xboxon is ingyen mehet a Fortnite.

A döntésen nem kicsit kiakadt az xboxos közösség, még akkor is, ha egyértelműnek tűnt, hogy a Microsoft így szerette volna a Gold előnyeit is magába foglaló, egyébként pedig havi 15 dollárba fájó Xbox Game Pass Ultimate felé terelni a játékosokat. Ezzel a változtatással a Microsoft kínálta volna a legdrágábban a prémiumszolgáltatását a konzolgyártók közül, a féléves előfizetés pedig annyiba került volna, mint korábban az éves. Slusszpoén, hogy a Gold a free-to-play játékok esetében is követelmény az Xboxokon, vagyis amíg a többi platformon ingyenesen mehet a Fortnite, addig a Microsoft konzoljain ez évi 120 dollárba fájt volna a játékosoknak.

Jó hír viszont, hogy a Microsoft meghallgatta a kritikákat, és mára bejelentette, hogy visszaszívja a dolgot: a Gold-előfizetés változatlanul 10, 25, 40 vagy 60 dollárba kerül attól függően, hogy egy, három, hat vagy (boltban vásárolt letöltőkóddal) tizenkét hónapra nevezünk-e be, emellett bejelentette, hogy a jövőben már nem köti Goldhoz a free-to-play játékok futtatását. Ez utóbbi változtatás a következő hónapokban lép majd életbe, a cégnél jelenleg is dolgoznak a megvalósításán.

A Microsoft egyébként továbbra is tartja a korábban kihirdetett akcióját, és legfeljebb 36 hónap erejéig felár nélkül konvertálhatjátok át a Gold-előfizetéseteket Xbox Game Pass Ultimate-re - tehát a cél még mindig az, hogy inkább Game Pass Ultimate-tagok legyetek.

17.
17.
adamsfamily
Érdekes,hogy írják a 6 és a 12 hónapost(amit ugye megszüntettek),de még mindig nem elérhető.
Mindenesetre az évi 36 ezer bazi sok lett volna erre a szolgáltatásra.Örülök,hogy visszakoztak.
16.
16.
Guba32
15.
15.
delphijos
Nem is értem ki panaszkodhatott. A CP-nél is csak a hülye PS-esek sírtak....
14.
14.
tsulok
#13: Ha nem lenne semmi akadálya, akkor nyílván elérhető lenni itt is. Valszeg stream-elés, vagy a licenszelés miatt.
Tudom, hogy külföldi reggel megy most a stream (nem feltétlen olyan minőségben mint a támogatott régiókban), de ez még nem ugyanaz mintha hivatalosan is elérhető lenne. Ha több területen is elérhetővé teszik akkor növekszik a terhelés. Ez nem egy sima video stream: számít a késleltés, egy gép csak egy felhasználót tud kiszolgálni. Ami még fontosabb, hogy akkor támogatni is kell a felhasználókat. Ha most itthon valami probléma jön elő elküldhetnek, mert nem supportált régióból próbálod használni. Valszeg nagyobb is a hibalahetőség, mert messzebb vannak a szerverek.
Lehet forgalmazási probléma is. Szerintem a kiaddókkal is egyeztetni kell, ha új területeken is elérhetővé teszik a Now-t.
Úgy tudom az EU-n belül már ugyanazt a tartalmat kell szolgáltatni minden felhasználónak (digitális tartalmak egységes piaca), szóval minden Now-s játénál le kell kerekíteni a forgalmazási jogokat.

Én abban bízom, hogy a GP-hoz hasonlóan szét vállasztják majd a Now. Lenne egy olcsóbb változat amivel csak letölteni lehet PS4, PS5 játékokat, és a drágább váltzatban lényegében a mostani Now lenne.
13.
13.
crytek
#12: Csak nem értem a mivoltát az egésznek. Ez hogy magyar reg is tolhassa a nowot nekik nem kerülne pénzbe hiszen most is csak egy reg fake címmel.. De bezzeg magyar felirattal kiadnak ide játékokat ami többszáz ezer ft sőt lehet milliót st-os kiadás.. Tehát az okát nem értem totálisan ha közben a herémet forró fogóval szorongatják se
12.
12.
Bluverkill
#10: Mert Sony-t nem érdekli sajnos. Mondjuk én bevallom nem csodálom. A Sony-nak nem ez az első amit elkezdenek de aztán leszarnak. Persze minden cégnél van ilyen.
10.
10.
crytek
#9: Viszont sokkal több pénzt termelt mint a game pass. Egyébként máig nem értem miért nem lehet itt mikor fake regekkel meg tolják itthonról.. Szervereket se kéne mozdítani sehova csak engedni a hungary accountot azt ennyi. De a sony ennyire se képes
9.
9.
Bluverkill
#8: Soha. Vagy is volt pletyka hogy fogja bővíteni majd. De hivatalos információk nincsenek. Illetve a Now a Sony-nak csak egy olyan szolgáltatás ami van de nem nagyon érdekli. 6 év alatt kevesebb országba jutott el mint a Xcloud 1 év alatt...
8.
8.
crytek
#7: Sonyról van valami hír hogy mikor ohajtja hazánkat támogatni a nowal?
7.
7.
Yanez
#6: Sonynál csak a 3 havi plusnak emelkedett az ára. Viszont tény ami tény, már jóideje csinos a felhozatal.
6.
6.
Sandic1994
Felmérést kellett volna nekik csinálni, hogy melyik opciót szeretné a közösség inkább:
1. Marad a jelenlegi ár, de akkor hasonló ingyenjátékokat adnak, mint korábban
2. Emelik az árat, de akkor magasabban jegyzett játékok járnak havonta.

Azt hiszem a Sony is valami hasonlót csinált, nem is nagyon volt lázongás az emelés után. A szavukat meg állták, régebben szinte csak indie címek voltak a Plusban (PS4 érában), azóta meg meg már vannak kifejezetten erős hónapok, és a gyengébbek sem játszhatatlanok.
5.
5.
Nothing
#3: Holnapután: Vagy mégsem...???
4.
4.
Marcus88
#2: Én ezt inkább úgy hívom,hogy gyengeség!
Tudják ezek,hogy egyes húzásokra milyen válasz fog érkezni mégis megteszik,aztán visszahátrálnak.Meglehetne előzni ezt a herce hurcát már az elején.
3.
3.
NECROSMOKE
Holnap: Mégis meg emeli a Xbox Gold Live áraát.
2.
2.
crytek
#1: De legalább ér valamit a népharag ez nagy szó a mai világban
1.
1.
Marcus88
Akkor mosta ha a játékosok azt kérnék,hogy adják át a céget nekik azt is megtennék!
Tegnap bejelentenek valamit ma meg vissza szívják,mert pár embernek nem tetszik?
Az elmúlt 1 évben ezek a nagy cégek a nevetég tárgyává tették magukat a szar kommunikációjukkal és az ilyen húzásokkal!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...