Végre elérkezett a várva várt pillanat! Megjelent az Atomic Heart, itt az utolsó előzetese.
Már szinte mindent lehet tudni a Mundfish által készített, Bioshock-játékokat idéző FPS-ről, megtudhattuk, hogy hogy fut konzolokon, valamint a gépigényéről is lehullt a lepel. Végre elérkezett a megjelenés napja is, ezt pedig szokásosan egy launch trailerrel koronázzák meg a fejlesztők, mely lentebb tekinthető meg. Az akciódús, retrofuturisztikus lövölde ugyan vegyes fogadtatásokat kapott, ettől függetlenül az utolsó kedvcsinálója kifejezetten hangulatosra sikeredett.
Az Atomic Heart már elérhető PC-n, Xbox One-on, Xbox Series X/S-en, PlayStation4-en és PlayStation 5-ön. Továbbá az Xbox Game Pass szolgáltatás részét képezi, így az előfizetők felár nélkül hozzáférhetnek a játékhoz.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.