30 millió eladott példányon túl a Stardew Valley

  • Írta: aronsz
  • 2024. február 27.
  • Hír
Link másolása
Az 1.6-os frissítés hivatalos megjelenési dátuma is kiderült, ami egészen pontosan március 19-én érkezik PC-re, a konzol és a mobil játékosoknak azonban még majd várniuk kell az újításra.

A héten ünnepelte a Stardew Valley a 8. évfordulóját. Eric “ConcernedApe” Barone az X-en közölte, hogy március 19-én érkezik 1.6-os frissítés, először PC-re, majd amint lehetséges a konzol és a mobil játékosok számára.

Saját posztjára adott válaszából pedig az is kiderül, hogy az eladások száma átlépte a 30 milliót, ami nagyon komoly mérföldkő a játék életében. Ráadásul a farm szimulátor egyre inkább kikerül a digitális világból. Tavaly szeptemberben jelentette be a fejlesztő, hogy hivatalos szakácskönyvet ad ki.

Emellett idén év elején turnéra indult a játék zenéjével, amelyet szintén egy személyben írt és vett fel. A koncerteket azonban nem egyedül adja, hanem egy szimfonikus zenekar is elkíséri.

A rengeteg Stardew Valley projektnek azonban van egy áldozata, a Haunted Chocolatier, ConcernedApe következő játéka. Ennek a fejlesztését ugyanis szünetelteti ameddig az 1.6-os frissítésen dolgozik.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...