Tavaly nem jött, idén viszont lesz új Football Manager

  • Írta: Baraaju
  • 2025. augusztus 13.
  • Bejelentés
Link másolása
A 2025-ös kiadást elhalasztották, majd végül teljesen törölték a Sports Interactive-nál. Szerencsére azonban a csapat minden energiáját belefektette a Football Manager 2026-ba, amit végre be is jelentettek.

A tavalyi év elég vacak volt a focis menedzserjátékok rajongói számára, akik bizonyára mind mélyen emlékezetükbe vésték, amikor a Football Manager 2025-öt elhalasztották; azt meg pláne, amikor törölték is. Pedig valószínűleg a fejlesztőcsapat jó okkal tette ezt, hiszen ők arról beszéltek, hogy egyszerűen nem elég jó a felhasználói felület meg maga az élmény. Vagyis nem olyan jó, mint ahogy ők azt látni szeretnék.

Viszont most úgy néz ki, megvan a menedzserböjt eredménye, mert inkább kihagyták azt az epizódot, és beleadtak apait-anyait a következő részbe. Ergo be tudták jelenteni a Football Manager 2026-ot.

A bejelentő előzetes mondjuk nem lett valami óriási durranás, hiszen csak egy percig tart, de legalább a játék motorjával készült, és valószínűleg sokaknak meghozza majd a kedvét és lelkesedését az új játék iránt.

Érdemes megfigyelni a jelenetekben rejlő érdekes részleteket: a Football Manager-logót és a Premier League díszletében feltűnő EA Sports FC logóját. Utóbbi természetesen csak licenc miatt van ott, nem arról van szó, hogy bármilyen köze lenne a giga kiadónak a játékhoz. (Fun fact: A Premier League hivatalos videojátékos partnere jelenleg az EA Sports FC, vagyis a Sports Interactive a hitelesség kedvéért vehette meg a jogokat a logó használatára.)

Újdonság ezzel a résszel kapcsolatban az is, hogy a fejlesztők engine-t cseréltek, ezúttal a játékuk Unityben készült, ami talán meg is könnyítette a dolgukat a készítése során.

Szóval, a focimenedzserek kedvelői izgatottan dörzsölhetik a tenyerüket, idén – bár ennél pontosabbat még nem tudunk – beszerezhetik az új játékukat. Oh, viszont egyelőre kérdéses, milyen platformokra… Várjuk az új híreket!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...