Júniusban jön az EA Sports UFC 6

Link másolása
Legalábbis egy megbízható szivárogtató szerint megvan a pontos dátum is, amikor visszatérhetünk az oktogonba. A hivatlaos bejelentésre elméletileg már csak pár napot kell várnunk.

2023-ban érkezett az EA Sports UFC 5, azonban az EA többi sportjátékától eltérően azóta sem kaptunk újabb verziót a MMA-s franchise-ból. Most azonban úgy fest, hogy nagyon közel van a következő rész érkezése. Mike Straw úgy véli, hogy májusban bemutatásra kerül a játék, a nyáron pedig már kézhez is kapjuk az EA Sports UFC 6-t. Billbil-kun viszont ennél egy fokkal pontosabb információkkal rukkolt elő.

A megbízhatónak nevezhető szivárogtató szerint ugyanis még április 30. előtt bemutatják a játékot, a megjelenés pedig 2026. június 19-én esedékes. A PlayStation 5 és az Xbox Series X/S verziókat biztosra vehetjük, ám a PC-s kiadás kapcsán nem egyértelmű, hogy a másik két verzióval egyidőben vagy később érkezik. A játék alapverziójának ára 70 dollár, illetve 80 euró lesz. Ezeket az információkat érdemes fenntartással kezelni, ám billbil-kun szokásához híven relatíve röviddel a hivatalos megerősítések előtt szokta közölni értesüléseit, és ebből kifolyólag meglepően pontos is szokott lenni.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...