Open Season

A Sony 2006. szeptemberben mozikba kerülő animációs filmje alapján készített akciójáték - nem csak gyerekeknek.

Ubisoft: kevesebb adaptáció, több saját játék

Néhány szabályerősítő kivételt leszámítva a Ubisoft sem tudott olyan filmek alapján készült játékot letenni az asztalra, amivel maradéktalanul elégedettek lennénk.

Újabb huszonkilenc Xbox-cím tolható majd X360-on

Hivatalosan ugyan még nem jelentette ugyan a Microsoft, de egyesek tudni vélik, hogy hamarosan újabb 29 XBOX-címmel bővül az X360 visszafelé kompatibilitási listája.

A héten megjelenő játékok

Újfent összeállítottuk heti megjelenéseket összefoglaló exkluzív listánkat. A felhozatal átlagosnak mondható, azonban akad egy-két kipróbálandó érdekesség.

62 Nintendo Wii játék, még idén!

A japán óriásvállalat ma, a Nintendo Wii vészesen közeledő világpremierje alkalmából megnyugtatott minket, hogy idén biztosan nem marad játék nélkül a konzol.

Ubisoft: Az EA megölné bennünk a kreatívitást

Két évvel ezelőtt a világ legnagyobb kiadója, az Electronic Arts megvette a francia Ubisoft húsz százalékát, s már akkor felröppentek az első pletykák a teljes vásárlásról.

Megérkezett az Open Season demója

A teljes játék megjelenése után nem sokkal itt az Open Season demója is, melyben két teljes pályát próbálhatunk ki Boog és Elliot irányítása alatt.

Open Season

Az Ubisoft kiadta a Nagyon Vadon (Open Season) animációs filmből készült játékát minden platformra, ami jelenleg kapható a piacon. Habár mindegyik akció-kaland játék és a film alapján készült, a játékok még is különböznek minőségükben. A kérdések elkerülése végett most a PC-s platformra készült játékról fogok beszámolót írni számotokra.

Far Cry 2, Prince of Persia 4, Splinter Cell 5 stb.

Kisebb botrányt okozott az Ubisoft-nak, hogy egy ügyes hacker kilopta szerverükről az összes bejelentésre váró játékának féltve őrzött részleteit.

Az e-heti játékmegjelenések

Cseppet megkésve bár, de most prezentáljuk felétek a tárgyhét megjelenő játékait. Lesz itt minden jóság, úgyhogy érdemes átnézni a listát!

Nintendo Wii - Biztos európai nyitócímek

Kaptunk egy listát, melyen az Európában december 8-án startoló Nintendo Wii biztos - hivatalos - nyitócímei sorakoznak fel - nem gyenge indítás lesz ez!