Mega Man Universe

A Capcom visszatér a gyökerekhez, hiszen a Mega Man Universe a sorozat minden jellegzetességét felvonultatja.
Típus: Akció

Harmincadik születésnapját ünnepli Mega Man

A Tomb Raider-sorozat után egy másik klasszikus is jubilált, az évek során közel 50 különböző epizódot, illetve kiadást megélt Mega Man-sorozat ugyanis a múlt héten harmincadik születésnapját ünnepelte.

Jön a mobilos Mega Man és Monster Hunter

A Capcom megerősítette, hogy megalapította új, mobilos részlegét, ami a japán kiadó jövőbeli terveinek megfelelően a mobilpiacon próbál majd teret hódítani. A csapattól olyan játékok lesznek várhatóak, mint a Mega Man és a Monster Hunter.

Keiji Inafune elhagyja a Capcomot

Huszonhárom év után elhagyja a Capcomot a Resident Evil, a Dead Rising és az Onimusha játékok szellemi atyja, Keiji Inafune. A mester lépése szinte előre megjósolható volt, elvégre már többször is szóban temetni kezdte a japán játékipart, igaz, a Capcomhoz mindvégig lojális maradt.

Borzasztó játékokat fejlesztenek a japán stúdiók

Legalábbis ez a véleménye a Capcom egyik legjobb játéktervezőjének, Keiji Inafune mesternek. Mostanában egyre több japán játékkészítő nyilatkozza a saját országáról és honfitársairól, hogy képtelenek igazán jó játékokat készíteni, s lemaradtak a nyugathoz képest.

Mega Man Universe hivatalosan is bejelentve

A Capcom tegnap végre felfedte a Mega Man frencsájz evolúciójának következő lépcsőfokának tartott játékát, az új fejezetre éveket kellett várnunk.

Mega Man Universe - új projekt a Capcomtól

A Joystiq értesülései szerint a Capcom múlt héten jegyeztette be a Mega Man Universe nevet, ami többek között egy videojáték lehet majd - jöhet a nyolcadik sorozat?