Xbox One
- Xbox
Videó
Xbox Game Pass - köszönet a játékosoknak
Egy másfél perces kis videóval búcsúztatja az idei évet az Xbox Game Pass csapata, amiben röviden összeszedték, hogy milyen változások történtek 2020-ban a szolgáltatásban, valamint köszönetet mondtak a játékosoknak a támogatásért.
Hír
Konzolgyártók a biztonságosabb játékért
A Microsoft, a Nintendo és a Sony közös nyilatkozatot adott ki, amelyben a játékosok biztonságérzetének megóvását, erősítését tűzik ki célul. Három elvet fogalmaznak meg, amelyek mentén tenni fognak ezért.
Letöltés
Frissültek az Xbox-konzolok és a Switch is
Megérkezett a legújabb rendszerfrissítés az Xbox One-ra és az Xbox Series X/S-re, valamint a Nintendo Switch is megkapta a maga 11.0.0-s update-jét pár órával ezelőtt, ami többek között megkönnyíti a screenshotjaink megosztását.
Hír
Egy éven belül jöhet az okostévés xCloud-app
A Microsoft intenzíven támaszkodik majd az Xbox Game Pass szolgáltatásra a jövőben, aminek a tartalmát akár a felhőn keresztül is elérhetjük. Phil Spencer szerint már az okostévés xCloud-appra sem kell sokat várni.
Biznisz
Japán stúdiókat vásárolna fel a Microsoft
Nagyon úgy tűnik, hogy a ZeniMax Media bekebelezése után sem csillapodik a redmondi vállalat étvágya, ugyanis épp japán fejlesztőcégekre fáj a foga. Ezzel a kezdeményezéssel szeretne nagyobb nyomást helyezni a riválisaira odaát.
Biznisz
Erős számokkal búcsúzik a konzolgeneráció
A Sony és a Microsoft is közzétette az elmúlt negyedévre vonatkozó pénzügyi helyzetjelentését. Noha a konzoleladásokon érződik a generáció vége, szépen pörgött a videojátékos biznisz mindkét cégnél.
Letöltés
A játékipar is tűkön ülve várja az új Mando-évadot
Reméljük, nem felejtettétek el, hogy ezen a héten veszi kezdetét a The Mandalorian második évada! Láthatóan a játékipar is tűkön ülve várja már a pénteket, ugyanis egymást érik a Mando-kiegészítőkről szóló bejelentések a napokban.
Pletyka
Így vagy úgy, de jövőre iOS-re is jöhet az xCloud
Lapértesülések szerint a Microsoft eltökélt abban, hogy az Apple eszközein is elérhetővé tegye a felhővel hajtott Xbox Game Passt, és amíg a natív alkalmazást nem engedi be a boltjába az almás cég, a weben keresztül támad majd.
Hardver
Tervezi a Microsoft, hogy streamelhessük a demókat
Phil Spencer egy rajongói kérdésre válaszolva árulta el: tervben van, hogy a jövőben az Xbox Game Pass-felhasználóknak ne kelljen demókat töltögetniük, ehelyett inkább streamelhessék azokat az xCloud segítségével.
Hardver
iOS-en is streamelhetjük majd az xboxos játékainkat
Sajnos arról még nincs szó, hogy iOS-re költözhet a Microsoft felhőalapú szolgáltatása, de arra nemsokára az iPhone- és az iPad-tulajdonosok is lehetőséget kapnak, hogy a mobileszközeikre streameljék az xboxos játékaikat.