Nintendo Labo SW

Különféle minijátékok, amelyekhez nekünk kell összehajtogatni kartonból a kiegészítőket.
1530003600

Nintendo Labóval is játszható a Mario Kart 8 Deluxe

Nem kell a sima Joy-Conokkal beérni a versenyzés során, ha otthon csücsül a Nintendo Labo Variety Kitje. Mostantól a saját kartonkormányunkkal ülhetünk a rajtvonalhoz a Mario Kart 8 Deluxe-ban.
1526367614

Jimmy Fallonék Nintendo Labóval zenéltek

Jimmy Fallon rendszeresen jelentkező szegmense, a Classroom Instruments ezúttal Ariana Grandét látta vendégül. Ez önmagában nem túl érdekes, az viszont igen, hogy ezúttal a Nintendo Labóval keltették életre a dalokat.
1525154456

Nintendo Labo - visszafogott az érdeklődés

Ugyan az Egyesült Királyság eladási toplistájának múlt heti összegzése alapján nem nyitott olyan rosszul a Nintendo Switch izgalmas kiegészítője, a Nintendo Labo, de úgy tűnik, ez nem lesz akkora siker, mint maga a Switch.
1525098620

Brit toplista: Kratos továbbra is az élen

A God of War trónja a második héten sem ingott meg az Egyesült Királyságban, ahogy a Far Cry 5-től sem tudták elvenni az ezüstérmet. A Nintendo papírkarton-kiegészítője, a Labo Variety Kit a harmadik helyen nyitott.
1523896200

A heti játékmegjelenések és filmpremierek

Habár ezen a héten sem árasztanak el minket megjelenésekkel a kiadók, több nagyágyúra is számíthatunk a következő napokban. A fagyos Skandináviát és a japán alvilágot is megjárjuk majd.
1523088037

Nintendo Labo - építs és játssz!

Két hét múlva már kapható lesz a Nintendo legújabb nagy dobása, a Nintendo Labo, ami tulajdonképpen egy minijáték-gyűjtemény, amelyhez igazi papírkartonokból hajtogathatunk kiegészítőket.
1518775218

Három új videóban mutatkozik be a Nintendo Labo

A múlt hónapban jelentette be a kiotói vállalat a Nintendo Labót. A Switch-hez szánt, kartonból hajtogatható kiegészítőkről van szó, amiket leginkább a fiatal korosztálynak szánnak. Most közelebbről is megnézhetjük a készleteket.
1516258809

Kartonból hajtogatható perifériákkal erősít a Switch

Éjjel egy furcsa projektről rántotta le a leplet a kiotói vállalat. A Nintendo Labo egyfajta minijáték-gyűjtemény, amelyhez papírkartonokat csomagolnak - ezekből mi magunk hajtogathatjuk össze a különféle Switch-kiegészítőket.