Starfield
- PC
- PlayStation
- Xbox
Hír
Változik a zsebmetszés a Starfieldben
A korábbi Bethesda-szerepjátékokkal ellentétben mégsem állíthatjuk meg a időt zsebmetszés közben a Starfieldben. A lopás valós időben történik, így az kicsit nehezebb lesz, mint a Skyrimben, vagy a Falloutokban.
Hír
Csak Todd Howard beszélhet a Starfieldről
A játék kreatív rendezője árulta el, hogy titoktartási szerződés köti a játékon dolgozókat, és kizárólag a stúdió feje beszélhet nyilvánosan a szeptemberben érkező játékról.
Biznisz
Microsoft: a Starfield Xbox-exkluzívként többet ér majd
A Microsoft úgy becsülte, hogy a Starfield kelendő lenne PlayStation 5 konzolokon is, de szerintük Xbox-exkluzívként jobban megéri majd kiadni a játékot.
Biznisz
A Bethesdát meglepte a Microsoft ígérete a Call of Duty multiplatformon tartásáról
A redmondi cég ígéretei szerint a Call of Duty-sorozatot továbbra is elérhetővé tennék minden platformon, a Bethesda vezetője szerint viszont ez pont az ellenkezője annak, mint amit tőlük elvártak.
Hír
Frissítve: Nem lesz lemez a Starfield dobozában
Az azóta törölt bejegyzés szerint a fizikai kiadásban nem lesz lemez, csak maga a kód a választott platformhoz. A posztot valószínűleg a negatív kommentek miatt távolították el.
Hír
Még legalább öt évet kell várnunk a The Elder Scrolls VI-ra
Habár 2018-ban kapta meg az első teaserét a The Elder Scrolls VI, Phil Spencer elmondása szerint legkorábban csak 2028-ban kerülhet a boltok polcaira a Bethesda szerepjátéka.
Hír
Megvédte a Bethesda a Starfield Xbox-exkluzivitását
A csütörtöki meghallgatáson a kiadó feje elmondta, hogy azért nem érkezik a játék PlayStation 5-re, mert egy újabb célplatform további csúszást jelentene a játék megjelenését illetően.
Hír
Csupán a bejárható bolygók 10 százalékán lesz élet a Starfieldben
Todd Howard nemrégiben a Kinda Funny Games podcastjében szerepelt, ahol számos rajongói kérdésre válaszolt a Starfield kapcsán. Szó esett a planétákról, a karakterek közti románcokról és hajónk fejlesztéséről is.
Homo Nobilis
Lehet, hogy a The Elder Scrolls VI lesz Todd Howard utolsó dobása
Todd Howard egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a Starfield után a The Elder Scrolls VI lehet az utolsó játék, amelynek fejlesztésében részt vesz.
Gépigény
SGF 2023: Starfeld - kiderült a gépigény és az, hogy hány fps-sel fut konzolon
Hirtelen nagyon sok konkrétumot tudtunk meg a Starfieldről tegnap este, ám a csodás látványnak durva ára lesz mind számítógépeken, mind konzolon. Utóbbin csak 30 fps-sel fut majd a Bethesda űroperája.