10.
Addams Family 

Az Addams Family filmeket és meséket nagyon szerettem gyerekként ( és emlékeim szerint fülig bele voltam zúgva a weddnesday-t játszó Christina Ricci-be... ) és mint minden gyerek, önkívületi állapotba kerültem mikor megtudtam, hogy az általam kedvelt témában van videójáték. 
Azonnal neki is estem, és menthetetlenül eltévedtem 5 perc alatt mivel az angol tudásom még a save/load szavakat sem tudta feldolgozni, nemhogy a képernyő alján megjelenő instrukciókat. 

Így aztán pislogtam mint hal a szatyorban, hogy na, most mégis mit kéne csinálni. A véletlen kóborlások közepette egyre előrébb és előrébb jutottam, és hetek vagy talán hónapok alatt cimborákkal kiokoskodtuk, hogy mégis mi lehet a játék végéhez vezető stratégia. Mindegyikünk más más részekben volt jó, így összeültünk és egy délután alatt végigvittük, adogatva a kontrollert, hogy most a tetős rész jön azt csináld te, oké, de a fagyasztóba te mész. 

9.
Little Nemo

Aki esetleg nem tudná, annak mondom, hogy a 90 évek elején sárga kazettás játékot vásárolni felért a félkarú rablóval. Ha szerencséd volt, valami olyasmi volt a játék, mint amit a borító ígért, de jellemzően semmi köze nem volt a kettőnek egymáshoz. Nekem ez volt ilyen. A szüleim megvették a piacon, mert rambo volt a képen, biztos valami akcióban gazdag lövölde lesz... és gyakorlatilag... nem tévedtek olyan nagyot. 



Apró barátunk álomországban kalandozott és cukorkával el tudta kábítani az állatokat hogy beléjük... bújjon... hmm. Na, ezt nézzük még egyszer. Tehát cukorkával varázslatos módon megkapta az állatok külsejét és erejét valamint képességeit. Nagyon aranyos volt, remek hangulattal, és színes grafikával. Mindemellett amúgy pokoli nehéz volt, nemhogy végig nem vittem, de még a második pályát sem tudtam gyerekkoromban befejezni. 

8.
Double Dragon II.

Mint akciófilmeken szocializálódott kiskölyök, végtelenül imádtam minden bunyós alkotást. Nem egyszer próbáltam filmes pörgőrúgást produkálni, aminek az lett a vége, hogy vagy összetörtem valamit, vagy magamat. Többnyire az ajtófélfát sikerült a bokámmal megtámasztani, minek okán kevésbé férfias szipogással bicegtem vissza könnyeim küzdve a nintendó elé. 

Tisztán emlékszem, hogy Anyukám kikerekedett szemmel nézte, hogy a játékban a rám támadó hölgyet egy köríves mozdulattal oldalba rúgom, majd addig verem a fejét míg villogva át nem adja magát az enyészetnek. Hát.. Nem ez volt a kedvenc játéka. Volt egy speckó mozdulat (ugrás+rúgás) aminek az előhívásával emberünk indokolatlan erővel és sebességgel oktrojálta bele a térdkalácsát a támadó arcába. Nem egyszer kaptunk enyhe ínyhüvely gyulladást amikor órákon át ezt a két gombot terrorizáltuk. Ja.. és ha nem a legnehezebb fokozaton indítod el csak a játék felét, vagy kétharmadát fogod látni. Óhhh... azok a 90. éves. 

7. 
Werewolf

Ezt a játékot én egyszerűen imádtam. Olyan hangulata és zenéi voltak, hogy nem bírtam abbahagyni. Gyönyörű volt a grafikája, és amikor átalakult... Leírhatatlan milyen hatással volt rám gyerekként. Biztos voltam benne, hogy ez a világ valaha készített legkirályabb és legmenőbb játéka. Teljesen elvarázsolt első pillanattól kezdve. 



Ha a gyerek kihúzza a gyufát, le fogom ültetni elé, hogy addig játszik amíg én azt nem mondom hogy elég. De csak ha nagyon rossz lesz. Még egy ilyen unfair, bugos logikátlan kódtengert mint ez a játék. Kegyetlenül nehéz volt, és irreálisan komplikált. Mindemellett imádom a mai napig. De még emulátorral megtámogatva is egy kínszenvedés volt az utolsó harmada a játéknak. Nem is értem gyerekként egyáltalán hogy voltam képes az első 4 pályát legyűrni. 

6.
Nekketsu Kakutou Densetsu

Ezt se leírni, se kimondani nem tudtam soha, számomra csak japán bunyós játék névre hallgatott egész gyerekkoromban. Tesómmal nyúztuk rengeteget, ugyanis kb olyan volt karaktert alkotni, mint feltárni egy holt nyelv titkait. Pálcika, kisszék, hóember, csúszda, kémény, és kész is volt a karaktered akinek láttad hogy egyik értéke 7 a másik meg 2 de hogy mi, azt a japánok megtartották maguknak. 



A mai napig ötletem nincs miről szólt, mi volt a lénye, hogy lehetett benne bármilyen mozdulatot előcsalni, de imádtuk. Egy idő után már egész könnyen ment a karakteralkotás is, és vetettük bele magunkat a küzdelembe. Aztán néztük, ahogy hőseink elrohannak a messzeségbe, útjukon pedig a nyugvó nap halvány fénye kíséri őket, hiszen ők lettek a tigris harci torna bajnokai... Gondolom.... 

5
Goonies

Ez a játék egyike volt azon kevés alkotásoknak amik felkeltették Anyukám érdeklődését. Erősen él bennem az emlék, hogy Ő volt a családban az első aki túljutott bizonyos szakaszokon, megértett összefüggéseket a tárgyakkal, és végig tudta vinni. Az utolsó pár részen mindannyian ültünk és drukkoltunk, hogy hajrá, sikerülni fog, végig tudod vinni. Először vitte végig a családban, és szinten elsőként jött rá, hogy lehetett elérni a legjobb befejezést benne.



Egy kalandjátékról van szó, ahol hősünk megállíthatatlanul kutat családja után, és pályáról pályára szabadítja ki gyermekeit, hogy aztán a végén újra együtt lehessen a család. Korának tipikus platformere volt, a jobbik fajtából kis logikai játékokkal és keresgéléssel megtámogatva. Azt a mai napig nem értem ki és miért gondolta hogy jó ötlet a tárgyakat úgy elrejteni, hogy csak ütésre vagy ugrásra jelenjenek meg. Ennek a játékmechanikának köszönhetően a főhősünk úgy vonult végig a pályákon mint egy kokainon nevelt Chuck Norris. 

4.
Battletoads and Double Dragon

Ez volt életem egyik legszórakoztatóbb játéka. A hangulat, a zenék,. az animációk, a támadások, úgy maga az egész. Egy pillanatig nem akarta magát komolyan venni, és minden pillanatában ömlött belőle a mesékre jellemző bugyuta erőszak, óriási bakanccsá alakuló láb a kombó végén, kiugró szemek ordítás közben, minden ami kell. 



Az elején ki kellet választani hogy a srácok valamelyikével vagy egy békával akarsz neki indulni a kalandnak. Nagyon nem volt mindegy, mert meglepő módon két merőben más stílust hoztak a karakterek. Ez különösen a peremek megragadásánál vagy a speciális mozdulatoknál volt érezhető. Végig soha nem tudtam játszani, mivel egy ponton kifagyott a kazetta. Egészen elképesztő, de az emulátor is pontosan ugyanaddig bírja vinni a játékot mint gyerekkoromban.

3.
Ninja Gaiden

Igen... Erről már írtam bővebben ITT.
A játék nehéz, de olyan legendásan rohadék. Minden összeesküdik ellened. Aki ezt gyerekkorában végig tudta vinni, az egy valódi ninja volt. Mi közösen még a végig sem jutottunk el, nemhogy lenyomjuk a főellenséget. 



Ha létezett olyan program ami pillanatok alatt fel tudta tornázni a hatszorosára a vérnyomásom akkor ez az. Zseniális maga az ötlet, a történet egészen kreatív egy játékhoz képest, nem utolsó sorban ebben a játékban voltak először filmekre hajazó átvezetők. De a nehézség... Az valami kegyetlen. A játék gyárilag se lenne könnyű, de a játékmechanika még ránk is gyújtja a süllyedő hajót amiben a reményeinket őrizgettük, hogy majd most végigjátsszuk. De persze gyerekkorom óta rengeteget fejlődtem, így kapásból mentésekkel kezdtem haladni és végig tudtam vinni. 

2.
Super Mario Bros

Őszintén meg lennék lepve ha lenne olyan aki legalább érintőlegesen ne találkozott volna valamilyen formában Márióval. Talán a valaha megalkotott legismertebb videójáték és kitalált karakter. Megjelenése után 30 évvel (drága kenyér... ) még mindig töretlen népszerűségnek örvend és milliók várják a nintendót, hogy piacra dobják a következő nagy címet, ahol a csillag felvétele után epilepsziás rohamot kaphatunk. 



Amennyiben emlékeim nem csalnak az első ha nem a legelső videójáték volt amit valaha kipróbáltam. Kis túlzással azt lehet mondani, hogy Márióval együtt nőttem fel, és a barátságunk azóta is sziklaszilárd. Amennyire egyszerű, annyira nagyszerű ez a játék. Nehéz, de nem unfair, kiismerhető, szerethető és ha fordítunk rá időt abszolút profi szinte emelhetjük tudásunkat. Nem mellesleg amíg meg nem tudtuk, hogy a torta egy hazugság( Én értettem ezt az utalást....) addig ez maradt nekünk, a "rajta, ne add fel, menj tovább, a hercegnő egy másik kastélyban vár rád" címen napi motivációnak. 

1.
Super Contra

Hosszas, és igen kitartó kunyerálás árán végül kisírtam, hogy Apa játsszon velem. Nekiugrottunk és haladtunk előre, de idővel mindig alul maradtunk a végtelen számban özönlő ellenséggel szemben. Ha esténként vagy hétvégente volt egy kis ideje, gyakran estünk neki újra hogy megmentsük a világot a mutáns nekromanta Alien maratonfutó buborékok támadásától.



Aztán egyszer csak sikerült. Nem volt következő hullám, nem volt következő pálya. Hónapok gyakorlását és kísérletezését követően végül végigvittük. Néztük ahogy minden felrobban, hőseink pedig beugranak a helikopterbe, és azzal a tudattal repülnek el a naplementébe, hogy megmentették a világot. Mi pedig ültünk az ágyon, csendben hallgattuk a fantasztikus háttérzenét, és néztük, ahogyan a helikopter távolodik. Hosszú évekkel később újra nekiugrottunk és ezúttal már emulátoron végigvittük ismét. Minden más volt, még minden ugyanolyan. Ültünk, és csendben néztük ahogy újraéltük életünk egy meghatározó pillanatát.

Hát ezek számomra a legemlékezetesebb játékok gyerekkoromból a Nintendóra. Nektek mik azok a címek, amik emlékét örökre viszitek tovább magatokkal?

Köszöntem a megtisztelő figyelmet.