Bevezető.

"Életem zenéi" sorozatom következő, és egyben utolsó állomásához érkezett. Az első részben arról írtam, hogy gyermekkoromban leginkább filmzenéket, és egyéb instrumentális, illetve szintetizátor zenéket hallgattam (Morricone, Vangelis, Jean-Michel Jarre, stb.). De ejtettem néhány szót arról is, hogy azért a 80-as évek disco slágereiből is akadtak kedvenceim. Aztán beszámoltam arról is, hogy serdülő koromban a Jazz, és a Blues, Country zenének jeles képviselői közül melyek voltak nálam a favoritok. Ezt követően pedig arról is írtam, hogy ifjú, lázadó titánként a Rock, és a Metal műfaj nagyágyúi közül melyek álltak az akkori lelki világomhoz, és ízlésemhez a legközelebb. Eddig tett zenei felfedező utam beszámolójának utolsó fejezetét is szeretettel osztanám meg veletek itt, a GK hasábjain. Habár eddig is réteg zenékről írtam, tehát a legtöbb esetben nem a manapság szélesebb körben elterjedt, és népszerű zenékről, előadókról, azért remélem ezt is érdekesnek találjátok majd néhányan.

Enigma

A 99-es Greatest Hits dupla lemez megvásárlásával ismerkedtem meg a román-osztrák származású Michael Cretu által életre keltett csodálatos zenével. Cretu a 80-as években producerként dolgozott, többek között Mike Oldfield mellett, de az akkoriban híres, és népszerű pop énekes, Sandra pályáját is egyengette, akit '88-ban feleségül is vett. Házasságuk elején a nagy boldogság inspirálólag hatott Cretu-ra, és jött az ihlet, hogy megteremtsen egy amolyan „New-Age-Dance” stílust. Így született meg az Enigma. 1990-ben jelent meg első lemeze, ami óriási siker lett, csakúgy, mint az azt követőek is. Az első néhány albumra a gregorian, és a törzsi énekek felhasználása volt a jellemző, ami az Enigma egyfajta ismertetőjegyévé is vált. Volt jó néhány szám, amiben Sandra is énekelt, illetve maga Cretu is dalra fakadt néhány saját szerzeményében. Az általam elsőként megismert ’99-es dupla CD-s Greatest Hits lemezen már persze az addigi legjobb számai voltak, amelyek engem teljesen elbűvöltek, és azonnal beleszerettem ebbe a zenébe, hiszen lelki világom hangulatát hűen tükrözték akkor (is). A lázadó, dühöngő Rock-Metal korszakomba már amúgy is éppen kezdtem belefáradni, és ehhez társult a rám amúgy is jellemző melankólia. De ugyanakkor boldog is voltam, mert akkoriban dúlt a nagy szerelem az asszonnyal, valamint nemrégiben fejeztem be a sulit is, és még volt egy jó állásom is :) Csak én amolyan mély érzésű, filozofikus, melankolikus alkat voltam mindig is, így tehát az Enigma zenéje pont illett hozzám. Csak hogy néhányat említsek, amolyan ízelítőként a kedvenceimből: Beyond the invisible, Mea culpa, Callas went away, T.N.T. for the brain, Why, Sadeness, Rivers of belive.

Aztán jött a 2000-es év, ami úgy látszik Cretu számára is sok változást hozott, ugyanis kicsit más lett a stílus, de nekem továbbra is bejött, mert én is pont olyan irányba változtam, mint Cretu új lemeze, így abban ismét mintha a saját érzéseimet hallottam volna kifejeződni. A Gravity of love, és a Push the limits számok nem csak kedvenceim, de olyanok, melyeknek a klipje is nagyon elgondolkodtató szerintem. A Boom, boom c. száma pedig egy szerelmi vallomás a nejemnek. Az „a mi dalunk” abból az időszakból :) Aztán jött egy keserű korszak. Az én életemben is, és Cretu életében is. Ugyanis Sandra és Cretu elváltak. Az Enigma zenéjén pedig egyre inkább érződött a lelki fájdalom, és a keserűség. Így születtek meg az olyan szívbemarkoló számok, mint pl. az Invisible love, és a Same parents melyeknek szövegei is nagyon jók (a szívemből szólnak). Közben az én életem egyre nagyobb csőd lett, nem találtam a helyem, csak sodródtam egyre mélyebbre, és mélyebbre...

Mike Oldfield

Ha már szóba került Cretu kapcsán, megemlíteném, hogy az ő zenéjét is imádom. A két kedvenc albumom tőle a „The Songs Of Distant Earth”, és a „Tr3s Lunas”, és azokról is pl. az olyan remek szerzemények mint pl. a Let there be light, és a Crystal clear, vagy a No man's land, és a Return To The Origin.

Trance, Techno, House.

Sokáig elítéltem az elektronikus zenének ezt a változatát, mert előítélettel voltam, és azt gondoltam én is, mint sokan mások, hogy csak igénytelen "tuc-tuc" gépzene. Na meg akkoriban, a 90-es évek első felében én inkább a Jazz, Blues, és a Rock-Metal zene rajongója voltam, így tehát nekem is az volt a jelmondatom, hogy „az az igazi zene”.

Csakhogy én ugyanakkor soha nem zárkóztam el az elektronikus zenétől sem. Gyermekkoromban még az abszolút favorit Jean-Michel Jarre, és Vangelis volt, és a 80-as évek „szinti-POP” zenéjét is kedveltem. Sőt: a Commodore 64-es és az Amigás zenéket is imádtam. Ezért nem kerülhettem el a sorsomat :) Egy ilyen ember, hogyan is ne szeretné meg az igényes Trance zenét :)

Az akkoriban hódító útjára induló Techno-Trance-Rave-House zene futótűzként terjedt, és mint valami vírus, úgy fertőzte meg sorba az embereket. Habár eleinte tiltakoztam, és elítéltem az ilyen "zenét", de a franc egye meg, ahogy egyre többet hallgattam, hiszen a csapból is a techno szólt, be kellett vallanom magamnak, hogy ez bizony tetszik nekem is :) Így tehát, miután az előítéleteimtől megszabadultam, rájöttem, hogy én ezt imádom, és nagyon tetszik :) Most abba talán ne menjünk bele, hogy melyik a Techno, Rave, és melyik a Trance, House, és azoknak milyen irányzatai vannak. Tudom, hogy nem mindegy, mert mindegyik más, de én nem szeretnék a különböző stílus, műfaj, és irányzat besorolások definíciójába bonyolódni :)

Robert Miles 1996-os Dreamland c. albuma engem teljesen elbűvölt. A Children c. számát pl. loop-olva hallgattam a walkmanemben sokáig. Aztán jött ATB első önálló lemeze, amiről nekem (a tőlem megszokott módon) nem a legnagyobb sláger volt a kedvencem, hanem inkább a Beach Vibes. De amúgy tetszett az egész album.

Ezen kívül pedig sokat csemegéztem anno a Dream Dance, és a Future Trance válogatás CD-kről. Ezeken a korongokon lévő különböző előadóktól rengeteg jó számot hallgattunk akkoriban az asszonnyal, és a haverokkal. A bulikon akkor még az ilyen zenék dübörögtek: Seven days and one week (BBE), Cafe del mar (Energy 52), Night Train (Kadoc), Da beat goes (Red 5), Bellissima (Dj Quicksilver), Stay (Sash), Up to no good (Porn King), Follow me (Space Frog), Ayla (Kosmonova), Flow (Dolphin’s mind), Allnight (Paffendorf), Kiss that sound (Pulsedriver), House Time (K.K. system), stb., stb. Természetesen ez csak némi kis ízelítő, hiszen lehetne még akár 10 oldalon keresztül is folytatni. Plusz az olyanokat még meg sem említettem, akiknek a komplett albumaikat is nagyon szerettem. Mint pl. a Brooklyn Bounce.

Imádom a mai napig is az ún. „early years” korszakukat, és számaikat. A The beginning (Progressive attack), és a The real bass, vagy a Get ready to bounce, és a Contact is mind olyan számok voltak, amelyek szinte mindig ott dübörögtek a bulikon a 90-es évek vége fele, a millenium közeledtével. De nálam az abszolut favorit a Funk U :)

Scooter

Velük szemben is tele voltam előítélettel (én is). Hangoztattam is sokat azon véleményemet, hogy ez a kiabálás, amit ez a H.P. Baxxter művel, főleg a sok idióta, értelmetlen szöveggel az nagyon gagyi, és igénytelen. Azt meg pláne felháborítónak találtam, hogy szinte majdnem minden számuk feldolgozás. „Nem csak gagyik, és az énekes csak kiabálni tud, énekelni nem, de még egy eredeti ötletük sincs, hisz szinte minden számukat lopták, csak feldolgozás”. Így méltatlankodtam sokáig. De aztán mégis azon vettem észre magam, hogy nekem ez a xar tetszik :)) Aztán amikor az előítéleteimtől megszabadultam, és csak a zenére koncentráltam, akkor rájöttem, hogy én ezt imádom, és nagyon jó :))

Aztán persze megváltozott a véleményem: Lehet, hogy szinte minden számuk feldolgozás, de mégis azon ritka csapatok egyike, akikre azt mondom, hogy számaik nem megcsúfolása az eredetinek, hanem a Hardcore Techno stílusban való remek feldolgozása. Ezzel persze lehet vitatkozni, de sikerük azonban mégis vitathatatlan. A többi meg ízlés dolga :) Van, akinek bejön, van, akinek nem :) És ahogy egy GK-s tag egyszer nagyon találóan fogalmazott: "valakit pedig az ízlése miatt baxogatni az mindennek a legalja".

Nem hinném, hogy be kell őket mutatni, de azért néhány jó szám a 90-es évekből (csak ízelítőnek, nem teljes listaként): Move your ass (1995), Back int he U.K. (1996), The age of Love (1997), We are the greatest (1998), How much is the fish (1998), Faster harder Scooter (1999). Aztán jött az ezredforduló. F**k the millenium. Viszont a Scooter utána is csupa remek albummal állt elő, és a mai napig rajongójuk vagyok, imádom a zenéjüket.

Az ezredforduló utáni Ramp, Nessaja, Posse, Weekend, One, Hello, Suavemente korszak is nagyon bejött, melyek mellett továbbra is tetszettek az instrumentális számok is (mint pl. a Pulstar, ami egyébként egy Vangelis szám feldolgozás. De ott a Soul train is, és az összes többi.) Aztán jött egy újabb korszak: Jumping all over the world. Hát ez is nagyon bejött :) Az asszony imádja ezt a számot, főleg a refrént, és bár mi nem vagyunk egy táncos lábú pár, de erre még mi is sokat táncoltunk :) Legalábbis próbáltunk… úgy ahogy a klipben is van :)) Milyen sokat nevettünk, és buliztunk erre akkoriban :)) Aztán jött a The question is what is the question, majd később a Jadore hardcore, és a Jump that Rock. De ott volt még a Stuck on Replay, és a Sound above my hair is, és még sorolhatnám hosszasan... Elképesztő számomra, hogy szinte mindig végigfut a hátamon a hideg, és libabőrős leszek a zenéjüktől. Mindig olyan jó kedvre derít, olyan vidámságot, életörömöt ad, hogy hihetetlen :) Valamit csak jól csinálnak, na :) És nem álltak meg. Megint stílust váltottak, ami nekem ismét bejött :) Olyanokról beszélek itt, mint pl. az It’s a bitz, és a régi Házibuli c. film zenéjének feldolgozása, a Dreams, vagy az Only one. Legutóbb pedig, amit kiadtak lemezt azon már tényleg az agyam eldobtam, hogy ezek még mindig tudják hova fokozni :) Egyszerűen kiba**ott jók az új albumról az olyan számok, mint pl. az Army of Hardcore, és az I’m a raver baby, vagy az Overdose. Ez utóbbit gamereknek különösen ajánlott meghallgatni :)) De ott van pl. egy populárisabb Mike Oldfield szám feldolgozása is, a Talk about your Life. Hát hova lehet ezt még fokozni? Nem tudom. Csak azt, hogy én imádom a zenéjüket, és kalapot lengetek előttük. Respect :)

2000 után. „Everybody’s freeeeeeee” :)

Az ezredforduló után továbbra is sokat csemegéztem a Dream Dance, és a Future Trance válogatásokról. Bizony akkoriban is sok remek bulizós zenékkel tettük próbára a hangfalainkat, melyek házilag tákoltak voltak ugyan, de össz. teljesítményük volt kb. 400-500 Watt RMS, és szépen is szóltak :) Szóval továbbra is dübörögtek többek között ezek is:

Aquagen: Everybody’s free, Darude: Sandstorm, és a Feel the beat, Paffendorf: Be Cool, Blank & Jones: Desire, Rank1: Awakening, Svenson & Gielen: Twisted, Starsplash: Free, Mark Oh: Because I Love You, Driftwood: Freeloader, Pulsedriver: Beat bang, Paffendorf: Vogue, Phats and Small: Feel good, Atlantic Ocean: Waterfall, és még sokan mások. Sorolhatnám még hosszasan.(Akinek van kedve bővítse nyugodtan a listát a saját kedvenceivel a kommenteknél)

Persze néhány előadó önálló lemezét is sokat hallgattam. Mint pl.: Darude, John Digweed, Blank & Jones, Paul van Dyk, Kai Tracid, stb. A kicsit bulizósabb, Club Trance műfajból a Paffendorf, Dj Sakin and Friends, Aquagen, és még sokan mások. Közben a Progresszív, és egyéb Trance irányzatok felé is tettem kalandozásokat, így sok más remek előadó zenéjével is megismerkedtem. Csak néhány példa: Ferry Corsten, Above & Beyond, Kyau & Albert, Ronski Speed, Markus Schultz, Ferry Tayle, Solar Stone, Andy Prinz, Rapid Eye, Push, Cosmic gate, Rank1, Svenson & Gielen, John O'Callahan, stb. Viszont az alábbiak az abszolút favoritok listáján is kiemelt helyen szerepelnek nálam:

„The Summer is here”

ATB tovább fejlődött. Újabb önálló lemeze a Two Worlds volt, ami valami fantasztikusra sikerült. Imádom azt a fajta gitár hangzást, amit a Fileds of love c. számban hallani pl. Az ebben a számban közreműködő York (is) akkoriban csinált már néhány ilyen számot, ahol a Trance stílust a gitárral ötvözték, de ATB-vel ezt szinte tökélyre vitték. Az album 2. CD-je amolyan Chill out jellegű, ami szintén nagyon bejött nekem. Különösen az a szám, amit ATB egy másik nagy kedvencemmel együtt készített: Enigmatic encounter (ATB feat. Enigma). Egész nyáron hallgattuk azt az albumot az asszonnyal. Ez után pedig minden évben nyár elején már alig vártam a soron következő, épp aktuális lemezét, hogy aztán egész nyáron azt hallgathassuk. Nem okozott csalódást eddig még soha. Valahogyan mindig pont eltalálta, és jól tükrözte a lelki világomat az a zene, amit ő csinált. Mikor nagyon egyedül éreztem magam, akkor volt friss a „You are not alone”, majd a rá következő évben én is pont így éreztem: „Peace=illusion”. Aztán megint eltelt egy év, és az új lemez számaiban megint csak mintha az én érzéseimet hallottam volna kifejeződni. Ezek akkor már egy kicsit pozitívabbak voltak. Ez volt az az érzés: „Ecstasy”. Nem, nem kell itt semmilyen drogokra gondolni, épp ellenkezőleg: akkoriban szoktam le, és tisztultam meg sok mindentől :) Persze ATB albumairól szinte minden számot nagyon szeretek, nem csak azt a párat, amit felsoroltam. Ugyanúgy szeretem a Mysterious skies, és a Here with me, vagy a korábbi lemezről a Sunset Girl, és az "In love with the dj" számait is, és még sorolhatnám hosszasan...

Tiesto

Volt egy újrakezdés az életünkben az asszonnyal. Házasságunk is megújult, ezért a Love comes again c. szám "a mi dalunk" volt abban az évben. De nagyon szerettük a Just Be, és a többi remek Tiesto számot is. Mint pl. az Adagio for Strings, vagy később az In the dark. Tiesto kb. 2005-ben bekerült a személyes favoritok közé, és onnantól rendszeresen hallgattam lemezeit, számait.

Armin Van Buuren

Saját bevallása szerint Jean-Michel Jarrre nagy hatással volt rá. Akinek zenéjére pedig gyermekkorom egyik nagy kedvence volt nagy hatással, az nem csoda, ha olyat alkot, ami nekem is tetszik :) Elsőként a Communication számával hívta fel magára a figyelmem. Aztán a Burned with desire, és a Yet another day is nagy kedvenc volt, mint ahogy sok más szerzeménye is még. Majd később az asszonnyal közös, kiemelt kedvencünk lett a This light between us is. Nekem még nagyon tetszett a "Status Excessu D" is, aminek zenéjére vágtam a Commodore Amiga korszakomról szóló, 14 évvel ez előtti saját felvételeket tartalmazó nosztalgia videómat. De persze van még rengeteg jó Armin szám, amit felsorolhatnék még.

„This is more than music. This is a lifestyle”

Mint korábban említettem, nekem nagyon bejött a gitárjáték ötvözése a Trance műfajjal. ATB, és York követett el korábban ilyen számokat, és azóta is mindig kerestem az ilyen zenéket. (Ha valaki tud ilyet, akkor kérem jelezze a kommenteknél :) Találtam persze néhány ilyen trance számot elvétve, ami tartalmaz gitárjátékot is, de teljes albumot, ami erre épülne, olyat nem. Egészen 2012-ig, amikor felfedeztem a Sunlounger nevű projektet, ami egyébként Roger Shah (Dj) önálló, saját szerzeményeit tartalmazza.

Na pont ilyen zenét kerestem én :) A 2007-es, első albumon található White sand volt, ami talán populárisabb, és többen is ismerhetik. De olyan gyönyörű gitárjátékok is vannak a Sunlounger repertoárjában ami akár egy idilli, paradicsomi környezetben elköltött reggelihez, vagy vacsorához is tökéletesen illik: Reggelihez ajánlom a Balearic Breakfast c. számot, vacsorához pedig a Balearic Diner c. számot :) A kettő között pedig a fehér homokban, a pálmafa árnyékában hűsölve a tenger hullámaiban gyönyörködve ajánlom a Breaking Waves, vagy a Summer Escape számokat. De ajánlhatnám még az "Acapulco-i hullámokat" is :)

Chill out

Ha már a paradicsomi, idilli állapotoknál tartunk: A Trance műfajban elég régóta bevett szokás, hogy csinálnak egyes számokból egy lassabb, amolyan relaxos, ún. chill-out, downtempo verziót. Vannak, akik rendszeresen úgy adják ki lemezeiket, hogy van egy 2. CD, ami az 1.CD számainak Chill-ot verzióját tartalmazza, vagy legalábbis a második lemez kimondottan chill-out szerzeményekkel van tele. Ilyen előadó pl. ATB is, akinek a már említett Two worlds lemezének a 2. CD-je is ilyen Relax, chill-out volt, és az újabb albumoknál is megtartotta ezt a jó szokását. A Blank & Jones nevű formáció is külön albumokat ad ki, melynek a "Relax" nevet adták, és tele van remek chill-out számokkal.

Persze van nagyon sok Chill-Out válogatás lemez is, melyek különböző előadók szerzeményeit tartalmazzák. Ilyen pl. a Cafe Del Mar válogatás széria is, amelyekből a saját kedvenceim válogatását én is sokat hallgatom. Örülök, hogy elterjedt ez a műfaj, mert én ezeket a zenéket nagyon szeretem. Mivel a zenés blog sorozatom első részében arról számoltam be, hogy már kis gyermekként is Vangelis volt az egyik nagy kedvencem, így nem is csoda, hogy szeretem ezt a "Chill-out" műfajt :) De mostanában leginkább ATB, Sunlounger, és York chill-out szerzeményei a favoritok nálam. Főleg ilyenkor, nyáron. Én ugyanis mindig is igazi nyári zenének tartottam ezeket. A hűvösebb évszakokban inkább Jazz-t hallgatok, de nyáron ezek a kedvenceim, ha igazi kikapcsolódásra, és nyugalomra vágyom = szinte mindig :) Mint amilyen pl. York legutóbbi lemeze is:

Az album címadó számában Mike Oldfield is közreműködött: Islanders. De csodálatos a Touched by God, és az Abyss c. szám is, ahogyan az összes többi is az albumról. Igazi nyári siestához illő, jó kis relaxing zene :)

ATB: Chill-out

Már említettem, hogy az ATB albumoknak is szokott lenni Chill-out lemeze, rajtuk olyan remek számokkal, mint pl. a Trilogy, és a A dream about you, vagy a One small step, és a Magnetic girl. De az összes chill-out lemez ATB-től kedvenc nálam, és sokat hallgatom őket.

Schiller:

Jómagam akkor figyeltem fel rá, amikor slágerlistán volt az I feel you c. száma, és az nekünk az asszonnyal nagyon tetszett. Onnantól kezdve kutattam, kerestem a lemezeit, és a koncert DVD-ket. Így számos nagyszerű, pihentető, és elgondolkodtató zenékkel lettem gazdagabb. Olyanokkal mint pl. a Wehmut, és a Lichter, vagy a Tagtraum, és a Mike Oldfield közreműködésével előadott Morning dew. De sorolhatnám még a nagyszerű Schiller szerzeményeket: Einklang, és a Herzschlag, vagy a populárisabb Let me love you, és a Drifting and dreaming is mind remek számok. A koncert DVD-k pedig varázslatos, óriási élményt nyújtanak. Különösen a legutóbbi lemezének koncertje, az Atemlos.

A felszín alatt

Tisztában vagyok vele, hogy ez a blog minden zenei műfajban, és stílusban, amit érintett, csak a felszínt kapargatja, és sok előadó nevét megemlíthettem volna még. Kérem szépen, hogy ezt nézzétek el nekem, és ezért ne kövezzetek meg. Ellenben nagyon örülnék neki (és talán mások is), ha a kommenteknél mindenki, akinek van kedve hozzá kiegészítené, és ezzel bővítené a blogot a saját kedvenceivel :) Szóval:

Nektek melyek a kedvenceitek az említett zenei műfajokon belül?

Hit Counter