maktub

maktub

Gyorsteszt: Destiny 2 - Warmind (PS4)

Link másolása
Kis tapasz egy nagy seben.

d2-warmind1.jpg

Túl vagyunk a mélyponton? – teheti fel a jogos kérdést a játék bármely rajongója, aki kitartóan várt arra, hogy a programozók a Bungie-nál végre összeszedjék magukat. A többség érthető módon ráunt a cég szerencsétlenkedésére, és a játékosbázis ennek megfelelően számottevően megfogyatkozott, habár még mindig van egy komoly, aktív mag. Az elpártoltak visszacsalogatására volt hivatott a második DLC, a Warmind illetve a vele együtt élesedő májusi frissítés. Az utóbbi révén a középszerű egzotikus fegyverek jelentősen fel lettek turbózva, a pvp-ben pedig megjelent mindjárt két exkluzív jutalmakkal kecsegtető ranglétra is, hogy legyen miért órákat beleölnünk. Ez volna a lényege a Warmindnak is, hogy célt, tartalmat és kihívást adjon a játékosnak, melyekben az előző kiegészítő oly szegényes volt. Az már biztos, hogy a Bungie nem a kampánnyal igyekszik a kitűzését teljesíteni. A sztori megint csak ingerel egy nagy rejtéllyel, hogy pár rövidke, de legalább a szokásosnál kicsit nehezebb küldetés után véget is érjen egy „nesze semmi, fogd meg jól-csavarral”. A címszereplővel is mindössze az utolsó átvezetőben találkozunk egy pillanatra, ami feltehetően a szeptemberi nagy DLC történetét készíti elő. A cég lustaságát jelzi, hogy most megint egy régi ellenfél – ezúttal a hive – köszön vissza módosított formában, a Mars, mint fő helyszín pedig ugye ismerős a Destiny első részéből. Jelzésértékű az is, hogy a legjobb új egzotikus puska, a bikaerős Sleeper Simulant szintén az előző epizódból lett átemelve. Nem valami ígéretes indulás, de azért nem annyira vészes a helyzet, ahogy az eddigiek alapján tűnhet. 

Ellentétben a Curse of Osiris zsebkendőnyi játékterével, a marsi bázis és környéke jelentős területet ölel fel. Pusztán a bebarangolásával is érdemes időt eltölteni. Kétféle gyüjtögetnivaló is akad, ám egyelőre úgy néz ki, hogy csak a data fragmentek összeszedése ad érdemleges jutalmat. 35 után egy egzotikus kardot kapunk, 45-ért pedig siklómotort. A DLC legtöbbet hangoztatott újdonsága az Escalation Protocol, ami egy hordamód jellegű nyilvános eseményt takar a Marson. Hét szintet kell hozzá teljesíteni, de már az első se egyszerű. Minimum négy-öt ember szükséges, ám kilenc az ajánlott. Alapvetően klassz lenne, ha a Bungie nem korlátozza le háromra a patrolos csapatlétszámot, így a másokkal való szerencsés összeakadásra vagy egyéb trükközésre kell hagyatkoznunk, ha teljesíteni akarjuk. A kiegészítővel megnőtt a maximális light szint 385-re, viszont ennek elérését alaposan lelassították. Odáig rendben is volna, hogy meg kell küzdeni az előrejutásért, az már kevésbé, hogy a heroic nehézségű tevékenységek végrehajtásáért is lófütty értékű cuccot kapunk. Ebbe beletartoznak a heroic strike-ok is, melyek elég kemények lettek, viszont nem csak, hogy kettő is egy-egy kampányküldetést használ újra, de elfelejtették őket exkluzív megszerezhető felszereléssel ellátni. A frissen debütált, komplikált mechanizmusú raid lair, a Spire of Stars leginkább a light szint feltornászására jó. Arra is korlátozottan, mivel csak páncélt, sidearmot és egy fusion rifle-t lehet belőle megszerezni. No persze, ha kihívásra vágysz, azt maximálisan teljesíti! Ha a tartalmi újdonságokat nézzük, a Warmind nem váltja meg a Destiny 2-t. Egy tétova lépés a megfelelő irányba, amivel csupán egy kis időt nyertek. 

ÉRTÉKELÉS: 60%

15.
15.
Aanash
#14: Ugyanígy vagyok vele èn is.
Plusz jön az Anthem, Division 2 ès mèg ki tudja mik.
Tuti hogy mások is felfigyeltek az első rèsz sikereire ès lesz mèg konkurencia.
14.
14.
maktub
#13: Köszönöm!
Az biztos, hogy a Bungie-nak megvannak a maga komoly belső problémái. Az, hogy mindkét rész fejlesztését a munkálatok közepén egyszer elölről kezdték több, mint árulkodó. Ezek a bajok kombinálva a mohóságukkal és az arroganciájukkal elég volt ahhoz, hogy a Destiny 2 egyik mélypontból a másikba zuhanjon. A szeptemberi dlc-re tényleg valami nagyot kell villantaniuk, különben ez a szezon lesz az utolsó, amit végigjátszok.
13.
13.
Aanash
Frankó lett az írásod.
Olvastam itt kommentben hoh a Bungie kètszer is bele lèpett ugyanabba a szarba. Lehet direkt?

A leginkább zavaró dolog számomra a strike rèsze a játèknak.
A sztori bossok újra hasznosítása.
Az Destiny1-ben szerettem a strikeokat, itt meg olyan semmilyenek.

Ráadásul a frakciós ruhák.
A dead orbitos titan ruha kb ugyanaz mint az EDZ-n megszerezhető.
Ès a többinèl is sajnos hasonló a helyzet.

A pvp mèg mindig borzalom a 4v4-el.
A fegyver kiosztásról nem is beszèlve.
Az exoticok meg jók lennènek....
Hol egy Ice Breaker vagy egy Hawkmoon....

Az új helyszínek meg inkább kicsik ès zsúfoltak ez a Mars pálya se egy nagy eresztès...

A horda mód meg...amióta van senkit se láttam a Marson akik vègig csinálnák...

A Destiny az első rèsszel èlte fènykorát.
Azóta csak a kevesebbet ugyanannyi pènzèrt című nóta van.
5.
5.
maktub
#4: Valószínűleg az első fog megvalósulni. Az E3-on állítólag be is mutatják a nagy dobásnak szánt, szeptemberre datált kiegészítőt egy soha nem látott új játékmóddal. Az meg tényleg hihetetlen, hogy kétszer is képesek voltak belelépni ugyanabba a szarba!
4.
4.
zoli12i
Több opció is van, hogy hogyan mentség meg a játékot meg magát a Destiny univerzumot.

Első.

Anno az első részt is mocsokszarul adták ki, amit próbáltak mentegetni gagyi dlc-kel több-kevesebb sikerrel. Aztán neki ültek a Taken Kingnek, ami végül megmentette a játékot. Plusz a Wrath of the Machine sem volt rossz.
Szóval most jelenleg minimum ugyanilyen minőségű kiegészítőkre lenne szükség. De rohadtúl gusztustalanak és pofátlanságnak tartom, hogy egyszer már bele estek egy nagy hibába (tartalom nélkül adnak ki játékot) aztán ezt megint meglépik. Hihetetlen.

Második.

Hagyják ezt a részt a francba és bocsánatot kérnek mindenkitől a pénzéhes pofátlanságukért és bejelentik a 3. részt. Aminél kikötik, hogy tanulnak minden hibájukból és nem jelenítik meg tartalom nélkül. És nem a casual rétegnek fog szólni! Emellett csak Taken King szintű kiegészítőket jeleníthetnek meg.

Nem kapják össze magukat kurva gyorsan, akkor ez a brand ennyi volt. Jelenleg meg is érdemlik a bukásukat.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...