Lost Planet 2

Link másolása
A Capcom évről-évre ellát bennünket minőségi játékokkal. A rókabőrnyúzás nálunk tabu téma és idáig megjelent programjaik mind egyediek voltak játékmenetben és megvalósításban is. 2007-ben gondolva egy nagyot, formába öntötték sci-fi ötleteiket, amiből megszületett a Lost Planet...
Új kezdet

A Lost Planet a sikerét leginkább az Xbox LIVE-nak köszönheti, hiszen itt éreztette igazán mi is a legjobb ebben a programban: a hatalmas adrenalin bomba, mely a játékmenet közben szétveti az embert. Idén visszatérünk a E.D.N III nevű bolygóra, hogy végleg leszámoljunk az akrid invázióval és a planétát ismét birtokba vehesse az emberiség. Munkánk nem lesz gyerekjáték, hiszen a bogarakon kívül más kalózok is utunkba fognak állni, a mi dolgunk pedig természetesen az lesz, hogy társainkkal karöltve végleg megtisztítsuk a bolygót, és a hatóságoktól minél nagyobb összeget zsebeljünk be.


Igen, a korábbi résszel ellentétben itt társaink is lesznek és a sztorit is más szemszögéből követhetjük végig. Wayne már a múlté, így egy átlagos haramia osztag, átlagos zsoldosát alakítjuk ebben a planéta méretű csatározásban. Társaink nem mások, mint Xbox LIVE ismerőseink lesznek, hiszen négy személyes coop kampánnyal jön a program, mely bármely akció-kaland műfajt kedvelő játékos elméjében fincsi gondolatokat szül. Nem meglepő, hogy az egész játékmenet a többjátékos opció köré fog épülni és a szakaszok élén nem lesz vezető -mindenki egyenértékű lesz a harcok során, ahogy a hétköznapi életben is.


Múlt & Jelen

Természetesen a fejlesztők megtartottak minden jó dolgot az első részből, így szinte a legelső küldetés alkalmával használhatjuk a motoros hágcsót, amivel bárhova felhúzhatjuk magunkat, illetve a VS-ek (Vital Suit) sem maradnak ki a mókából. A kamera egy fokkal közelebb kerül az irányított katonához, ezzel is segítve környezetünk gyorsabb felmérését, illetve hogy a grafikus motor új fejlesztéseit még közelebbről megcsodálhassuk. A régi motort foltozgatták ki a készítők, hogy most már képes legyen realisztikus dzsungeleket is megjeleníteni, ahol az aljnövényzet ugyan olyan jól kidolgozott lesz, mint a lombnövényzet.


Persze nem vagyunk mi növénytanszakértők, hogy egy rovarokkal teli játékban ilyesmire figyeljünk, így szerencsére az irányításon is javítanak a fejlesztők, hogy a „mai" modern akció gammák kiosztásához szokott srácok könnyedén belerázódjanak a Lost Planet 2 vezérlésébe. Szükségünk is lesz erre, hiszen az ígéretek szerint az előző rész óta a globális fegyverkezésnek köszönhetően dupla mennyiségű armadához lesz szerencsénk. Ezeket továbbra is hőenergia (narancssárga izzó lé) gyűjtésével tudjuk működtetni, ám hiába a nagy felolvadás, ha az eszközeink a jeges éghajlathoz voltak szokva.


A Akridokból az előző részben sem volt kevés, ám most az újítások következtében dupla annyi jelenhet meg a képernyőnkön. Ám, mint tudjuk nem a mennyiség a lényeg, így lesz lehetőségünk hatalmas főszörnyekkel is megküzdenünk kicsiny csapatunkkal a hátunk mögött. Ekkor közös taktika alapján kell egymásnak segítenünk, hogy elszenderítsük az óriási góliátokat. Például társunk fegyvert ragadva közvetlenül elkezdi lőni a bogarat, ami rátámad. Két társa ekkor fogja magát és felmászik a bestia hátára, hogy ott okozza a legnagyobb sebzést, miközben a lövöldöző haverunk fut az életéért, mi egy közelben lerobbant robotba pattanva vehetjük át a csali szerepét. És ez még csak a legegyszerűbb harc leírása. A producer megígérte, hogy hasonló jeleneteket élhetünk át, mint a Gears of War 2-ben, ahol is hőseink egy hatalmas giliszta belső szerverit leamortizálva végezhettek a lénnyel.


A tökéletes recept összetevői


Egy kicsit lopott ötletnek tűnik a coop és a hatalmas közös szörny legyőzősdi, ám a legjobbat a végére hagyták a Capcom emberei. Mindenkinek, ki szakaszunkba lép, először saját karaktert kell kreálni. Lehetünk nő vagy férfi, sovány vagy kövér. A magunkra aggatható csecsebecsékből, pedig soha nem fogyunk ki, ha minden küldetésen összeszedjük a bizonyos kritéria alapján kapható díjakat. A fegyvereink is különbözni fognak, ha esetleg egy olyan gémerrel kerülünk egy csapatba, aki már tizenhatodik alkalommal „lövi" magát keresztül a gammán, az meg fog rajta látszani. Ez a funkció szerintem sokakat hetekre le fog kötni.


Ha pár hét után erőt éreznénk magunkon, hogy elszakadjunk a cooptól és visszatérjünk a rideg hétköznapokba, akkor jön a közkedvelt, igazi Lost Planet online móka. Egy az egyben átültetve mindent megkapunk, amit az első epizódban csak kiegészítő vagy letöltés útján tudtunk megszerezni. Annyira komolyan veszik ezt a részét a játéknak, hogy két lemezen fog megjelenni, melynek második diszkjén csak az internetes többjátékos opció térképei és módjai foglalnak helyet. S akkor még nem beszéltünk a Xbox LIVE rendszerén idővel megjelenő térképcsomagokról, melyeket a tervek szerint havonta termelnek majd ki a srácok a stúdióban.


Hivatalos megjelenési dátumot, még nem tudni, ám bizonyos források azt állítják, hogy már idén kezünkbe kaphatjuk az „elveszett bolygót". Reméljük igazuk van, és idén télen egy kis felmelegedésre számíthatunk az Xbox előtt ülve.

Kapcsolódó cikkek

6.
6.
Mast3rmind
Köszi!

Én is remélem, hogy a dupla lemez, dupla élményt fog hozni!
5.
5.
K.G.
Jó kis cikk.

Duplalemez! Komoly lehet akkor a multi. Már alig várom.
4.
4.
Kyuubi
Nekem ez most olyan, mint ha az első részt kipótolnák azokkal a dolgokkal amik hiánya miatt nekem nem tetszett. Ez konkrétan a változatos terep és hogy nem egyedül kell végignyomnod a gammát. Meg remélem hogy a nehézségből kicsit farigcsálnak és végig tudom majd vinni normalon is a játékot.
2.
2.
amd33
Jah talán egy kicsit szokatlan de hogy iszonyat jó lesz és iszonyat komoly grafja lesz az egyszer biztos örülök hogy xboxom van.
1.
1.
Daks
Szokatlan lesz, hogy nem havas a palya, de eddig nagyon jól hangzik!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...